Két év Bostonban (meg másfél)

Már kezdem megszokni, tényleg.
Azt javasolták a cégnél, hogy ha credit historyt akarok, próbáljak meg a bolthálózatok saját hitelkártyáira benevezni, úgyis vásárlok BestBuy-ban, BJ's-ben, stb.
Az Amazonnak meg a PayPalnak is van valami saját kártyája. Mindkettőnél vásárolgatok egy ideje már, gondoltam, bepróbálkozom az Amazonnal.
Pár nappal azután, hogy beküldtem a kitöltött űrlapot, jött a válasz: mivel nincs elég hosszú credit historym, ezért nem lesz credit card.
Jó, mi? Ha nincs credited, nem kaphatsz kártyát, de ha nem kapsz kártyát, nem lesz credited. A 22-es csapdája.
Annyival jobb a helyzet, hogy erre számítottam amúgy is, így egy féloldalas, kesernyés vigyorral tudomásul vettem, vállat vontam, és felültem a bringára.
 

Nem számoltam utána, de a családnál megy a visszaszámlálás. Állítólag nemrég eltelt száz nap. Illene ilyenkor valami országértékelőt csinálni, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim.

Tegnap megint hét óra után indultam haza, igaz, ez részben azért volt, mert délelőtt kicsit ellazultam az időt. Érdekes, mindig jobban tudok dolgozni, ha nincsenek körülöttem, ezt már otthon is megfigyeltem, az előző munkahelyemen.
Ha késő este, vagy hétvégén voltam benn, vagy a külföldi útjaimon a szállodában, mindig nagyobb intenzitással és hatékonyabban tudtam dolgozni.
Ki kéne találnom valami „self-employment” dolgot.
Igaz, amiben profi vagyok, azt sajnos nem lehet magánzóként csinálni, részben eszközök, részben pedig a szükséges kapcsolatok hiányában. Lenne egy dolog, amit nagyon szeretnék csinálni, de ahhoz meg nem értek. Tanulni meg csak gyakorlatilag munka közben lehet leginkább ezt, úgyhogy nem sok esélyem van rá, hacsak sok minden mást fel nem adok érte. Csak így középkorúan az ember már inkább sóhajt és vállat von, nem ugrálhat olyan bevállalósan, mint fiatalabb korában tehette volna, amikor meg elmulasztotta.

Tegnap este hazafelé menet ott bandukoltak előttem a járdán, meg kellett állnom, mert a felnőttek nagyon harciasan védelmezték a kicsiket, ha túl közel mentem. :)

 Rászabadultam ma a Mac-en az iMovies-ra, itt az eredmény. Sajnos ennyiben ki is merült a napi "hasznos" tevékenységem. Illetve kimostam az ágyneműt meg a törölközőt is.

Tegnap kicsit lazább volt a nap, nem akadt nagyon leterhelő teendő.
Estére is akadt program, egy olyan „kollégával” beszéltem meg találkozót, aki az előző munkahelyem által kifejlesztett rendszert használja szintén és volt kollégám és barátom tanította.
Este hétre Brightonba kellett hát mennem, az étterem úgy 10 km-re van.
Ez volt az első alkalom, hogy kizárólag GPS navigációval, a Google hangja alapján (elég szigorú és hűvös tónusú női hang) mentem, nem volt semmi gond. Legalábbis az útvonallal.
Viszont mivel kicsit cseperészett az eső, felvettem a poncsót, hátha nekiered később jobban.
Nem tette, ellenben ahogy egyre inkább dombnak fel kellett tekernem, mind kényelmetlenebb lett, ugyanis ellenszél volt és belekapaszkodott a poncsó tágas, hátul lebegő részébe, mint egy vitorlába, és nagyon megnehezítette a haladást. Arról nem is szólva, hogy teljesen gátolja a szellőzést és erősen kiizzadtam alatta. Végül levetettem, utána már sokkal kényelmesebben mehettem.

No, azért jönnek a pozitív dolgok is.
Tegnap a közvetlen főnököm és a HR igazgató elhívtak ebédelni, a közeli Al-Wadi libanoni étterembe mentünk.
Csak közbevetőleg, itt minden étteremben, ahol eddig csak voltam, tévék vannak a falon, és vagy sportműsorok, vagy híradók mennek egyfolytában. Ebben éppen valami arab adót mutattak, nagyjából úgy nézett ki, mintha valamelyik muszlim fanatikus terrorszervezet propagandavideói lettek volna, hosszú lebernyeges, szakállas, turbános faszik kalasnyikovokkal lődöznek a levegőbe, vagy futnak valahová, nagyjából ebben merült ki a műsor. Érdekes.
A találkozó arról szólt, hogy megköszönték az elmúlt heti éjszakai munkákat és mondták, igyekeznek mindent megtenni, hogy a jövőben ez lehetőleg ne fordulhasson elő, de mivel az adott szakterülethez jelenleg egyedül én értek a cégnél, nem tudnak helyettest vagy segítséget biztosítani, így nem kizárt, hogy még lesz ilyen.

Az éjszaka nyúlós, párás sötéttel árasztja el a tájat, a lámpák fényében homályosan vibrálnak a sűrű esőcseppektől elmosódó körvonalak. Jön, jön, szertehömpölyög alattomosan az utcákon, feltornyosul a fák csúcsai fölé, hangtalan, eszelős vihogással elfojtja a kandeláberek izzását, távoli pislákolássá tompítja a házak ablakaiból kiszivárgó gyengécske derengést, az autók reflektorai hasztalan próbálják fénykévéikkel átdöfni, mindhiába, piszkosfehér, bizonytalan tapogatózásra futja csak. Nyirkos, bőr alá hatoló homály ez, beléd eszi magát, megdermeszt, lucskosítja a belső szöveteidet, meglazítja az izületeidet,fojtogat minden levegővételnél. Kívül-belül csatakossá válik ilyenkor a világ, vigasztalhatatlan monotonitással szakadnak le az ólmos cseppek mindenhol.
Komor, vészjósló ez a sötétség, a félelem áporodott kipárolgása járja át, biztosan érzett bizonytalanság árad belőle, ősi rettegés elevenedik meg benne és kezd testet ölteni. Érzed, valami közeledik, valami, amire nincs szó, nincs fogalom, mert annyira idegen, nem evilági jelenség, hogy a korlátolt emberi asszociációk legtágabb értelmezése se tudja még a felszínesen se leírni, az ösztönök,a zsigerek azonban remegnek és összerándulnak, végveszélyt jeleznek. Menekülnél, elbújnál, de mélyen legbelül tudod, nincs már kiút, utolér úgyis... de már moccanni se tudsz, lebénultál, halk nyöszörgésre futja csak, hiszen már látod, a távolban feltűnt és kérlelhetetlenül közeledik.
Alakja borzalmasan formátlan, elől eszeveszetten forgatja parázsló szemét fel-le, körbe-körbe, fölötte kékesfehér villámfénnyel lüktet, arca nincs, csak sötétséggel körülvett, üvegessé dermedt, tükröződő lapok, felette éles hasadásokkal teli, elnyújtott, itt-ott pokolian villanó lidércfényekkel derengő ketrecszerű kupola, alul vibráló pörgés, hátul órmotlan kitüremkedések, vérvörösen lüktető parázslással, az egész fölött pedig csattog, lebeg, vonaglik, kígyózik a szélben szörnyű leple, ahogy hangtalanul suhan feléd.
A bizonyosság sokkol, ahogy lesújt rád a felismerés: igen, ez ő. Nincs már kétség, minden sejted egyszerre sikoltja az éjszakába:
Ez Iván, amint esőköpenyben hazafelé biciklizik!

