Pénteken szabadnapom volt, hogy ne kelljen mindjárt az első nap magára hagynom kedvesem otthon.
Délután elmentünk kis környéknézőbe, mókus- és madárfotózásra, később a Brook Farm körüli erdőbe is, az idő éppen jó volt, napsütés, enyhe szél, kellemes, de nem döglesztő hőség.

Mókus-szieszta

Mókus-séta
 

A környék élővilágának gazdagságát jó néhány új faj „felfedezése” mutatta, volt egy gyönyörű, ciromsárga-fekete tollazatú énekesmadár, sajnos csak pár másodpercre láttuk, mire célra emeltem a kamerát, már eltűnt.

Nádimadár
 

Virág
 

Később találtunk két kígyót is, egyik pici, filigrán, hátán szép cakkos mintával, valószínűleg egy közönséges szalagos kígyó, a másik vaskos, hosszú, fekete, alighanem egy északi vízisikló.
Akadt egy tűzpiros fejű harkályféle, nagyon szép. És rengeteg csíkosmókus, ott cikáztak át az ösvényen keresztül-kasul.

Tündérvár
 

Pirossapkás

Piros-zöld-fekete-fehér

Északi vízisikló

Volt egy helyes, szürkés, hosszú farkú énekesmadár, aki három gyerekével edzést tartott, de a kicsik leginkább kaját követeltek, ugrándozva követték a mamát, aki felszállt egy padra, onnan hívogatta őket, de azok csak tátogatták a sárga csőrüket, és nem ugrottak utána, de végül bemutattak egy-egy kissé még billegős visszarepülést a közeli bokorba.
Késő délután elmentünk egy nem túl messzi indiai étterembe, a Google elég érdekesen navigált, ugyanis a Providence highway-en csak egyenesen el kellett volna menni a célig, de ő körbevitt a fél Dedhamen ehelyett... a kaja finom volt, még maradt is a nagy adagból, amit elvittünk másnapi ebédnek.
Másnap zuhogott. Pedig valami fesztivál lett volna a dedham-i sportpályán nem messze, de elmosta az eső. Később délutánra elállt, de elég borongós és szeles maradt az idő, elmentünk hát a Guitar Centerbe, sajnos éppen Backstreet Boys koncert volt a közeli Fennway stadionban (ahol a Red Socks is szokott játszani), így az összes környékbeli utca be volt dugulva, parkolni lehetetlen volt, nyüzsögtek a három autónyi hosszú ízléstelen limuzinok és a rajongó tinédzserek (nahát, pedig azt hittem, ez a banda már nem is létezik, még az én fiatalabb időszakomnak emléke - ilyen vackokra buknak a mai tinik?).
Végül egy kissé távolabbi sikátorban, ahová zászlós emberek terelték a parkolást keresőket találtunk egy nem túl bizalomgerjesztő helyet, ahol égbekiáltóan pimasz áron, negyven dollárért tudtunk parkolni. Számomra mindenesetre sokkolóan drága, de lehet, hogy errefelé normális. Mindezt zsebbe, mindenféle papír nélkül. Lehet, hogy nem is kellett volna fizetni, csak valami élelmes környékbeli kihasználta a helyzetet...
A Guitar Centerben végre kedvesem is elismerte, hogy ez a hely bizony komoly kísértést jelent még egy nem zenész számára is, annyira sok szép gitárral van tele az összes fal.
Nem vettem persze semmit, de legalább megmutattam a 65000 dolláros Gibsont.

