Két év Bostonban (meg másfél)

Kiköltöztem két + másfél évre Bostonba dolgozni, gondoltam, megörökítem az élményeimet.

Ajánlott olvasmány!

Egy régi barát és volt kolléga, szintén külföldre költözött:
Egy kitántorgó naplója

Friss topikok

  • Boston2: @Béla Salamon: Köszönöm, hogy írtál. Én aztán végül négy év 9 hónapot voltam kinn, egy évig család... (2018.09.24. 22:17) Búcsúbeszéd
  • Boston2: @iota draconis: Az a Dzseff, igen. Nem hinném, hogy valaha is még találkozunk, de ha mégis, átadom... (2017.08.30. 14:58) Bekeményítettek
  • Boston2: @FutureFry: Nahát, nem is gondoltam, hogy még olvasni fogod... :) (2016.04.22. 21:51) A Saabadság ára
  • Boston2: @ribizlifozelek: Állás az van, nem is rossz, csak másfél óra az ingázás. Lesz róla poszt. (2015.11.20. 19:00) Légy pozitív!
  • Boston2: @kék madár: Miért is nem csodálkozom ezen? (2015.10.23. 18:44) Vissza Bostonba

Címkék

1956 (2) abszurd (1) adó (1) Air france (1) ajánló (1) akkumulátor (1) aksi (1) Alitalia (1) állat (11) amazon (3) amerika (145) Amerika (2) apple (13) Apple (1) árengedmény (1) artisjus (1) at&t (5) átutalás (1) autó (17) baleset (1) bank (8) barkács (6) bazmeg (1) benzinkút (1) beperel (1) bevásárlás (8) bicikli (22) biztonság (5) blog (1) bor (2) bőrönd (1) borzalom (1) bosszúság (3) boston (127) Boston (1) bunkó (1) bürokrata (1) buszsofőr (1) canon (1) CDG (1) Cervignano (1) CIB (2) Citizens (1) comcast (2) copyright (1) credit (6) család (1) csekk (1) cvs (1) delta (1) diner (1) diszkont (1) eBay (1) ebay (3) edigital (1) egér (3) egészségügy (2) életkép (2) élet külföldön (128) élmény (1) előítélet (1) előzmény (4) emlékezés (1) emlékmű (2) enterprise (1) érdekes (1) erdő (1) erősítő (1) étel (7) étterem (1) Európa (1) facebook (1) félrevezető (1) fender (1) flying blue (1) forradalom (1) fotó (3) foxconn (1) frankfurt (1) fura (1) fűtés (1) gallon (1) gasztro (16) Gibson (1) gibson (2) gitár (14) gondolatok (1) google (1) gps (2) Grado (1) gumi (2) gyógyszer (1) hálaadás (2) hangszer (12) hangya (1) hatóság (1) ház (1) haza (2) hekkelés (1) hideg (1) hitel (1) hivatal (4) (2) htc (2) hurrikán (3) húsvét (1) időjárás (4) információ (1) internet (4) iphone (4) irene (3) itthon (3) Java (1) javítás (2) jog (1) jogosítvány (1) kapitalizmus (1) karácsony (1) kaució (1) kenyérsütés (4) kerékpár (21) klm (2) kölcsönzés (1) költség (1) koncert (1) konyha (3) könyv (2) közlekedés (7) kudarc (1) küldetés (1) külföld (72) különbség (1) kütyü (1) lakás (3) lion (1) lúd (1) lufthansa (1) m&m's (1) Mac (1) macbook (4) macintosh (2) macska (1) madár (2) Magyarország (3) máv (1) MBTA (1) mcdonalds (2) mcgyver (3) merengés (14) michael daisey (1) minute clinincs (1) mission statement (1) mobil (6) mókus (5) munka (19) napló (117) new york (2) nyaralás (1) nyelv (2) ocsmány (1) olajcsere (1) Olaszország (1) online vásárlás (3) open house (1) óra (1) öröm (9) orvosi ellátás (1) os x (1) OS X (1) otthon (2) őz (1) pánik (1) papaya (1) paranoia (2) patika (1) paypal (2) Paypal (2) pénzügyek (1) pizza (1) posta (2) privacy (1) pulyka (2) relic (1) rendőrség (1) reptér (3) repülés (7) rettenet (1) rizs (1) Róma (1) Romney (1) ronda (1) ruha (4) saab (7) sandy (1) social security (1) spam (1) starbucks (1) steve jobs (1) strand (1) support (3) számvetés (1) szégyen (1) szemüveg (1) szerelés (1) szerszám (1) szerviz (1) szoftver (2) szolgálati közlemény (4) szőnyegtisztítás (1) sztori (1) technika (40) tél (1) telenor (1) természet (3) tojás (1) tojásfestés (1) tömegközlekedés (1) túlzás (1) túra (1) t mobile (1) ügyintézés (3) ünnep (1) ups (4) UPS (3) usa (131) usps (1) USPS (1) utazás (22) valvoline (1) van halen (1) városnézés (2) vásárlás (4) vélemény (13) Velence (1) verizon (8) video (7) virgin mobile (1) vizsga (1) vonat (4) youtube (1) zene (3) zipcar (2) Címkefelhő