Hihi, sejtettétek a poént? :) Megihletett a mai hazaút az esőben.

Előszó: aki unja már a hiteltémát, az lapozzon, egyébként ez a poszt teljesen általános, nem amerikai vonatkozású.
Mikor elindul egy csökönyös gondolatsor az agyamban, elég messze tud menni, illetve ha úgy vesszük, inkább csak sokat megy körbe-körbe, nem biztos, hogy jut is valahová... mégse tudom megállni, hogy ne bonyolódjak bele ebbe a fejtegetésbe, mely nemcsak amatőr, de teljes mértékben laikus is, vélhetően számos félreértelmezéssel.
Nem vagyok közgazdász, nem is volt hozzá soha készségem, így nyilván aki ért hozzá, meg tud cáfolni. Az én logikám, mely pusztán a saját tapasztalataimra, illetve az általam látottakra-hallottakra alapoz, mégis ezt hozta ki belőle.

Tényleg ennyire velem lenne a baj?
Ilyen könnyű másoknak elfogadni, hogy csak számok egy arcnélküli rendszerben és hogy csak akkor részesülnek megfelelő elbánásban, ha ezek a számok azt mutatják, hogy rendes emberek?
Azon múlna, hogy mennyire vagyok becsületes ember, akire számítani lehet és aki megbízható, hogy mióta és mennyi hitelt fizettem vissza? Tényleg normális, hogy a cégek egyedül ez alapján minősítenek embereket itt az USA-ban? Vagy ez máshol is így megy, csak eddig még én nem nagyon szembesültem vele?

Mi a baj velem, hogy ha az én számaim – ha egyáltalán vannak – nem erről szolgáltatnak adatot? Miért kezelnek úgy, mint egy becstelen, megbízhatatlan senkiházit, aki fizetés nélkül le fog lépni? Soha nem tenném. Előbb adnék el egy hangszert, semmint ne fizessek becsületesen.
Tényleg nem érti senki, hogy ez sértő és a becsületemet kérdőjelezi meg?
Nem az ember, aki közli velem, hanem maga a rendszer, mert hibásan dönt, tévesen ítél meg. És nem tehetek semmit ellene, csakis azt, hogy szófogadóan megadom neki, amit kér, beolvadok ebbe a rendszerbe, elfogadom a szabályait és táplálom.

És bizonyos szempontból még meg is értem, hogy miért ilyen. A szervezetek számára, akiknek az emberek csak alkatrészek a profit megtermeléséhez, olyan szükséges részei a rendszernek, melyből ki lehet nyerni bizonyos pénzt, fontos, hogy tudják, mennyit és milyen biztonsággal lehet kivonni belőlünk. Ezért nyilván statisztikai kutatások alapján kidolgozták ezt a rendszert, ahol egyvalami fontos: életed során mikor mennyi hitelt vettél igénybe és mennyire jól fizetted ezt vissza. Ez az értékmérőd. Ettől leszel valaki, egy kockázatos selejt, akivel nagyon kell vigyázni, vagy éppen egy megbecsült, kitüntetett státuszú, magas profittermelő reménységű alkatrész. Mert nem az vagy, aki vagy, hanem amennyi pénzt költesz ezen a rendszeren át és a statisztika szerint ez kellő biztonsággal megmondja, hogy mit fogsz csinálni a jövődben pénzügyileg.
De ha nincs múltad, csak jelened, akkor jövőd sincs. (Hmm, ez jó mondás, ez másra is alkalmazható). :)
Ha nem vettél föl eddig hitelt és nem fizetted rendesen, ha nincs rólad feljegyzés, az éppen olyan, mintha megbízhatatlan, rossz adós lennél, aki nem fizette vissza a hiteleit.
Pedig ez mennyire nem igaz! Mégis azok szerint, akik ebben a rendszerben nőttek fel, ez helyes, korrekt és jól van így. Talán igazuk is van.
Talán én vagyok túl csökönyös és értetlenül szélmalomharcot vívó. Talán valami elátkozott kelet-európai álértelmiségi allűr dolgozik bennem.
Talán csak egyszerűen értetlen és negatív vagyok, aki mindenben hibát keres.

Akárhogy is, sajnos sose fogom itt jól érezni magam, úgy látszik.

Mármint ő a negyedik gitárom, egy Crafter SAT-BUB.
Életem első "videoklippje", na jó, mondjuk úgy, hogy 10 perc alatt gyorsan megcsinált néhány fotó, negyed óra alatt összerittyentett kis videóvá alakítva, alatta pedig egy fél éjszaka alatt összedobott zeneféleség van, amit ezen a gitáron játszom jórészt, meg persze egy basszusgitáron.

A tegnapi írásból kimaradt pár dolog, ami azóta jutott eszembe.

A múlt héten egyik nap bevásárolni voltam, ezúttal egy eddig még nem próbált helyen, a Roche Bros. Szupermarketben. A parkolónál épp egy másik bringás szerelkezett fel, köszöntünk egymásnak, mikor letámasztottam egy tábla oszlopához az én gépemet az övé mellé, amolyan csodabogarak szolidaritása. :)
Megkérdezte, hogy tán holland vagyok-e. Nem, magyar, mondtam. Kiderült, ő meg német. Jellemző, ha egy amerikai szupermarket parkolójában két bringás is van, akkor egyikük se helyi. :)
A srác tényleg hardcore bicajos lehet, láttam rajta, a gépe amolyan mountain bike jellegű, ütött-kopott, semmi fölösleges felszerelés, nincs sárhányó, lámpa, tükör, egyéb hi-tech bigyó, mint az enyémen, ellenben tele van ragasztgatva tetőtől-talpig fényvisszaverő matricákkal, a ruhája meg szintén elég viseltes, de profi bringáscucc. Mondta, hogy már látott párszor, megismeri az oldaltáskámat a gépen (elég egyediek, szó se róla). Elbeszélgettünk kicsit az itteni meg az otthoni bringás tapasztalatokról.

