Hogy ne folyton csak az értetlenkedés vagy a negatív élmény legyen, gyorshírek:
Az első netes ruhavásárlásom 75%-os sikerrel zárult. Az L.L. Bean 10% discount + free shipping ajánlatának engedve rendeltem látatlanban két nadrágot, egy pólót és egy cipőt.
A cipő kivételével a többi jó, azt meg vissza fogom vinni a boltba, nem kell postán feladnom. Úgyis arra van dolgom. Így se volt persze olcsó (az L.L. Bean nem egy Savers kategória), de elég jó cuccok.
1. Nem vagyok nagyon moderálós fajta, eddig nem is tettem ilyet.
2. Akinek bunkó a stílusa, azt viszont simán kitörlöm és ki is tiltom, ahogy ma meg is történt. Nem azért, mert negatív a véleménye vagy mert szerinte nincs igazam, ezzel semmi baj nincs. Vitatkozni lehet, amíg számomra elfogadható stílusban teszi. Fikázó kommentekre viszont nincs szükségem.
Ma reggel még munkába menet beugrottam a Shaws-ba reggelit és ebédet venni. Ilyenkor általában a járdán megyek, mert a 2x2 sávos, forgalmas Spring streeten bringázni és főleg a szupermarkethez bekanyarodni nem éppen biztonságos.
Gyalogosforgalom meg gyér és nagyon vigyázok is, mindig lehúzódok, hogy ne zavarjam, ha valaki jön.
A Shaws parkolójába egy lámpás behajtón át lehet bemenni, én is csak itt tudok az áruházhoz eljutni, át kell mennem a túloldalra és balra fel.
Amint látható, nincs se külön gyalogoslámpa, se külön gyalogátkelőhely, de egyértelmű, hogy a gyalogosok közlekedése itt normális, a járdát csak megszakítja a behajtó és a túloldalon van a buszmegálló is.
Tehát tekertem közepes tempóban, figyeltem a lámpát, zöld volt, kicsit hagytam gurulni a bringát és kereszteztem a behajtót, mikor jobbról egy autó nagy svunggal elkezdett balra bekanyarodni a parkolóba, éppen úgy, hogy elütött volna.
Fékeztem és csengettem, megálltam, mielőtt elé kerültem volna, ő is fékezett, megállt. Nagy ívben kikerültem és a túloldalról felháborodva tártam szét a kezem, hogy mi volt ez, és mutattam a zöld lámpára, mely az én haladási irányomnak szabad utat adott.
Az autó egy jókora, elegáns fekete Cadillac volt, az ablak lehúzódott. Benne egy hetvenes, decens pár, a férfi az a Ronald Reagan típus, kicsit régimódi, de láthatóan minőségi öltönyben, az asszonyka is elegáns, tüchtig, szépen sminkelve, ékszerezve.
Az öregúr rámordított durván:
- If you live long enough in this country you may learn what is right and what's not! -
Tehát még meg se szólaltam, de mivel nem autóban meresztem a seggem, már kész volt a verdikt, hogy valami hülye külföldi lehetek csak a bringával.
- I have the green light! - mutattam fel a még mindig zöld egyenes haladást jelző fényre.
- I had the green arrow! - ordított tovább Reagen.
- Look, I went straight and had the green light and you turned left... - próbáltam győzködni az amúgy logikusnak tűnő dologról, de csak legyintett, majd behajtott a parkolóba.
Én meg utána, nem mintha folytatni akartam volna, de épp ott volt dolgom.
Véletlenül a korlát, amihez ott ki szoktam kötni a bringát, éppen ott volt, ahová ők is parkoltak. Lehet, azt hitte, nem hagyom annyiban, pedig nem szándékoztam semmi további kommunikációt kezdeni vele.
Kiszállt a kocsiból és feldúltan ismét rámrivallt, láthatólag nem túl nagy repertoárjából idézve:
- If you live long enough in this country you may learn what is right and what's not! -
Hitetlenkedve ingattam a fejem, hogy még mindig nem bírja abbahagyni.
- But... it's so simple... my direction had the green light! - mondtam, mert azért bosszantott a makacssága.