Linkblog

Búcsúbeszéd

2017.08.30. 15:15 Boston2

Nem tudom, olvassa-e ezt még valaki. Valószínűleg nem, hiszen már lassan két éve nem írtam ide, minek írtam volna, hiszen azóta itthon vagyok a családdal, egyre kevesebb közöm Bostonhoz és Amerikához.

Talán nem is fontos. De ez még ide tartozik.

A hazatérés után nem igazán tudtam megbékülni a helyzettel. Az agyam naponta többszörös random flashelt mindenféle képeket, helyekről, ahol voltam Amerikában, a leghétköznapi helyzetekben. Egy kávé. Egy tankolás. Egy séta. Egy parkolás.
Álmaimban rendszeresen ott voltam, költözés előtt.

A tudatalattimban feleségem és a családot hibáztathattam, ami mindenféle feszültségekben tört elő, de igazán sose mondtam el, hogy miért...
Önismerettel foglalkozó segítő azt mondta, ez a veszteség számomra ugyanolyan komoly gyász, mint akár egy hozzátartozó elvesztése. Én eddig nem gyászoltam el, magamban tartogattam.
Naponta nézegettem a Google Maps Street view-ban azokat a helyeket, ahol jártunk, éltünk.
Még mindig nem szüntettem meg a Citibankos számlámat, pedig már igazán nem volna rá szükségem és költséggel is jár.
Azt is mondták, hogy ha írok egy gyászbeszédet, az segíteni fog a gyászfolyamat végigvitelében, az elengedésben.
Ez lett belőle.

Búcsúbeszéd Amerikáért

 

Szeretném elmondani, megosztani, mi az, amit úgy érzem, elvesztettem azzal, hogy hazaköltöztem Amerikából. Most csak arról beszélnék ami pozitív és fontos volt számomra, közben persze tisztában vagyok azzal, hogy voltak negatív dolgok is, de ez az írás most nem arról szól.

Először is, ott volt egy határozott, mégis nehezen megfogalmazható szabadság-érzetem. Tudom, ez részben annak köszönhető, hogy amikor egyedül laktam, azt csináltam, amit és amikor akartam, teljesen én osztottam be az időm, én döntöttem mindenről, nem kellett alkalmazkodnom. Ez nem kötődik szorosan Amerikához, hiszen máshol is így lett volna, ha egyedül élek. De mégis, valamilyen formában igen, mert akkor gyakorlatilag kiléptem a korábbi életemből, itt hagytam mindent és két bőrönddel kimentem élni egy idegen országba. És sokkal jobban és könnyebben ment, mint gondoltam, ez pedig azért lehet, mert valahogy összeillettünk ezzel a környezettel. Sokkal inkább a pozitív élmények domináltak már az első napoktól. Ez a saját, belső szabadságérzetem volt, de a másik, a külső ugyanilyen fontos.
Ebben a szabadságérzetben benne van valahogy az, hogy milyen hatalmas az az ország és ott éreztem mindig mögötte ezt a végtelennek tetsző földet, a tágas teret, gyakran megálltam a Millenium park tetején és elnéztem kelet felé, amerre az Atlanti-Óceán volt és éreztem mögötte ezt is... Vagy a másik irányba és tudtam, hogy amögött sokkalta nagyobb terület van, ami még felfedezhető, amire egész Európa sokszor ráféren. Vagy amikor egy csípős, friss őszi reggelen elindultam arrafelé, mert ott vettem neked a hengert... abban a kisvárosban, ami a tengerpart közelében volt, valahogy annyira szép volt az út a reggeli szikrázó napsütésben...