A bevásárlás után elég sok csomaggal mentem ki a bringához és elkezdtem bepakolni a jobboldali táskájába (a balt félig megtölti mindig az esővédelmi felszerelés meg a zár). Mivel elég nehéz holmi volt, elkövettem azt a hibát, hogy teleraktam a jobb rekeszt, amitől megbomlott az egyensúly, és mivel csak egy oszlopnak támasztottam le, elfordult körülötte, és a földre zuhant. Megpróbáltam feltornászni, nem volt egyszerű, húzta a közel 10 kilós csomag, ráadásul az oszlop lekarcolta a festéket a vázról, oké, végül is ez egy használati eszköz, nem dísztárgy, de azért kicsit zavar.
Míg ott szerencsétlenkedtem vele, egyszer csak egy női hang szólt angolul, hogy majd ő megtartja, amíg pakolok. Felnéztem, egy decens kis kosztümös negyvenes hölgy volt, nagyon meglepődtem, hogy csak úgy odajött segíteni, megköszöntem szépen és amíg ő egyenesben tartotta a gépet, én gyorsan belepakoltam a másik táskába is. Ő végig türelmesen várt, közben beszéltünk pár szót is, még egyszer nagyon megköszöntem a segítséget, jó érzés volt.

Más:
Az AT&T mobil persze szintén nem igazán jó, de még mindig a legjobb az eddigiek közül. Arról itt sincs szó, hogy akár egy HSDPA sebesség lenne, mondjuk egy átlagos 3G sebességét alulról közelíti, de legalább ez viszonylag stabilan teszi, alkalmas arra, hogy jórészt zavartalanul (na jó, kisebb-nagyobb megszakításokkal) a Skype-on beszélgetésre, és néha még akár videó átvitelre is, bár ez általában csak néhány percig használható.
Bár azt ígérték a honlapjukon, hogy a 4G olyan 6Mb/s sebességgel működik és bár kifejezetten rákérdeztem, van-e a címemen 4G lefedettség, mire ők egyértelműen azt mondták, hogy igen, van. Ehhez képest csak maximum 1.4 Mb/s-os sebességet tudtam eddig mérni, de általában 1 Mb/s környékén van. A cégnél egy fokkal jobb, ott már 3.5 Mb/s is stabilan tartható.
Úgy látszik, ez egy elátkozott ház, itt valami nagyon holttér lehet, vagy árnyékoló anyag a falakban.
Mindenesetre azt hiszem, ezt megtartom, bár ez a legdrágább, de valami kell, és eddig ez vált be leginkább. Nem tudom, érdemes-e jelezni az ügyfélszolgálat felé, hogy valótlan, amit a lefedettségről állítottak, mert a Verizon-nál se történt semmi javulás.
Apropó, a Verizon küldött egy számlát, miszerint tartozom nekik vagy 570 dollárral. Nem értette, mire fel, mivel az első számlámat azonnal kifizettem, amint elküldték, másrészt időben visszaadtam a 14 napos határidő letelte előtt az iPhone-t meg a másik kütyüt is, miért van az idő előtti szerződésfelmondási díj?
Felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy ezt megbeszéljem, némi várakozás után sikerült is egyeztetni, de az adatok szerint én nem vittem vissza időben a készüléket. Mondtam, hogy ez pedig nem így volt, mert mindkettőt egyszerre adtam vissza, a 13. napon. Igaz, egy dolog hibádzott, az iPhone fali töltőjének dugasza a hátizsákomban maradt, ezt csak két nappal később tudtam bevinni, de az összes hivatalos papírmunka és a készülékek leadás előbb történt. Mondtam, melyik üzletükben zajlott le a dolog, azt mondta, beszél velük és visszahív.
Így is lett, 10 percen belül visszahívott azzal, hogy minden rendben, törli ezeket az extra fizetendőket, és majd a számlázási időszak végén csekken visszatérítik a kauciómat.
Rákérdeztem, hogy biztosan és egyértelműen tisztázzuk: ezek szerint nekem nem kell fizetnem semmit, ugye? Mire ő azt mondta, hogy nem, semmivel nem tartozom, ők tartoznak nekem.
Hát, úgy legyen. Bár van egy olyan kellemetlen kis megérzésem, hogy ebből még lesz valami fejlemény...
 

Hosszú kihagyás után visszatértem, mint a Terminátor.

Sok apróság történt, nehéz lenne mind felsorolni, részben ezért se írtam, részben meg azért, mert rengeteg munka volt.
Különösen az utóbbi héten durvult el.

Rendszeresen este 9-10 után indultam haza és az utolsó két nap éjfél körül végeztem. Hiába, ez a hátránya, ha valaki egyedüli szakember egy adott területen, nincs aki segítsen vagy levegye részben a terhet. Mert ez azért nem lehet normális és nem úgy kéne a dolgokat megszervezni (mármint a gyártást), hogy előtte nem kérik ki a véleményem, megoldható-e ennyi idő alatt.

Érdekes, állítólag a fél Amerika örömtáncot lejtett, hogy végre levadászták bin Ladent. Itt a cégnél viszont senki nem szólt egy szót se róla...
Én is az Indexról tudtam meg.
Telefonos téma kicsit megint:
AT&T, HTC Inspire. 500 dollár kaució, és 160 dollár körül van a 4G-s készülék, amibe viszont benne van egy tok, egy autós töltő, sőt, egy igen jó minőségű Bluetooth autós kihangosító vagy headset. Ez bizony baráti ár ezért a cuccért, csak kicsit von le az értékéből, hogy nincs autóm, amiben használhatnám, headsetem meg már van...
Hiába, semmi se lehet tökéletes, amit az is jól mutat, hogy míg az otthon vásárolt másik HTC telefonomon működik a Skype a headsettel, addig ezen már nem... Pedig Android ez is. Azt hittem, legalább ezek kompatíbilisek egymással.
Viszont legalább minden ismerős rajta, amúgy nehéz és olyan nagy, hogy alig bírom egy kézzel fogni.

Tegnap az iPhone és a 4G MiFi mobil hotspot megtért a teremtőjéhez, pontosabban a forgalmazójához (elég egyszerűen ment, bár csak reménykedhetem, hogy az iPhone törlés és reset funkció a személyes adataimat nem hagyta a telefonon és a 800 dollárnyi kauciót csak 2 hét múlva küldik, csekken, ami megint vagy 4-5 nap, amíg jóváírják – gyűlölöm a csekkeket).
Persze szép kis veszteségem volt rajtuk, hiszen mindkét esetben a 35 dolláros aktivációs díjat már nem térítik meg, ahogy az adót sem, hogy az iPhone-ra megvásárolt 60 dolláros AppleCare-ről ne is beszéljünk... Egyébként érdekes módon itt mindig nettó árakat adnak meg és sajnos erről nem láttam tájékoztatót, így azt hittem, az ügyfél számára ténylegesen fizetendő árról van szó, hideg zuhanyként ért, hogy jóval magasabb lett a számla.