- No! I had the green left arrow! I have the right of way because I have the green arrow! - hergelte tovább magát, majd megint elsütött a kedvenc szólását:
- If you live long enough in this country you may learn what is right and what's not! -
Igazából én se voltam nagyon kreatív, főleg mert már kicsit tényleg kezdett felmenni bennem is a pumpa ettől a pökhendi, kioktató szövegtől, mi mást tudtam mondani, mint az egyértelmű tényt:
- Anyway... I... had... the... green... light! - mondtam nyomatékosan.
Reagen közben megkerülte a kocsit és elkezdte kisegíteni Mrs. Reagent a kocsiból, aki döbbenettel és undorral figyelt, mint valami különösen gusztustalan csúszómászót.
- Go and fuck yourself! - üvöltötte még oda nekem a decens öregúr.
- Nice guy! - mondtam, csak amúgy félhangosan, de úgy látszik meghallotta, mert villámló szemmel és fogcsikorgatva fordult felém, azt hittem egy pillanatra odajön és nekem esik.
Mrs. Reagen valamit mondott neki, erre ingerülten legyintett és bekísérte.
Mikor kijöttem, még ott várakozott a járó motorú autóban, lehúzott ablakkal járatva a klímát. Nagy kedvem lett volna a mobilommal megörökíteni, de okulva a múltkori tapasztalatomból már tudom, hogy sértegetni szabad valakit, de lefényképezni nem.
Hát hagytam.
Mivel nem voltam teljesen biztos azért a dolgomban és mert teljesen én se voltam szabályos, hiszen ezen az úton elvileg az úttesten kéne biciklizni, nem a járdán, lefotóztam a kereszteződést, majd itthon fellapoztam a kreszkönyvet és húsz másodperc alatt megtaláltam a következő szabályt, mely szerint nekem van igazam.
Turning left:
When making any left turn, you must first yield the right-of-way to any...
- oncoming vehicle
- vehicle already in the intersection
- pedestrian or bicyclist crossing your intended path or travel
Ugyanakkor van egy olyan szabály is, ami szerint neki van igaza.
Green arrow means you can make a protected turn into the direction of the arrow. When green arrow displays for your turn, pedestrians and oncoming vehicles should be stopped for red lights.
Nos, eszerint ő valóban jöhetett volna - csakhogy, itt a járda forgalma, amit a behajtó keresztez, nincs szabályozva külön lámpával, egyáltalán semmilyen módon nincs megállítva ilyenkor, tehát amikor az egyenes zöld, aki a járdán megy, joggal gondolja, hogy ez neki is szól. Mert amúgy ha nem, akkor soha nem keresztezhetné a bejárót és egy utcányit kéne kerülnie, hogy átkeljen, nyilván ezt nem így gondolták, különösen, hogy a buszmegállót is oda rakták.
Valóban nem egyértelmű a helyzet, mindketten joggal gondolhattuk, hogy igazunk van - csak éppen leugatni a másikat, érzékeltetve vele, hogy csak egy hülye külföldi, elég bunkó dolog.
Mindenesetre itt jókora forgalomszervezés baklövést követtek el, akik ezt így csinálták meg, jól mutatva, hogy az autósokra gondoltak csak. Ezt, meg a „fuck yourself”-et lehetne megtanulni, ha elég időt töltök itt? :)
A következő cikk nyers fordítása az Eli Pariser-el (nemröhög, így hívják) készült rádióinterjúnak, amit nemrég hallottam és igen elgondolkodtatónak találtam.
Szűrőbuborék: amit az internet elrejt előled
JUAN GONZALEZ: Amikor a barátaink hírfolyamára feliratkozunk a Facebookon, vagy egy keresést indítunk a Google-ön, milyen információk kerülnek elénk és melyek maradnak ki? Ezzel a témával foglalkozik Eli Pariser új könyve, a Filter Bubble: What the internet is hiding from You.