Benne volt ez az érzés a tágas utakban, a nagy autókban, a nyílt terekben... ahol csak laktam, mindenütt érezhető volt ez a nyitottság, ami nem csak egy építészeti térben nyilvánult meg, a kerítések hiányában vagy jelképes mivoltában, hanem szimbolikusan is, hogy nem érzik szükségét annak, hogy falakat húzzanak egymás közé, ahogy nálunk teszi mindenki. Barátságosak voltak a terek, emberi léptékűek... itthon nem tudok elképzelni egy Stevent, a kiülős bácsit Telkiben a macskájával üldögélni az utca sarkán a háza előtt egy martinivel a kezében, zenét hallgatni egy iPhone-ról, beszélgetni a járókelőkkel. Ott ez természetes volt...
Benne volt a szabadság a mobilitásban, hogy mennyire elfogadott náluk a költözés és a tárgyi dolgok elengedése, nincs az a röghözkötött gondolkodás, ami nálunk jellemző.
Az emberek néha már ostobaságig naív bizalmában is benne volt, abban, hogy a közlekedési szabályok ésszerűbbek voltak, benne volt abban, hogy sok dolgot jóval gyorsabban és egyszerűbben el lehetett intézni.
Megvolt ez a biztonságban, ahogy F.-ék nem zárták a házat, hogy az ajtó elé az utcafrontra tett csomagokból soha nem tűnt el semmi.
Benne volt a bőségben, az áruválasztékban, az online vásárlásban, a sokféleségben, a könnyedségben, ahogy ez intézhető volt.

Abban, ahogy nem itatott át mindent a politika, az egymásnak feszülő "libsi" és "jobber" jelzőkkel felcímkézettek ádáz ellenségeskedése, az ebédnél összegyűlő kollégák beszélgetése nem ekörül forgott, a sörözős-pizzázós esti összejöveteleken nem volt ez téma. Nem azokat a híreket kellett nap mint nap látnom, mennyit loptak megint tőlünk, milyen átgondolatlan törvényeket nyomtak át a parlamenten, milyen hazugságokkal mérgezik az emberek lelkét a politikusok a mi pénzünkből...

Benne volt az iskolai oktatás színvonalasabb és motiválóbb formáiban, ahogy próbálták segíteni a beilleszkedést.

Benne volt a Red Sox meccsen a közönség békés és vidám szurkolásában, ami nem ment át primitív bunkó rasszista balhézásba.

Érződött abban, hogy nem aggódtam a politikai helyzet miatt, nem frusztrált nap mint nap, úgy éreztem, alapvetően jófelé mennek a dolgok, a mindennapok problémái sokkal banálisabb és felszínesebbek voltak.
Benne éreztem a sok okos Public Radio beszélgetős műsorban, amiket rendszeresen hallgattam, a szombat déli This American Life sorozatban, a vasárnap délutáni kvízműsorokban.

Nehéz elmondani, de nagyon átélhető volt, hogy szemben a nálunk mindent átitató és megmérgező provinciális, kisstílű, mártírkodó, gyanakvó, panaszkodó, felelősséghárító, bűnbak- és ellenségkereső, ugyanakkor mégis közönyös, saját érdekeiért küzdeni nem tudó, magának jogokat követelő, kötelességeket hárító mentalitással, ott egyszerűen éreztem, a levegőben, a házakban, az utcákban, az emberekben, hogy mennyire inkább áthat mindent már generációk óta, természetes közeggé vált.

Ezt mind elvesztettem.

Volt egy kimondottan jó egzisztenciám. Soha olyan gondtalanul nem éltem anyagilag, mint kinn Amerikában - pedig vettem egy autót, fizettem a mesteremnek elég rendesen pénzt az órákért, vettem gitárokat, vettem szerszámokat, számítógépet, berendeztem több lakást, stb. Megtehettem, minden nehézség nélkül. És közben nektek is küldtem pénzt egy idő múlva rendszeresen. És még így is maradt bőven félretenni. 45 évesen kezdtem ezt, és bár az előző 10 évben sem kellett kimondottan szűkölködnöm, de nem is álltam igazán  jól anyagilag soha. 

Az viszont, amit ott elértem, ahogy megbecsülték a munkámat, ahogy éreztem, hogy ezért érdemes dolgoznom és ezért érdemes volt küzdenem eddigi életemben, nagyon sokat jelentett, nem azért, mert a pénz vagy az anyagi javak boldogítanak önmagukban, hanem mert a hiányuk se boldogít, sőt, inkább nyomasztóan hat. 