Kissé elmaradtam a bejegyzésekkel. Mindig volt valami más.
Nemhiába bolond hónap az április, összevissza csapongtak a jó és rossz dolgok.
Kezdve az iPhone-nal és ami azzal jár: egyrészt nagyon jó, hogy végre sikerült megvennem, és van vele internetem is. Másrészt kicsit bűntudatom van. Baromi sok pénzt kiadtam a deposit miatt erre és mégse tudom igazán élvezni.
Igen, sajnos egyelőre csalódás, több szempontból is. Bár otthon az iPhone szerint az 5 kis térerőjelző pálcikából 3 látszik, tehát mondjuk közepesen erős térerő van, az Skype használata közben a net egy fikarcnyit se lett jobb, folyton megszakad, 10-15 másodpercet késik az átvitel, a vonal szakadozik, kínlódás az egész.
Igaz, a 3G internetkapcsolat egyébként nem annyira instabil, mint a Virgin/Sprinttel, legalább működik, csak baromi lassú. Nem tudom, ez mennyiben a Verizon és mennyiben az iPhone gondja. Mindenesetre megdöbbentő, hogy már a második 3G mobilhálózatot próbálom és ennyire pocsék.
Tényleg, az otthoni szolgáltatók sebessége és stabilitása ennél egy nagyságrenddel jobb! És ami fura, hogy emlékszem, a Vodafonnál nem múlt a térerőn különösebben, mennyire stabil és gyors a net, ha volt, akkor ment, ha nem volt nem ment, de egy pálcikával is működött rendesen.
Most már tényleg nincs más hátra, mint hogy megpróbáljak még egy vonalas internetet is, szintén jó drága havidíjjal, meg 400 dollár kaucióval...
Közben már pontosítottam a megfigyelést: egyszerűen arról van szó, hogy a ház, amiben lakom, egyrészt szerencsétlen helyen van, valahol két lefedettségi zóna határán, ráadásul úgy tűnik, baromi jól árnyékoló téglából épült. Az a helyzet, hogy két ablakot kivéve a 3G gyakorlatilag megszakad és visszaáll GPRS-re. De ha már kimegyek az épület mellé az utcára, tökéletes. Kedden elmenetem ebédidőben a postára bringával, közben folyamatosan beszélgettem Skype-on Kicsimmel, meg visszafelé is, soha semmi gond nem volt a kapcsolat minőségével, még a videóátvitel is rendben van. Azóta már többször, többféle helyen teszteltem és jó volt, de amint a házba belépek, kész, vége.
Reggelente nem tudok készülni sokszor 10-15 percig, mert azzal töltöm az időt, hogy a készülékeim megfelelő beállításait összehangoljam működőképesre, hogy tudjak beszélgetni, mialatt készülök munkába. Tehát a vacak internet nem a készülék hibája.