Pariser szerint az internet fokozottan egyfajta „visszhangszobaként” működik (a „media echo chamber” elnevezést alkalmazzék minden olyan helyzetre, amelyben egy - gyakran nem helytálló - véleményt vagy hiedelmet „zárt térben” ismételve egyre erősítenek, tipikusan ilyenek a netes fórumok, ahol többnyire hasonló érdeklődésű emberek gyűlnek össze, vagy a bulvársajtóban megjelenő - gyakran túlzó, vagy torzított - hírek, melyeket aztán a „komolyabb” mainstream média is felkap, ezzel ráerősítve a hitelesség látszatát kelti - a ford.) oly módon, hogy a weboldalak személyre szabott információkat tárnak a felhasználó elé, az adott személyre vonatkozóan tárolt előzmények és preferenciák alapján.
Tegnap megérkeztek a gitárjavítós szerszámok, amit a StewMac-től rendeltem. Hű, nagyon profik!
Ma beszereztem még a Home Depotból pár dolgot, kell majd egy forrasztópáka is, de ott kicsi a választék, ebből is valami normális, szabályozható kéne.
A fene azt a maximalista fajtámat... ilyenkor mindig az jár a fejemben, hogy ha a jobbat veszi az ember, azzal gyakran saját magának spórol, kevesebb bosszúsággal és hatékonyabban tud majd vele dolgozni... de persze a másik oldalon meg az áll, hogy alkalmi barkácsolásra minek profi, drága cuccot venni, ha csak évente párszor használom?
Mindenesetre a gitárjavító munkapadot már kezdem összerakni.
A profik így csinálják, 40-45 dollárért van ez a cucc:
Szegény magyar vízzel főz, meg mindig is McGyver rajongó voltam, íme az én barkácsmegoldásom:
Szőnyeg: 13$
Csúszásgátló: 5$
Szigetelőszivacs: 5$
A szőnyeg meg a csúszásgátló értelemszerű, a szigetelőszivacsot szoros spirálba tekertem, összefogtam ragasztószalaggal, majd egy kenyérvágó késsel kivágtam lejtőse, hogy épp beleillik a gitár nyaka. Teljesen jó alátámasztás, stabil és biztosan nem karcol, féláron. Egyedül a kissé lányos színe nem az igazi, de annyi baj legyen... :)
Megjött a Gibson 500T pickup is, megérkeztek az alkatrészek a tokhoz is, van minden, retesz, számzáras, csat, zsanér.
Hétvégén indul a meló.
A Home Depot parkolójában épp tekintélyes méretű és amorf csomagommal baktattam a bringámhoz, mely a mozgássérült parkolót jelző táblához volt pányvázva, mikor megakadt a szemem az előtte parkoló hosszú, lapos cápaorrú autón.
Egy Chevrolet Corvette, az egyik legismertebb amerikai sportkocsi. A mozgássérült parkolóban állt.
Rosszallóan csóváltam a fejem, „mozgássérült, naná, persze, ezzel a sportkocsival” dünnyögtem magamban, ahogy végigfutott a szemem a rendkívül alacsony, ki- és beszállásra nem éppen könnyedén alkalmas áramvonalas autón. A félig nyitott ajtóban kifelé fordulva szőke, napszemüveges nő mobilozott.
„Hát persze, hogy egy plázacica” zsémbeltem tovább rosszmájúan magamban, a jelenet olyan ismerős volt, otthon minden hétvégén látni ilyesmit a bevásárlóközpontok parkolóiban.
A tükrön kék-fehér kártya fityegett, kerekesszékes szimbólummal.
„Na, ezek szerint nem csak nálunk szerezhetnek az ilyenek rokikártyát, hanem itt is?” csodálkoztam rá, enyhe csalódással, miközben megpróbáltam a bringára logisztikázni a csomagomat.
Öreg, közepes méretű kutya sertepertélt az autó mellett, mellényszerű rózsaszín pórázzal, majd nagyobb köröket tett, hozzám is odajött, megszaglászott és tovább bóklászott.
A nő továbbra is hangosan beszélt a mobilon „...and then what?” ismételgette harciasan, majd a kutyát kezdte keresni a szemével.
A jószág már a parkoló szomszéd sorában járt, maga után húzva a pórázt.
A nő továbbra se hagyva abba a telefonálást, nehézkesen kikászálódott a kocsiból és felállt.
Elszégyelltem magam, mélyen.