Ott mindezek a nyomasztó anyagi gondok eleinte  megszűntek, de később is mérséklődtek. Korábban soha életemben nem álmodhattam arról - így hamar bele is törődtem-, hogy itthon valaha is egy tisztes nyugati színvonalú, középosztálybeli jólétben élhetek és ott ez mégis valóra vált. Ez volt maga az Amrikai Álom, hogy a több évtizednyi kemény munkám, tanulásom, áldozatvállalásom végre értelmet nyert, mert nem csak "ahhoz képest" éreztem a munkám, tudásom és kreativitásom értékét, hanem általában véve is. 

Az elején kocsit béreltek nekem, költözési támogatást fizettek - éreztem, hogy számítok. 

Félhavi fizetésemből vehettem egy jó állapotú használt autót. A fizetésem harmadából egy profi új Macbookot. A negyedéből csúcsidőben egy Budapest-Boston repülőjegyet.

 A munka kevesebb volt, mint otthon az előző munkahelyen és nem volt olyan nehéz, többnyire  olyasmi, amit szívesen csináltam. Persze akadtak megterhelő időszakok és bosszúságok is.

Mégis, volt perspektívám, lehetőség a fejlődésre, a haladásra, hogy a dolgok egyre jobban alakuljanak. Volt egy titkos reményem, hogy ti is megszeretitek az ottani életet és tovább kinn maradhatunk még.
De  mindez elment, vele a remény, hogy valaha is még egyszer ezt az életszínvonalat és ezeket a lehetőségeket elérhetjük. Ezt reálisan kell látni, sajnos többé nem fog menni. A számomra felszabadító megkönnyebbülést jelentő alsó-középosztálybeli jólétből egy hónapról hónapra élő viszonylagos bizonytalanságba kerültem vissza, ami sokkal nyomasztóbb és rombolóbb érzés, mintha nem is lett volna soha ez az egyszervolt, most már úgy tűnik, mesébe illően reményteli állapot.

Ez is egy nagyon fájdalmas veszteség, ami gyakran belém sajdult a napi anyagi problémákkal szembesülve.

Voltak helyek, voltak események, hangulatok, melyek nagyon emlékezetesek és szerettem (vagy szerettem volna) újra és újra visszatérni hozzájuk.
A Brook Farm, az az út a kis erdőn és patakon át, a temetőn keresztül bringával. A temetők, ahol jó volt sétálni, biciklizni, mert sose éreztem nyomasztónak, mint a hazaiakat.

A út Newtonon át Watertownba DJ mesterhezhez, amit több százszor végig jártam oda-vissza és minden percét élveztem.

A Deluxe Town Diner tőle pár percnyire, a Mt. Auburn st-en, ami ízig-vérig retro Amerikai étterem volt, nagyon sajátos hangulattal.

A kőbánya Adi bicikliboltjától nem messze, ahol ki van írva egy táblára, hogy a harmadik szirénajelzés után robbantanak. Az arborétum, ahol télen is voltunk és a gyerekek festettek, amin átvezet a hosszú bicikliút be a Fennway park, a Boylston street felé.

Dedhamben a folyó túloldalán a kis park és mögötte az egyik kedvenc lakóterületem. A Charles River, ahol kajakoztunk. A West Roxbury public school és az út közti kis mocsaras terület, ahol a két hattyú és számtalan vízimadár élt.
A házak közt szabadon ugrándozó mókusok, nyulak...

Needham, ahol F.-éknél lakva olyan érzésem volt, mintha nyaralnék egy erdei üdülőben.

A Millenium park, ahol annyit sétáltam és bicikliztem. 

A szentjánosbogarak, amikor egész este ott bolyongtam és mámoros mosollyal néztem a rengeteg kis élő, csillogó szikrát a levegőben, a fű közt... lefeküdtem este kilenckor után a folyó melletti kis erdős rész peremén a fűre és csak bámultam a tündérfényeket. Mindez 5 percnyire a munkahelyemtől és 10 percnyire a lakástól.
A kis patak a hódgáttal... néha munka után lementem és leültem egy fának döntve a hátam és csak hallgattam a madarakat és a vízcsobogást, néztem a kutyát sétáltató vagy kocogó embereket, akik gyakran ismeretlenül is mosolyogva "hi"-t köszöntek...

A William Bird park Norwood-Walpole határán, ahová együtt is jártunk párszor.

A dübörgő lila-ezüst vonatok West Roxburyből és Norwoodból, a kis cetlikkel, amiket az ülésekre tűzött a kalauz a jegykezelés után. 

A tiszta és kellemes sárga buszok, ahol Charlie carddal fizethettem és még a bringámat is felrakhattam rá.

A "Lorelei-park", amit a gyerekek neveztek el így...