És hát maga az iPhone. Úgy látszik, nem véletlenül nem vettem eddig se, igazából sokat nem próbálgattam, de valamiért úgy éreztem, nem ez az, ami kell. Tetszett, de mégse. Mondom ezt úgy, hogy amúgy teljesen Apple-párti vagyok, Anyu otthoni iMac-je szuper gép, az én Macbook-omra se panaszkodhatok, pedig ez is már egy két generációval ezelőtti, több mint kétéves modell.
Az iPhone-nal mégse érzem azt a magától értetődő, könnyű kezelhetőséget, amikor a funkciók külön tanulás nélkül is könnyedén megtalálhatók és szinte vezetik az embert, hogy mit kell csinálni egy feladat megoldásához.
Egyszerűen nem lehet jól hozzáférni a készülék paramétereihez. A Bluetooth bekapcsolása a negyedik szinten van a menüben. A GPS el se érhető, a készülék maga dönti el, mikor használja.
A Wifi szintén elég mélyre van dugva. Tudom, azt mondják azért, mert a készülék képes maga eldönteni, hogy mit használjon és mit nem, meg amúgy is csak be kell kapcsolni és úgy hagyni, mert nem fogyaszt sokat. Hát, nem tudom. Én jobbnak tartom, ha ezt én dönthetem el.
Ezek az Androidos HTC Sense UI felületen egy érintéssel elérhetők. De feltehetek egy olyan appot is (fenn is van), ami az össze paraméterhez (hangerők, fényerő, Bluetooth, Wifi, GPS, mobile data) egy helyen, egy érintéssel hozzáférést enged. Mi sem egyszerűbb, mint ezzel beállítani a funkciókat.
Elkezdtem böngészni a sokat magasztalt Apple Store-t olyan alkalmazások után kutatva, ami talán megoldja a problémát. Beírtam, hogy Bluetooth. A találati lista nagy része tökéletesen haszontalan játékokkal volt tele, a legértelmetlenebb dolog, amiből szintén több tucatnyi különböző változatot lehetett látni, a BT Fart, azaz Bluetooth Fingás, ezzel a dedós tinik a Bluetooth-on a haverjaik telefonjára váratlanul fingáshangokat küldhetnek.
Gratulálok, Apple Store, ezek aztán igazán hasznos alkalmazások. Egyúttal érdekes képet fest róla, hogy milyen lehet az iPhone használók tábora, ha ebből az ostobaságból ennyit képesek fejleszteni és az Apple ki is adja.
A Bluetooth walke-talkie vagy zeneküldés és hasonlók még elmegy. De nem akadt egyetlenegy applikáció sem, amivel lehetővé válna ez az egy gombnyomásos ki-be kapcsolás. Miért?
Később próbáltam másféle applikációkat is találni. A visszajelzések alapján rengeteg a másod-harmadosztályú, még a fizetősök közt is. És még azt mondják, az Android Márkét nem elég jó... hát, szerintem ez nem igaz. Erősen meglepődtem, mennyi vacak, haszontalan és nem igazán jól működő alkalmazás van.
Aztán kipróbáltam az iTunes-ot, letöltöttem egy zenét, Morricone-tól A Jó, a Rossz és a Csúf zenéjét, ami az egyik kedvenc filmem. Egy dollárért kaptam egy gagyi, műanyag hangzású, az eredeti silány utánzásának számító szintetizátoron előadott förtelmet. Nem, ez nem csengőhang, ez egy zene. És sehol nem írják róla, hogy ez nem az eredeti soundtrack. Hát mint mondjak, ezzel is sikerült pont eltrafálnom, mit nem kellett volna megvenni. Nem túl biztató.
A szövegírás rémesen bonyolult az Androidhoz képest. Amott a billentyűk hosszú megnyomásával egy másodlagos karakter hozható ki, így szinte az össze írásjelhez és a számokhoz anélkül hozzáférhetek, hogy váltani kellene a kiosztást. Az iPhone ilyet nem tud, egyedül a szóköz dupla leütése eredményez egy pontot és szóközt, meg a magánhangzók hosszú lenyomása ékezetes változatukat. De a többihez egy váltás, beírás, visszaváltás. Két teljesen fölösleges művelet. Megint csak: miért?
A prediktív szerkesztő az Androidon magyarul egy nagyságrenddel jobb rendszer. Eleve, sokféle lehetséges szóváltozatot felkínál egyszerre, persze alapértelmezésben a legvalószínűbbet, nem csak egyet, mint az iPhone, ráadásul tanítható, menet közben tudok szavakat adni a szótárhoz, illetve az új, nem ismert szavakat felveszi automatikusan. Még arra is képes, hogy mivel SMS írás közben ékezetek nélkül írom a szavakat, alighanem érzékeli, mikor írok SMS-t és mikor emailt ékezetekkel, és az első néhány szó után már meglepően helyesen ajánlja az ékezetes és ékezet nélküli változatokat.
Az iPhone mindössze egy lehetőséget ajánl minden szónál, és sokszor egy egyszerű ragozásbeli változást se képes felismerni. Nem látom, hogy tanítható lenne. Sokkal több kínlódás iPhone-on egy magyar levelet megírni, mint az Androidon. Sajnos, ez is csalódás. :(
Már az is megfordult a fejemben, hogy visszaadom és csak az előfizetést tartom meg és maradok a HTC-nél, vagy inkább veszek mégis egy 4G-s Thunderboltot. Csak az egy tégla és sokkal kevesebb hozzá a tartozék...
Na, de elég a technikából (egy időre).
Sok vacillálás után végre úgy döntöttem, veszek egy gitárt, amit a Guitar Center honlapján láttam. Igen, tudom, ez már a harmadik, de végül is, az első egy szólógitár, a második egy basszus, és kell egy akusztikus is. Kinéztem hát ezt, szokás szerint hosszú órákat töltöttem a netet bújva, felhasználói véleményeket olvasva, Youtube videóteszteket figyelve kritikus füllel (na hiszen, amilyen a hangminőség egy Youtube videón)...
Végül rászántam magam, már csak azért is, mert végre megcsináltam az USA PayPal regisztrációmat, végre confirmed és verified customer vagyok.
A magyar PayPalomról át is nyomtam a pénzt ide. Másnap már jött is a telefon a PayPaltól, hogy tranzakció-ellenőrzés, tényleg én voltam-e. Mondtam, igen, én. Kérdezték, mennyi volt az összeg, megmondtam, ezzel végeztünk is. Nem semmi, mennyire figyelnek.
A gitár a Guitarcenter.com oldalon volt, egy South Caroline-i üzletben (ez amolyan hálózat).
A webshop szerint lehet a helyi boltba szállíttatni, akkor ingyenes. Lehet PayPallal is fizetni.
Szépen végigmentem a vásárlás lépésein, minden oké, kifizettem PayPallal. Fellélegeztem, végre valami simán ment.
Egy óra múlva visszautalták a pénzt, minden magyarázat nélkül. Vatdafákk? Mi van már megint?
Felhívtam a központi telefonszámukat. Persze Callcenter.
Mondom, mi történt, kérte a megrendelés számát, megadtam.
Aszongya, hát persze, ez azért van, mert ez egy „in store used” áru. Mondom, jó, igen, és?
Hát, hogy az abban a boltban van, South Caroline-ban. Mondom, jó, igen és? Épp azért kértem a szállítást ide a megrendelő formulán.
Mire ő: de az egy „in store used item”. Kérdem, fejtse már ki bővebben, ez miért baj?
Hát azért, mondta, mert ők a Guitarcenter.com központi raktára és hozzájuk nincs semmi köze annak a boltnak, én nem tudom rajtuk keresztül megrendelni online, meg Paypallal fizetni sem.
Na, kezdett felforrni az agyvizem. Már hogyne tudnám, mondtam, hát végigcsináltam lépésről-lépésre a rendelést és nem volt vele semmi gond.
Mire ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy de azt nem így kell, hanem fel kell hívni a boltot.
Na, most megfogtalak: képzeld, öregem, már kétszer beszéltem a bolttal előtte, hogy milyen állapotban van a gitár és milyen tok tartozik hozzá, stb. És azt mondták, rendelhető.
Erre ő megint azzal jött, hogy igen, de csak telefonon, a webshopban nem.
De ember, mondom, hát ott van a webshopotokban és simán végigcsinálható a megrendelés folyamata – tehát rendelhető! Ha mégsem, akkor minek van fönn és miért engedi a rendszeretek, hogy fölöslegesen azzal szórakozzak, hogy online rendeljek? Nem kéne egy figyelmeztettessél leállítani ilyenkor, hogy „Unfortunately, in store used item can not be ordered in central webshop. Please call the shop to order”. Annyira egyszerű lenne, nem?
Erre azt mondja: „Sir, I told you exactly now what should you do to order. Do you have any other questions?”
Magyarul kínos lett volna elismerni, hogy hibás a webshop rendszerük és elnézést kérni a félrevezető információért, inkább megpróbált lerázni.
Na mindegy. Eléggé sikerült megint felhúzniuk.
Egy darabig olyan dühös voltam, hogy azt gondoltam, hagyom a 'csába az egészet. Aztán lenyugodtam és megpróbáltam felhívni, már csak azért is, mert még sose rendeltem telefonon gitárt, és ezen is túl kell lenni. :)
Nem mondom, hogy zökkenőmentesen ment, de végül megértették, mit akarok, és azt mondták, várjak kicsit, mert számolniuk kell a szállítási költséget, ugyanis nem lehet a helyi boltba szállítani.
Vissza is hívott tíz percen belül egy kellemes hangú hölgy, egyeztettük az adatokat, majd azt kérte, adjam meg a bankkártyaszámomat.
Ennyi? Igen, ennyi. Se biztonsági kód, se semmi.
És mi van, ha valaki megtudja a kártyám számát és felhívja a BestBuyt és rendel egy több ezer dolláros 3D tévét házimozi rendszerrel? Basszus...
A kiszállítás megint érdekes, nem fogadták el a céges címet, csak oda hajlandók küldeni, ami a kártyán a számlázási cím.
Na jó, de nem leszek otthon napközben... megkérdeztem szombaton a postást, ilyenkor mi van. A választól megint leesett az állam: leteszik az ajtóm elé. Az 500 dolláros gitárt, igen.
Nem mintha a házbeliektől tartanom kéne, rendes népek. De azért ez...
Illetve, ha aláírni is muszáj, akkor itt hagynak egy értesítőt és be kell mennem a postára, ami természetesen szintén csak akkor van nyitva, amikor munkaidőm van... mindegy, megoldjuk.
Az idő is bolond. Hét közben többnyire hűvös reggelek voltak, változóan felhős-napos. Szombat viszont eldurvult, egész nap szakadt az eső, fújt a szél és 7-9 fok volt.
Naná, hogy épp akkor kellett nekiindulnom biciklivel, igaz, amennyire tudtam, beöltöztem. Először a piacot akartam megkeresni, de nem találtam. Vagy béna vagyok, vagy az eső miatt már nem volt 11 körül. Mindegy. Addigra a nadrágom kezdett átázni, térdtől lefelé.