A nő kb. 50-es volt, botra támaszkodva, láthatóan keservesen indult a kutya után, egyik lába mintha jóval rövidebb lett volna a másiknál.
Tényleg mozgássérült volt.
Tegnap eldöntöttem, hogy kéne már valami nyáriasabb ruhanemű, eltekertem hát a legközelebbi boltokba: Sears, Old Navy, Dick's sporting goods.
Nem sokra mentem.
Basszus, nem értem ezt, látom, hogy itt talán még több hozzám hasonló alacsony ember van, mint otthon, de még annyi megfelelő méretű ruhát se lehet találni, mint nálunk, pedig ott is elég gyenge a felhozatal.
Nekem itteni mérettel 6 1/2 -7 körüli a cipőm, nadrágból 34/29 vagy 34/28 kell.
Nincs.
De még zokni sincs.
Kétféle zoknit lehet kapni, egyik térdig ér és többnyire baromi vastag így nyárra, a másik olyan rövid, hogy ki se látszik a cipőből.
Nem lehetne esetleg a kettő közt egy normális hosszúságút?
Ráadásul csak egy méret létezik, ami szerintük „one size fit all”. Erről annyit, hogy a zokni sarka nagyjából a bokacsontomnál fityeg. Nyilvánvalóan baromság a dolog, kizárt, hogy ugyanaz a ruhadarab 39-46-os lábméretig jó legyen. Mifelénk ezt már tudják, ezért általában minimum 2 méretkategória létezik.
Nadrágban 29-es hosszúságú elvétve akad, nagy ritkán, többnyire 2 számmal kisebb derékbőséggel, mint kéne. Oké, nem vagyok egy szilfid alkat, de kimondottan kövérnek se vagyok tekinthető. Nálam rengeteg sokkal kövérebb ember van, nem sokkal magasabb is. Ők hol vesznek ruhát?
Mert igazítást sehol nem csinálnak, nem is találkoztam olyan hellyel, ahol ilyen lenne a közelben.
Jó, gondoltam, hát akkor legalább nézek valami nyári cipőt.
Naná, hogy az sincs. Az egyik bolt a Searsben van ilyen részleg, olyan kisebb Humanic méretű. Semmi, egy-két 7-es méret elvétve. Ez is nagyobb pár legalább másfél centivel.
A másik egy mellette lévő nagy cipőbolt, kifejezetten erre specializálva.
A legkisebb méret a 8-as volt.
Itt mindenki ilyen nagy lábon él?
Ahogy ígértem, írok az új gitárról.
Egy hete vettem eBayen. Az eBayes vásárlási taktikám esetleg majd megér egy külön posztot, csak úgy érdekességképpen, mert még magamnak is érdekes belegondolni, hogy vajon miért így történik.
Ezúttal nem terveztem határozottan vásárlást, inkább csak felderítés, tájékozódás volt.
Ha valami érdekel, ha kezdi belerágni magát a gondolataimba, ráállítom a radarjaimat és kezdem gyűjteni az adatokat.
Itt is beállítottam egy keresést 850 dollár alatti Gibson Les Paul-okra és mikor jöttek a találatok, sorra nézegettem őket, majd figyeltem, mennyiért mennek el.
Kezdenek megint kicsit elfajulni a dolgok a munkahelyen.
Egyszerre 3-4 projekten kell dolgoznom és folyton váltogatni köztük, ez nagyon zavaró, mert nem tudok egyikre se koncentrálni huzamosabb ideig.
Ráadásul ezek most mind a Tennessee-i központból jönnek és sajnos az ottaniaknak úgy tűnik, fogalmuk sincs bizonyos technikai részletekről, amik nagyban befolyásolják a munkavégzéshez szükséges időt.
A legutóbbi munka, amivel már kedd reggel óta vacakolok, olyan jellegű, amihez az én szaktudásom fölösleges, egy egyszerű operátor is meg tudná csinálni, semmi olyan nincs benne, ami miatt indokolt lenne az én bevonásom. Közben itt áll még a sorban három másik olyan, melyet viszont tényleg csak én tudok megcsinálni.
Ez nem jut eszükbe? Ráadásul a főnököm, Jeff, most éppen szabin van, és nem tudom kinek szóljak úgy, hogy ne érezze azt, hogy átnyúlok a feje fölött.