Aztán elsétáltunk a közeli parkba, ahol a mókusok már teljesen emberközpontúak, eszük ágában sincs menekülni. Megláttunk egyet úgy két méterre egy fa alatt.
- Nézd csak, ez nem fél! - mondtam - Biztos szokták etetni...-
Azzal leguggoltam és halkan hívogatni kezdtem a mókust.
Úgy látszik, értett magyarul, mert közeledni kezdett.
- Jaj, de cuki...- olvadozott a Kicsi.
- Nincs nálad valami kaja? - kérdeztem - Adni kéne neki, mert ha nem, azt hiszi, direkt verjük át -
- Csak nikotinos rágó - mondta szomorúságot tettetve, de némi kaján provokációval.
A mókus kérdő tekintettel közeledett. Miután látta, hogy ez kevés, bedobta a kunyizó figurát, fél méterre tőlünk két hátsó lábára állt, felágaskodott és kis mellső mancsait nyújtogatta. Micsoda színész... előadja a szerencsétlen, éhhalál szélén álló szőrös kis édibédi nagyjelenetét.
De hiába, már én is bosszankodtam, miért nem hoztunk magunkkal valamit, még egy müzliszelet sincs nálam.
- Jaj, nézd, milyen éhes, adjunk neki nikotinos cukrot! - provokált tovább.
- Áááá, ne már, nem hiszen, hogy jót tenne neki...- ráztam a fejem.
- Naaaa...- győzködött.
- Nem kéne... - bizonygattam én.
A mókus könyörgőn nézett hol egyikünkre, hol másikunkra.
Végül belátta, hogy itt ma nem lesz ingyenkaja, tétován megfordult, és néha csalódottan vissza-visszasandítva a fa felé tartott, szemében a reménykedés szikrája lassan kihunyt és átadta a helyét az emberiségbe vetett hit mélységes megrendülésnek és egyfajta emelt fővel viselt megaláztatásnak. Az egyik bokorról rezignált sóhajjal letépdesett néhány levelet, tűnődve rágcsálni kezdte, majd szájában a levelekkel lassan felkúszott a fa egy rejtettebb ágára, közben égetően vádló pillantásokat vetve ránk, nyilván visszavonult az emberi természet állhatatlanságán elmélkedni. Alighanem elrontottuk az egész napját, de remélem, maradandó traumát nem okoztunk neki. Tanulság: súlyos felelőtlenség mókuskaja nélkül sétálgatni.
Nem sokkal odébb egy lúdoda, azaz lúd-óvoda volt, kb. 30 növendék kanadai lúd csipegette a füvet úgy 6-7 felnőtt kíséretében.
Visszaindultunk a parkolóba. Közben elkezdődött a koncert is. Bemenekültünk előle egy helyi csehóba, „Tasty burger” a neve, hááát, nem volt valami nagy dobás, inkább olyan kicsit alacsonyabb színvonalú diák-melós evő-ivó hely, a hamburger nem sült át rendesen és semmi különös nem volt az íze, de legalább a sör meg a chipshez adott szósz finom volt. Ez a tapasztalat is megvolt. :)