A cipő a lábtyűvel még bírta, ezúttal az esővédő poncsót egy képen látott megoldás szerint a kormányra terítettem. Ez nem rossz, mert a kezemet is védi, csak a tükrömet is letakarja, és azért nem eléggé hosszú ahhoz, hogy a lábam védje így. A Dedham Plazánál megálltam és a Work'n'Gear-ben vettem egy vízhatlan, láthatósági színű nadrágot is, olyat, mint a dzsekim. Igaz, L-nél kisebb nem volt, és ez hónaljban kicsit bő. :)
De mindegy, valamit muszáj volt, mert még hosszú út várt.
Továbbmentem, először az AT&T-be, megkérdeztem, milyen 4G mobil internetet ajánlanak. Csak USB modemjeik voltak, itt 500 dollár letétet kellett volna fizetnem.
Átmenetem a Verizonhoz. Ott már volt egy MiFi nevű készülék, ami tulajdonképpen egy mobil 4G WiFi megosztó, vagyis a gyors 4G mobilinternetet 5 géppel tudja megosztani, hordozható, beépített akksival. Hát jó, igaz, 150 dollár, de sokkal használhatóbb, mint a USB modem, ami meg 100, hiszen az egy bazinagy durung, ez meg egy kis mobiltelefon méretű dobozka és nem kell neki vezetékes kapcsolódás.
Hát, vettem egy mély lélegzetet és belevágtam, természetesen ismét fizethettem 400 dollár kauciót, a cucc 150 volt és 5Gb adatforgalmat árulnak 50 dolláros havidíjért. Nem olcsó.
Innen a szomszédos Bed, Bath and Beyondba mentem, mert pár dolog onnan is kellett volna, de mivel rájöttem, hogy a 20%-os kuponom otthon hagytam, inkább nem vettem semmit, annyira nem volt sürgős, de legalább kávét ittam, mert egy kávégép promóciós kóstoltatója volt épp.
Aztán a következő állomás a BestBuy volt, iPhone-hoz vettem volna tartalék külső akksit, persze nem volt, ahogy kerékpáros tartó sem.
Hát mentem tovább a következő üzletközpontba, amúgy folyamatosan zuhogott az eső. Mindenhol megkaptam az „Odanézz, egy UFO!” pillantásokat, végtelenül hitetlenkedve nézték, hogy valaki esőben bringázik. Ha a cipőm nem kezdett volna átnedvesedni, semmi gondom nem lett volna, amúgy teljesen vízhatlan voltam. A sportáruházban megkérdeztem, van-e vízhatlan, cipőre húzható védőhuzatuk. Dehogy volt.
Beugrottam hát a Stop&Shopba kajáért. Sajtok, sonka, ilyesmi kellett.
Hát, a sonka nem volt egyszerű. A felvágottas pultnál sorszámot kell húzni, ugye a mi szokásainktól eltérően itt nem szeletelnek fel semmit előre, hogy jól megszáradjon, ellenben alapértelmezésben mindent szeletelnek, amikor a kuncsaft rendeli, így bizony akár 6-8 percet is kell várni a pultnál. Ja, és amúgy van olyan is, hogy egy valamilyen érintőképernyős terminálon ott a pultnál megrendeled, amit akarsz, és arra is kapsz sorszámot, azzal mégy tovább szépen vásárolni, majd a hangosbemondónál mondják a számodat, ha kész van és mehetsz érte. A sonkának látszó tárgyak nagy része pulykából és csirkéből készül... nem láttam sehol egy „pork” feliratot sem. Rá kérdeztem, de tanácstalanok voltak az eladók, végül egy Black Forrest (feketeerdei?) sonka mellett döntöttem, ez egész sonkaszerű volt.
Hű, várjunk, van még valami, amit nem is említettem, pedig tetszett!
Mikor bementem a boltba, valami érdekes falat láttam, rajta tartókban egy csomó vonalkódolvasó, nem értettem minek. Aszongya, szkenneljem be a törzsvásárló kártyámat, oké, beszkenneltem. Erre az egyik vonalkódolvasó elkezdett villogni, a képernyő meg mondta, hogy fogd, ez a tiéd, vidd magaddal és mutatja, milyen kedvezmények vannak.
Na, ez érdekes, vittem is. Menet közben ismerkedtem vele. Valóban kódolvasó, de van kis színes képernyője meg gombjai. A képernyőn görgethetem az aktuális akciós termékeket, de vásárlás közben meg folyamatosan ellenőrizhetem vele, mennyit költöttem, mindent, amit beraktam a kocsiba, leolvastam és ő szépen ezt összeadogatta. Ez értelmes és hasznos dolog, jobban tudja kontrollálni az ember, hogy mit vegyen meg. És persze közben azért nyilván arra megy ki a dolog, hogy az akciós cuccokból vásárolj.
A vásárlás után bepakoltam a bringa oldaltáskáiba és átmentem az Oceans State Job Lot-ba, ami egy másik diszkontáruház, nem tudom, miért ilyen fura a neve. Beszereztem egy hosszú, keskeny szőnyeget, hogy azon tartom a lakásban a bringát, ne a parkettra csöpögjön, meg a kitámasztó se kéne, hogy karcolja. Vettem még egy kis kávédarálót is, ugyanis készülök süteményt sütni, de egyik boltban se láttam vaníliás cukrot, mint nálunk, hanem csak folyékony kivonatot. Végül legalább vaníliás kristálycukrot találtam, de gondoltam, azt majd finomítom a darálóval. Két könyvet is vettem, az egyik a Socially responsible investment témáját járja körül, a másik meg azt, hogy lehet a hitelezőkkel, hitelkártyás cégekkel, hitelminősítőkkel és behajtókkal felvenni a harcot. :)
Vigyázz, Amerika, jövök! :) Vettem még egy kis húsvéti kosarat is.
A szőnyeg nem fért már a táskába, azt a csomagtartó tetejére rögzítettem a rugalmas hálóval és elindultam Adi boltjába.
A gyorsforgalmin sajnos muszáj volt belehajtanom egy bazinagy pocsolyába, az végleg elintézte a cipőmet, attól kezdve állt benne a víz. Adinál megrendeltem egy vízhatlan, cipőre húzható kalucsniszerű valamit, remélem, beválik.
Mivel rájöttem, hogy pár dolgot elfelejtettem, például egy üveg bort, meg tojást, Adi tanácsára elindultam a Washington streeten és legnagyobb meglepetésemre pár perc múlva megint kiértem a Stop&Shopnál, nem is tudatosul bennem eddig, hogy a bringabolt ennyire közel van ehhez.
Itt megint vásárolgattam egy ideig, de bor nem volt, csak amolyan kölyökpezsgő. Fura, miért nem tartanak. A Whole Food Market is hasonló szupermarket, de ott van sör, bor. Talán tömény is. Igaz, lelkiismeretesen ellenőrzik mindig az igazolványt.
Közben már baromira fázott a lábam a tocsogó cipőben, de kellett vennem egy virágot meg egy csokinyuszit is, hogy legyen egy kis húsvét hangulat.
Végre indulhattam haza. Megérkezve gyorsan levetkőztem és teleengedtem a kádat melegvízzel meg csináltam egy fűszeres Twinings Chai teát. A lábam teljesen átfagyott, egész nap úgy 7-9 fok közt volt, ez tetézve az esővel és a széllel elég cudarrá tette a körülményeket, de büszke vagyok magamra, mert ilyen időben nyomtam le kb. 21 km-t. Kezdek hardcore bringássá válni. :) Már azon is elgondolkodtam, kell-e nekem egyáltalán kocsi. Egész jól elvagyok ezzel. Igaz, a poncsó kezd szétszakadozni, azért ez nem bringázásra való, túl vékony.
Előcsomagoltam hát a bőröndöm mélyéről a még otthon vásárolt heavy duty Bundeswehr katonai esőponcsót, az tutira bírni fogja. Csak az katonai sötétzöld szín, de a hátuljára ragasztottam pár fényvisszaverős 3M csíkot.
A kellemesen felmelegítő fürdő után beüzemeltem a MiFi készüléket. Csodák csodájára működött és igen gyors! Eddig csak az előző céges bérelt vonalas net volt ilyen gyors. Ez most tényleg hasított rendesen, a kis cuccnak csak egy wifi jelszó kell, mindkét smartphone-t és a Mac-et is rákapcsoltam, mentek, mint a villám.
Tök jó, gondoltam, végre egy rendes megoldás!
Másnap az idő ugrásszerűen megváltozott, 21 fok volt vasárnap! Egy nap alatt 14 fokot ugrott, szépen sütött a nap. Az ablakokat végre érdemes volt kinyitni. Más kérdés, hogy a MiFi cucc már nem akart 4G-n működni, csak 3G-vel. Restartoltam párszor, hurcoltam ide-oda, hátha másik helyen jobb a vétel: de nem, a térerő jó, csak épp nincs 4G, egyáltalán. Basszus... :(
Mint a hullámvasút, rossz idő, jó idő, van hálózat, nincs hálózat. Utálom az ilyet. Felhívtam a Verizont, mondtam, mi a helyzet. Vagy fél óráig beszélgettünk a callcenteres csajjal, végigcsináltatott velem egy csomó értelmetlen restartot, amin már túl voltam. Azt mondta, a ház épp két zóna határán fekszik, elvileg a temető felőli oldalon kellene legerősebbnek lenni a jelnek, de nem volt semmi változás. Mondtam, ez elég elkeserítő, mert az épületen belül se a 3G, se a 4G nem stabil, így viszont értelmetlen megtartanom, inkább veszek a Comcast-tól egy DSL-t.
Azt mondta, küld egy ügyfélpanasz feljegyzést a hálózati csoportjuknak és pár nap múlva visszahív, hogy mi a helyzet. Amúgy teljesen segítőkész volt.
Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
Érdekes módon, este 6-kor egyszer csak minden további nélkül visszatért a 4G. Addigra érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy végre ki kéne menni a lakásból, mert abban a jó időben egész nap nem jártam kinn, nem volt valahogy kedvem... elhatároztam, hogy megpróbálok valahol venni egy üveg bort, legalább húsvét vasárnap legyen.
Olyan jó idő volt, hogy egy szál pólóban lehetett bringázni. Először elcsalinkáztam a Centre street felé, mert ott volt egy italbolt. Persze zárva. Akkor gondoltam egyet, nekivágtam a Whole Food market felé a Legacy Place-nél, igaz, 5 mérföld, de végül is élveztem a bringázást, talán az nyitva van. El is mentem, nyitva is volt. Vettem bort, meg egy farmer's cheese-t is, végre megint volt, ja, és egy jalapeno paprikás lazacot.
Visszafelé nagyon belelendültem, egyébként egyre jobban bírom a tekerést, már sokkal kevésbé fáraszt, nagyon élveztem, hogy szinte versenyeztem az autókkal, az emelkedőn se kapcsolgattam úgy vissza, ahogy eddig, hanem mindent beleadva hajtottam, jól esett.
Így tegnap is megvolt a 10 mérföldem.
Este még megpróbálkoztam a hagyományos, lilahagyma héjával és teával történő tojásfestéssel, de csúfos kudarc lett. A hat tojásból kettő eltört közben, nem is értem, hogyan, mikor beletettem, még épségben voltak. A színűk pedig... borzalmas. Valami a piszkosszürke és a kivihéj-barna közt, egyenletlenül, foltosan... semmi köze a húsvéti tojáshoz. :(
De a bor legalább jó, portugál.
 