Az is egyre zavaróbb, hogy már négy hónapja kértem (és kaptam is rá ígéretet), hogy lesz Adobe csomag a gépre, kapok egy normális monitort meg egy speciális nyomtatót, amire szükség lenne a munkához, de azóta semmi, pedig már többször rákérdeztem. Azért kicsit ciki, hogy azóta is a saját notebookomat kell használnom minden alkalommal, ha szükség van ilyesmire, és a saját pendrive-omon másolgatom ide-oda a cuccokat hozzá. De közben komoly „lean” oktatás van folyamatban.
Az is elég „lean” lenne, ha egy kicsit odafigyelnének arra, amit mondok, mert sokkal többe kerül az én elpazarolt időm, mint ez a beruházás.
A múlt héten fél délutánt azzal töltöttem, hogy három különböző formátumban töltögettem fel fájlokat az ottani szerverre, mert képtelen voltak használni azt, ami az optimális lenne.
Hiába mondom nekik, hogy az ő konfigurációjukkal ebből nem lehet megfelelő eredményt kihozni és az kellene hozzá, amit én mondtam, ráadásul csak 300 dollárba kerülne, de egyszerűen nem veszik figyelembe, inkább kínlódnak a nem erre valóval, mert ezt szokták meg. Nem értem, miért nem hiszik el.
Az e-mailben küldött kérések - hiába volt annak idején egy nagy felbuzdulás, hogy ezentúl csakis szabályosan kitöltött munkalappal fogadunk el minden projektet - továbbra is csak úgy beesnek, pontatlan megfogalmazással, hiányos információkkal, ami további többórás késeseket és fölösleges munkát okoz a félreértések miatt.
Azt is felismerték, hogy túl nagy a terhelés rajtam, ezért elhatározták, hogy felvesznek egy „tanítványt”. Ennek részben kicsit örülök, mert talán jobban megoszlik a munka, részben tartok tőle, egyrészt mert nem tudom, mikor lesz időm megtanítani arra, amit csinálni kell, másrészt növeli a létbizonytalanságomat, hiszen ezzel a saját „monopolhelyzetemet” elveszítem, már nem leszek „nélkülözhetetlen”.
Oké, egy ilyen tudás elsajátítása évekbe telhet, de ha ügyes valaki, akkor pár hónap alatt már használható és bevethető lesz, még ha azt a fajta szemléletet, ami az önálló munkához kell, nem is tudja elsajátítani gyorsan.
Talán emlékeztek még, a Zipcar használatához el kell küldenem nekik a közlekedési szabálysértési pontrendszerben rólam nyilvántartott adatokat.
Ezt egy igen cifra nevű magyar hivataltól (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, Közlekedés Igazgatás és Nyilvántartási Főosztály, Közlekedés Nyilvántartó Osztály) kellett kérvényezni, amit úgy egy hónapja meg is tettem levélben.
Most visszaírtak a magyar címemre egy szigorú levelet, imígyen (színessel kommentálom):
Ez most elég "műszaki" írás lett, ha untat az ilyesmi, lapozz...
Eredeti szakmám szerint informatikus mérnök lennék, méghozzá „beágyazott mikroprocesszoros technológia” szakággal. Igaz, már nagyon régóta nem dolgozom a szigorúan vett informatikában, leginkább csak mint felhasználó/tesztelő.
1982-ben kezdtem először számítógéppel foglalkozni és '85-ben már volt saját gépem, egy magyar Primo.
Abban az évben, második gimiben alakult az első komolyabb együttesünk is, akikkel rendszeresen próbáltunk és koncerteztünk.
1987-ben már egy akkor a hazai átlagnál jóval modernebb Atari ST gépem volt, mivel ez kifejezetten hasznos lehetett a zenéléshez, az egyetlen beépített MIDI csatlakozós gépként. Akkoriban az Omega stúdiója volt a legmodernebb Magyarországon, náluk három ilyen gép működött (bár meg kell említeni a Szalay-testvérek korábbi Muzix-81 rendszerét is, ezen készült Presser Electromantic-ja, ami Vangelis lemezeivel vetekszik, sőt...).