Vasárnap megint esett vagy borongott, de már volt program, délelőttre a helyi Farmer Shop-ot akartuk megnézni, délután meg az Akváriumot.
A Farmer shop egy kis boltocska, nem túl sok termékkel Dedhamban a postahivatallal szemben.
Főleg mindenféle lekvárok, zöldség, gyümölcs, kenyér, tejtermék a helyi gazdáktól, de volt egy egyedi ékszereket áruló hölgy is, nagyon érdekes, „organikus” dizájnnal, különböző terményekről, magokról készített viaszlenyomatot és azokat öntötte ki ezüsttel. Tökmag fülbevaló, meggymag medál, szeder függő, ilyesmik. Jópofa.
Vettünk hétmagos kenyeret, sajtkrémet, teát (citromos-gyömbéres).
Otthon ebéd után elindultunk az Akváriumhoz, mivel saját parkolójuk nincs, belőttem egy másik közeli címet, amit ajánlottak. Valamiért nem sikerült teljesen jól ez sem, talán melléütöttem, az Akvárium mellett kötöttünk ki, aztán kezdhettük a navigálást megint, keresve a parkolót.
Egyébként volt ott minden, a belvárosban forgalomelterelés baleset miatt, bunkó SUV, aki rámhúzta a kormányt, majdnem vészfékeznem kellett, a taxisok ugyanolyan hajmeresztően és erőszakosan közlekednek, mint otthon, és valóban sokkal stresszesebb a forgalom, mint itt a környéken, de egy Budapesten edződött sofőrnek persze ez nem jelent igazi problémát. :)
Meg is lett a parkoló, egy nagy irodaépület mélygarázsa, kedvezményes 15 dolláros hétvégi tarifával, ami elfogadható. Útközben vissza betértünk egy Dunkinba némi tojásos szendvicsre és kávéra. Tele volt a környék Dunkinokkal, ahogy később meglepődve láttuk.
Innen csak pár perc séta az akvárium, a bejáratnál hosszasan kígyózott a sor.
A franc aki kivárja, gondoltam, és gyorsan megrendelem online a mobilomról a jegyet, ezzel már mehettem a soron kívüli kasszához.
Az akvárium érdekes volt, meg szép, mint az összes akvárium, amit eddig láttam, de semmi különös. A cápák meg a rájasimogató kimaradt, pedig érdekelt volna.
A bejáratnál voltak a pingvinek, kis mesterséges szigeteken ácsorogtak, a tollukat borzolták, időnként beugrottak a vízbe úszkálni.
Az egyik kis szigeten rámutattam egy eltérő színű példányra:
- Nézd, annak egész más színű a melle meg a torka! -
- Ki is közösítették szegényt! - sajnálkozott a Kicsi.
- Ugyan már, miért közösítették volna ki? - értetlenkedtem.
- Nézd csak meg, egyedül ő magányos, a többiek mind párban vannak. - bökött feléjük.
Néztem. Hát, nem. Nem voltak mind párban és volt még néhány különálló, de kétségtelenül akadtak párok is.
- De hát látod, a többi se mind párban van... - érveltem.
- Biztos úszik a párjuk... látod, ő milyen szomorú? Biztos kiközösítették! - győzködött tovább.
- De nézd már, azon a szigeten egyik se páros! - mutattam a baloldali műsziklára.
- Hát persze, azok a száműzöttek, őket már el is üldözték! - sajnáltatta tovább a pingvineket a Kicsi.
A pingvinek után mindenféle - főleg édesvízi - tabló következett, sok érdekes jószág volt, a legszebbek a japán medúzák, a kék és sárga békák, meg a mindenféle színes víz alatti virágoskertnek kinéző lények voltak. Aztán le csavarodtunk a központi üveghenger mentén, amiben a tengeri halak úszkáltak körbe-körbe, a végére maradt a fókashow, nagyjából ebből állt:
A fókák (kettő kisebb) úszkáltak, majd kikapaszkodtak a partra, ahol halat kaptak a gondozók oldalán lévő nagy műanyagdobozból. Aztán halat kaptak megint. Aztán kicsit mozogtak ide-oda, valami kézjelekre, majd halat kaptak és visszamentek úszni. Volt egy másik, nagyobb fóka, borzasabb, aki lényegében leginkább nem csinált semmit, csak tehénkedett a parton és halat kapott, meg a gondozó vakargatta a fejét, amit láthatólag élvezett. Meg halat is kapott.
Volt egy negyedik is, aki összevissza úszkált, majd néha odament a parthoz a gondozója hívására és halat kapott. Gyakorlatilag a fókák végigzabálták az egészet, néha csinálták pár kunsztot is.
A végén jégkockába fagyasztott rákot adtak a nagyobbiknak, kis ösvényt rakva ki belőlük a parton, amit persze megpróbált követni. Valami külön csemege lehetett, mert ezt nagyon szerette, csak a síkos jégkockát nehezen tudta megfogni a szájával, ezért egy ideig bénázott vele, majd belesodorta a medencébe, a vízbe ugrott és egy pillanat alatt eltüntette.
Amúgy jó fejek, az egyik még integetett is a gondozó utasítására búcsúzóul, amiért halat kapott.
Kiérve a showról egy kis fényképeszkedés következett a kikötőben, aztán visszaindultunk körülnézni. Felhőkarcolók váltják egymást régi épületekkel, elég eklektikus, az egyik helyen ilyen magas házak által beszorítva egy 1600-as évekből származó kis temető és kápolna.
Megtaláltuk a városházát is, komolyan meglepődtem, mert az a tér ott akár Moszkvában is lehetett volna, olyan szocreál betontömb hangulatot áraszt. Átellenben egy lepukkant, felújítás alatt lévő magasház, hirtelen azt hittem, a pécsi átokverte sorsú húszemeletes, mert nagyjából úgy nézett ki. A tér peremén a házak aljában kávézók, Dunkin, étterem... az összes zárva! Nem értem. Itt vagyunk vasárnap délután öt felé egy világváros központjában, ahol zárva vannak? Miért?
Volt elég sok ember arrafelé, turisták is...
Lassan visszatértünk a garázsba és hazanavigáltattuk magunkat a Google-lel.