Szép vasárnap volt. :) 
Éjféltől lejárt a prepaid netem és úgy döntöttem, ez annyira pocsék, hogy nem fogok többet költeni rá. Így is elég baj, hogy a százdolláros USB modem veszendőbe megy, mert semmire nem fogom tudni használni.
Bringára pattantam hát reggel kilenc után, hogy elmegyek a Panerába, ez egy pékség-kávézó, ott van wifi és tudok beszélni Kicsimmel meg a gyerekekkel. Olyan csalóka idő volt, mert felhős, de néha napsütéses, és szeles, de aránylag meleg, tavaszias. Kicsit túlöltöztem, útközben egy parkolóban megálltam, levetettem a felsőt, csak a póló és dzseki maradt rajtam, sapka se kellett, meg kesztyű sem.
Mindenképpen vennem kellett hát valamit, ami jobb megoldás ennél, megpróbálkoztam újból az iPhone-nal és az Apple store-ral.

Azért egyre-másra jönnek a sokkoló meglepetések. Ma voltam a Citizens Bankban, hogy az online elérést aktiváljuk. Ezt telefonon lehetett megtenni, ahol szóban bediktálták a felhasználónevet meg a jelszót, ami egyrészt nekem fura, másrészt szégyenkeztem, mert háromszor elismételtettem vele, mivel nem voltam benne biztos, hogy jól értettem a betűket.
A betűzésnél én általában NATO kódokat vagy neveket használok, ő meg valami olyan szavakat használt, amit egyáltalán nem értettem. Na mindegy, reméltem, hogy végül sikerült.
Megkérdeztem Albertet, hogy majd tudok-e nemzetközi átutalást küldeni az online bankból.
Lelkesen bólogatott, hogy minden bizonnyal.