Az első siker után számítani kellett újabb egér feltűnésére, így ismét élesítettem a csapdámat.
Az éjszaka ott is járt, egyértelmű, egyrészt a potyadéka ismét a konyhapult fal felőli oldalán volt látható, másrészt a cserép is a földön.
Óvatosan alánéztem - semmi. Hmm.
Fölemeltem - semmi, de annyira, hogy még a föltámasztó kis stift is eltűnt. Kerestem, körbenéztem, de nem leltem.
Úgy látszik, az éjszakai járat elvitte magával, elég furfangos lehet, nyilván Jerryért állt bosszút.
Estére már az új, Amazonról vett csapdával is felszerelkeztem, az utasítás szerint egy kis mogyoróvajat raktam bele csaléteknek.
Este negyed 11 körül, mikor épp az előző egeres bejegyzésemet tettem fel a Facebookra, egy csattanást hallottam a konyhából.
„Hoppá, ez Jerry lesz!” gondoltam.
Izgatottan lopakodtam ki.
És tényleg... a cserép padlón, feltámasztás nélkül és az egyik oldalán egy kis elvékonyodó szürkésbarna vonal lóg ki.
„Gotcha!” ujjongtam fel és diadal töltötte el a lelkem, hiszen a magyar furfang ismét túltett a jenki ravaszságon.
Aztán tépelődni kezdtem, milyen ideiglenes szállítóeszközt jelöljek ki az őrizetes számára, mert erről elfelejtettem előre gondoskodni.
Tegnap este, mikor hazaértem, jókora fekete hangyák mászkáltak a konyhaszekrényen. Na, nem sok, mindössze 2-3, de az is épp elég.
Ezúttal már nem tudtam természetbarát maradni eléggé és élve kitelepíteni őket, kinyírtam mindet. Persze ez csak látszatmegoldás, úgyis visszajönnek.
Aztán gyanús, apró, fekete kis izéket vettem észre a konyhapulton. Szörnyű előérzetem támadt és az alaposabb vizuális vizsgálat igazolta a félelmeimet: ez bizony egérszar.
Mindenhol, végig a fal és a konyhapult találkozásánál, még a tűzhelyen is.
Rettentő megtorlás, véres leszámolás vágya öntötte el az agyamat, egér-genocídium rémképe derengett fel. Egérfogók tucatjai szerteszét a lakásban, nagy, fogazott csapóval, feszülő rugóval...
Múlt héten végre megjött a Verizontól a pénz, 813 dollár. Kamatot is kaptam, az a 13 dollár. Nagy biznisz volt, mint a viccben („nu, a forgalom nem nagy, de a haszon!”).
Csak egyszer magyarázza meg nekem valaki, miért jó ez a csekkes dolog, tudom, már gumicsont, de képtelen vagyok túllépni rajta.
Hogy történne ez felénk?
A cég ügyintézője belép a netbankba és a megadott számlaszámra és névre átutal pár kattintással és fél perces billentyűkoptatással.
A pénz 3 nap múlva a számlámon rendelkezésre áll.
Hogy megy ez itt?
A ügyintéző elküldi az igényt annak a részlegnek vagy külsős cégnek, aki a csekkek előállítását és postázását végzi.
Kinyomtatnak egy biztonsági papírra készült csekket (megjegyzem, nagyon gagyi biztonsági funkcióik vannak). Ezt postázzák a címemre. Szerencsés esetben 3 napon belül megkapom.
Ezzel én be kell menjek a bankba személyesen, ahol aláírom és kitöltök még egy papírt, hogy a pénzhez hozzájussak.
Beadom az ügyintézőnek és további 3-5 nap múlva a számlámon lesz a pénz.
Szombat éjjel, 11 körül, a helyszín New York, valahol a 7th Avenu és a 42 Street sarka.
Éppen visszaértünk az emeletes buszos Night Tour-ról.
Én szomjas vagyok, kedvesemnek vécé kéne, bekapcsolom a Google maps-et és rákeresek az éttermekre a közelben. Hopp, egy McDonalds, nem is messze, igaz nem a kedvencünk, de erre jó lesz, alighanem nyitva is még ilyenkor.