Csak dióhéjban: tegnap este gondoltam egyet és az erdőn-temetőn át kerekeztem haza. Izgalmas volt, főleg sötétben az erdei ösvényen, egyszer meg is kellett állnom, mert a múltkori esőzés után jókora pocsolya keletkezett és nem tudtam, milyen mély, a szélén meg alig volt hely.
Sikerült elcsesznem az első kajámat jócskán, én voltam a hülye, mert kivettem a fagyasztóból a halat, hogy majd bepácolom és másfél napig a hűtőben volt, aztán gyanús lett a szaga, amikor megcsináltam volna, inkább nem kockáztattam.
Viszont kotyvasztottam valami elfajzott rizses ételt, nagyjából mintha közel-keleti esetleg törökös piláfra emlékeztetne, majd holnap az lesz az ebéd.
A túlórázásom eredményeként készül munkára nagy dicséreteket kaptam a főnököktől.

A mai nap igen tanulságos volt.
Több szempontból is. A munkában úgy tűnik, ha látják, hogy hajtok, mint a hülye és benn maradok órákkal a munkaidő vége után, hogy befejezzem időben, és kész is lesz, akkor még többet akarnak.
A főnököm sajnos épp utazik és igazából nem sokat foglalkozik az időbeosztásommal, pedig elvileg minden kiadott munka csak rajta keresztül jöhetne.
Volt egy vitám a cég alelnökével, aki az értékesítési igazgató is, kicsit be is voltam tojva, igaz, szakmai kérdésekről vitatkoztunk, mármint ami az én szakmámba vág, az eladásba nem szólnék bele, de ha úgy érzem, a projekt sikere érdekében meg kell védenem az álláspontom, meg szoktam tenni. Végül önszorgalomból csináltam egy verziót, ami jobban tetszett mindenkinek, mint amit ő akart, neki is. Tulajdonképpen megérte. :)

 Ma leadtam a kocsit az Enterprise-nak, visszamentem még az irodába és végül gyalog mentem már haza. Jó későre járt, sokat nyűglődtem néhány határidős munkával, háromnegyed nyolc volt, mire elindultam.
A kölcsönzőben a Alexandra, a fiatal ügyintéző hitetlenkedve kétszer is rákérdezett, hogy nem kell visszavinnie a munkahelyre, tényleg gyalogolni akarok?
Hihetetlen, mennyire nem tudják elképzelni a közlekedésnek ezt a módját. Pedig sokan futnak, gyalogolnak, kocognak – de ez sport, kedvtelés, ha valahová menni kell, akkor arra csak az autó ugrik be.
Sötét volt már, a cég mellett a kis folyó vizén az utcai fények folyamatos, lágy vibrálása jól illett a környéken hallható madárzsivajhoz – lám csak, ezt sose hallottam az autóból.
Meglepően sokféle és erős hang volt, némelyik kifejezetten a dzsungelek hangatmoszférájára emlékeztető, éles, gyors crescendóval elhaló rikoltás.

Előkotortam a google segítségével a National Safety Commission weboldalát, ahol némi pénz (19.9 dollár) befizetésével a jogsihoz szükséges vizsgakérdésekből lehet tesztlapokat megoldani. Befizettem online bankkártyával és nekiestem.

Az eredmény katasztrófális. Már a harmadikat töltöm ki, az egyik úgy 60, a másik 50%-os lett.
Nem, nem azért, mert nem tudom a szabályokat alkalmazni. Hanem azért, mert nem tudom azt az 5 x 3 féle számot megjegyezni például, hogy az első, második, harmadik, negyedik, ötödik kihágás után mennyi időre függesztik fel a jogsit, mennyi a pénzbüntetést és mennyi az esetleges börtönbüntetés alsó-felső határa. Ilyen számszerű marhaságok tanulásában mindig is gyenge voltam.

Tegnap megint olyat csináltam, ami eléggé jellemző az ellentmondásos természetemre.
Miután hetek óta nyűglődök azzal, hol, melyik banknál nyissak számlát és mivel leginkább online akarom intézni a dolgokat, eddig azt emlegettem, hogy a bankfiók közelsége nem szempont és órákon át keresgéltem a neten véleményeket olvasgatva a bankokról, tanulmányoztam a weboldalukon található információkat, sőt a Yelp-en még tanácsot is kértem, végül tegnap „elég a tökölésből” jelszóval fogtam magam, bringára pattantam és elkerekeztem az 5 percnyire lévő Citizens Bank fiókba – amit egyébként a nemrég hazaköltözött Erik kollégám nem ajánlott, míg Mary, a HR Director kifejezetten ajánlott – és beneveztem egy bankszámlára.

Igen, ebből már nagyon kezd elegem lenni. Nem azért nincs jogsim, mert nem akarom, hanem mert egyrészt bonyolult a megszerzése (el kell autóznom 30 mérföldet munkaidőben, levizsgáznom egy idegen nyelven olyan anyagból, ahol fogalmam sincs, valójában mit kell tudni belőle, hogy elég-e a közlekedési szabályokat tudnom, vagy ismernem kell-e pontosan, az a személy, aki 18 és 21 év között van, életében másodszor kapják gyorshajtáson, mennyi időre függesztik fel a jogsiját és mekkora összegért kapja majd vissza, mert a könyv felét ilyen és ehhez hasonló büntetési tételek felsorolása tölti ki, aztán ha sikerült, majd kapok egy ideiglenes jogsit, de ez még mindig nem az, ami kéne, mert be kell jelentkeznem egy vezetési tesztvizsgára is, ahová olyan autóval kell mennem, amin van karos kézifék, mert például a céges Fordon nincs, tehát az már nem volna jó, ha bérelt vagy kölcsönzött a kocsi, akkor hivatalos írásbeli igazolás kell a bérbeadótól vagy tulajdonostól, hogy hozzájárul a jármű használatához a vezetési teszten, kell vinnem magammal egy „szponzort”, aki elmúlt 21, van USA jogsija és egy éves vezetési gyakorlata, és semmi mást nem csinál, csak mögöttem ül), másrészt egyszerűen nem volt időm rá, annyi volt a munka.

Nem írok sokat, végre le kéne feküdnöm egyszer időben, éjfél előtt.
Hétfőn semmi különös nem történt, este elmentem kaját venni, meglepetésemre a Shaws-ban (ez olyan, mint otthon a Kaisers vagy Spar) nem volt bor. Sőt, még sör se, semmilyen alkohol... De 50 méterre van egy italbolt. Hogy mennyire kezdek beállni – sajnos – az itteni stílusra, jól mutatja, hogy képes voltam oda is autóval menni...
A boltban csak italok vannak, na nem kannás bor, a legolcsóbb is 10 dollárnál kezdődik. A pultnál egy morcos képű öreg, az a fajta, aki az amerikai detektívregényekben azt mondja, ha a nevét kérdik a zsaru, hogy „nem szoktam dobálózni vele, fiatalember”.
Hosszas válogatás után a „Line 39” nevű Cabernet Sauvignon mellett döntöttem, 10.99 dollár volt.