Megindulunk felé, a Fashion Avenue-n van, ő veszi észre előbb a logót, tényleg nem volt messze
Belépünk, sokan vannak, mindjárt bejáratnál két rendőr eszik-iszik, a pultnál legalább négyen állnak sorba.
Pénteken szabadnapom volt, hogy ne kelljen mindjárt az első nap magára hagynom kedvesem otthon.
Délután elmentünk kis környéknézőbe, mókus- és madárfotózásra, később a Brook Farm körüli erdőbe is, az idő éppen jó volt, napsütés, enyhe szél, kellemes, de nem döglesztő hőség.
Mókus-szieszta
Mókus-séta
Természetesen megoldottam a kölcsönzés problémáját, az igazgatónk segítségével, aki volt olyan kedves, hogy elkísért és az ő céges kártyáját használhattuk „depositnak”, majd a végén az enyémmel fizetem ki.
Egy tavalyi Mazda 3-ast kaptam, kellemes, agilis kis autó, egész jól is megy, bár nehezen szokom meg, hogy olyan kis szökellő ugribugri.
De mindenesetre jó kis autó, sokkal jobban tetszik, mint az előzőleg itt bérelt Toyotából átcímkézett Pontiac Vibe. Van pár kevésbé jó dolog rajta, például a kézifék az utasülés mellett van, elég távol, a műszerfalvilágítás piros, ami engem kicsit zavar, és ha nappal felkapcsolom a világítást (amit mindig szoktam, a Saabon eleve automatikusan így megy), akkor leveszi a belső műszerfalvilágítás fényerejét minimumra, azaz napfényes időben semmit se látni a műszerekből, ez bizony epic fail.
Mivel már annyian mondták, hogy ez hűdemilyenjó, meg gazdaságos, meg környezetbarát, meg rugalmas, hát megpróbáltam.
Elküldtem az application-t, megadtam a kártyaszámot, egye kutya, fizetek, bár egyelőre lutri.
Hát, nem is jött be.
Ezt írták vissza:
We need you to obtain your driving record and send it to us.
Special instructions for licenses from State Department
Simply choose "State Department" as your Driver's License State in the application. If your State Department license has been issued within the past year, you will need to obtain the driver history associated with your previous license.
Mivaaan? Mi ez?
1984 óta vezetek, de még sose kaptam semmiféle állami nyilvántartási feljegyzést a vezetésemmel kapcsolatban, nem is hallottam, hogy lenne ilyen. Kétlem, hogy egyáltalán létezik olyan adat a vezetésemmel kapcsolatban, amit nálunk otthon a nyilvántartó hivatal vagy az okmányirodák tárolnának.
Nyilván a rendőrségnek meg a biztosítóknak van valami, de nem tudom, ezt ki lehet-e kérni egyáltalán (by default szerintem nem), ha mégis lehet, kitől és milyen módon?
Ismerve a hazai hivatalokat, alighanem csak személyesen, okmánybélyeggel ellátott kérelemmel, amire majd 30 napon belül válaszolnak, hogy egyáltalán lehet-e.
Oké, megpróbáltam felhívni a Zipcar központi számát. Természetesen automata call center, nincs ügyfélszolgálat, csak üzenetet lehet hagyni. Bazz...
Megkerestem a bostoni irodájukat, felhívtam. Az adatok szerint 9-5:30 között dolgoznak. Ismét call center vette fel, de itt volt lehetőség operátort kérni. Kértem.
Nagyjából 15 másodperc csöngés után ismét automata vette fel, közölte, hogy lennék szíves hívni őket az office hours idején, addig is hagyhatok üzenetet. Kapjátok be.
Gratulálok. Igazán kiváló a customer service, elérhetetlen cég. Remélem, azt a 25 dollárt még visszakaphatom, ennyi is elég volt belőlük.
Két napja bementem az Enterprise autókölcsönzőhöz itt a szomszédba. Megérdeklődtem, mennyi lenne a bérlés. Tegnap megint bementem, közben eszembe jutott, kéne biztosítás is. Ezzel a legolcsóbb autó 290 dollár volt csütörtöktől hétfőig. Oké.
Mondtam, hogy ma venném át délelőtt, rendben, bejegyezték.Most voltam ott, a következőképpen zajlott. Odaadtam a magyar jogsimat, beírta az adatokat.
Kérte a kártyámat. Nyújtottam a Citizens Bank Visa kártyámat, dombornyomott, debit.
Megütközve nézett rá.
- Kellene egy másik, egy hitelkártya. -
Mondta, mintha egy gyengelméjűnek magyarázna.
- Nincs, ez van. -
- De ezt nem fogadhatjuk el. Csak „major credit card”-ot. -
- A Visa nem „major”? -
- De ez nem credit card. -
- Jó, akkor fizetem készpénzben. -
- Sajnálom, nem tudunk készpénzt elfogadni. -
- Jó, akkor mi a megoldás, szeretném használni a kocsit.-
- Sajnos külföldi jogosítvánnyal nem tudunk debit card-ot elfogadni. -
Mondhatták volna az első alkalommal is.
Most főhet a fejem, honnan szerzek kocsit. Állítólag a többi kölcsönző is ilyen gizda.
FUA.
Van egy kedves ismerősöm, aki már 7 éve itt él kinn magyarként, két diplomája van, férjhez ment, megkapta az állampolgárságot és olyan munkakörben dolgozik (ingatlan menedzsment), ahol elég jól látja az átlagamerikaiak anyagi helyzetét és szokásait. Ő próbálta elmagyarázni a credit history általam nagyon szapult rendszerének indokait, és ebből a szempontból valóban érhető is, hogy szükség van rá, de még mindig nem tudom teljesen elfogadni, hogy ez így jó lenne. Kétségtelen, hogy jelentősen árnyalja a képet és elég megdöbbentő. Hozzájárult, hogy két leveléből idézzek a témában.
Megmutattam a felpakolt bringás képet Caitlinnek, a recepciósnak.
- You are soooooo European! - forgatta a szemét nevetve. Nem tudom, ez elismerés vagy amolyan „szelíd bolondnak” kijáró tisztelettel vegyes szánakozás volt-e. Esetleg mindkettő?
És az a vicc, hogy otthon fele ennyire se voltam bringapárti. Amerikába kellett jönnöm, hogy európai legyek.
2011 június 6.
Délelőtt 11:15.
Csöngetnek.
Egy kopaszodó, köpcös, szemüveges alak vár az ajtóban, köszönés után már jön is, be mintha pontosan tudná, ki vagyok és miért várok otthon. És tényleg.
Nagyjából fél óra alatt beköti amit be kell, meghosszabbítja a kábelt, aktiválja a szolgáltatást. És fizetni majd csak később kell, amit majd kiszámláznak, ezt a kiszállást is.
Azt mondja, a környéken sok helyen panaszkodtak a mobilhálózatok gyalázatos minőségére, nem messze akad olyan utca is, ahol még telefonálni se lehet.
A net megtáltosodott!
Én meg kicsit szégyellem magam és egy kicsit dühös is vagyok magamra. Mert ez sokkal előbb is eszembe juthatott volna, akkor egy csomó bosszúságot és költséget megspórolok. Csak az volt a fejemben az addigi rossz tapasztalatok után, hogy ez is ilyen macerás lenne, pedig eddig ez ment a legkönnyebben, tényleg.
Múlt hétvége 3 napos volt, köszönhetően a hétfői Memorial Day ünnepnek.
Akkor írtam is egy röpke eszmefuttatást arról, ami amúgy vulgárfilozófiailag felvetődött bennem ezzel kapcsolatban, de inkább lemondtam arról, hogy közöljem, mert elég provokatív, esetleg akad, akiket sérthet.
Mindegy.
Persze nem Amerikában lennénk, ha minden nemzeti ünnepet ne használnának fel vásárlásra csábításra. A boltok nyitva tartanak és nagy (vagy annak tűnő) kedvezményekkel csábítanak, melyekről persze sokszor kiderül, csak bizonyos korlátozott formában érvényesülnek.
A hétvégén Brian barátomnál voltam egy ideig és ott videóztam a mobilommal ezt.
Órákig el lehet nézegetni őket. :)