A South Station, ahová szerettem megérkezni, mert utána mindig valami érdekes élmény várt és szerettem este ott várni a vonatra, mert kultúrált volt és jólesett nézegetni az embereket, találgatni, kifélék, honnan jönnek, hová mennek.
A Dunkin Donutsok, a Boston Creme-fánkokkal, a toasttal és a hash brownnal, meg a sokféle kávéval. És az úton a warwicki Goddard-park strandja felé az Oreo-shakkel...

Starbucks és a Panera, ahol kezdetben sokszor Skypeoltunk. Emlékszem az első alkalmakra, hideg tél volt, de ragyogó napsütés és én először kóstoltam  olyan különleges kávét, a szemem itta be a Center st. látványát, szemben a nagy kőtömbökből épült templommal...

A "mókusos park", ahol egyszer gitároztam is, mikor megvettem Á.-nak a kis Squier gyerekgitárt és vittem haza, és közben egy félórára lehevertem a parkban, ahol sok másan heverésztek...

A magyar '56-os emlékmű, ahol gyertyát gyújtottam.

A belváros a felhőkarcolókkal, az Old State House-zal, ahol életemben először láttam egy július 4-i ünnepséget és egyszerre volt felemelő és sokkoló, hogy ugyan csak egy ideiglenesen ott élő idegen voltam, mégis nagyon megfogott, megérintett, jobban, mint bármelyik augusztus 20 itthon. Talán mert nem volt benne semmi aktuálpolitika, csak ténylegesen az emlékezés a nagy dolgokra, méltósággal, hamis pátosz nélkül. Úgy éreztem, hozzám is szól. A felvonulás korhű ruhákban, a zene, az elöltöltős puskákból leadott lövések füstje. Sokkoló volt, hogy jobban éreztem magamban a meghatottságot, a büszkeséget, az örömöt, mint itthoni ünnepségeken...

A tűzijáték, egyszer a legrosszabb hírű környéken, Roxbury-ben egy domb tetejéről bámulva, viharban, ahol a komoly felszereltségem és bringám miatt zsarunak néztek a helyiek. Vagy a másik, amit már együtt néztünk végig a folyóparton az MIT mellett és utána az elázás... a Norwood-i tűzijáték, Á. sulijának sportpályáján, ami az egyik első közös élményünk volt kinn.

És persze a Guitar Center, mellette a Fennway park, kis patakkal, közösségi művelésű kertekkel, a Northeastern Universityvel, a kollégiumokkal, a vöröstéglás házakkal, a sokszínű, egyetemistákkal teli utcákkal és persze a Red Sox stadionnal, ahol együtt és Á.-val is néztünk meccset.

A múzeumok, ahol jártunk, főleg az Elisabeth Gardner, azzal a belső kerttel... a Museum of Fine Arts…  a folyó túlpartján pedig a Harvard, az MIT.
A Pru' center, aminek a tetejéről körbenéztünk.

A Newbury street a sok kis divatbolttal.

Az Aquarium a száműzött pingvinekkel.

A korcsolyázások West Roxburyben és Franklinban, amiben ugyan nem vettem részt, de jó volt látni, hogy ti jól éreztétek magatokat.

Á.val a baseball gyakorlások, a sárkányeregetés, frizbízés.

A Halloween, a töklámpások, a gusztustalan akasztott ember dekoráció, a házról házra járó vidám gyereksereg.

A Mark Knopfler, Pat Metheny és Tommy Emmanuel koncert, alig két éven belül a világ három fantasztikus gitárosát nézhettem és hallgathattam.

Sommerville a kézműves műhelyek Open House-ával, az Artisan's Asylum, ahol a CNC-t raktam össze, Cambridge az egyetemeivel és fesztiváljaival.

A Marino's market, az apró vegyesbolt a VfW Parkway és a Gardner st. sarkán, ahol 2 dollárért fél liter kávét és egy muffint lehetett kapni és gyakran megálltam ott reggelente venni ilyet. Az a mogyorós kávé... az a banános-diós vagy a citromos-mákos muffin... és a pepperónis pizzaszeletük is finom volt. Sokszor hoztam onnan ebédet, reggelit.

A mindössze egyórányi útra lévő Goddard Memorial park, a Warwick-i strandnál, ahol többször voltunk, a gyönyörú Newporti utcácskák, Providence a Waterfire fesztivállal.

Cape Cod azzal a meredek híddal, a kikötővel és a hajótúrával, az első atlanti-óceáni strandolásunkkal, Provincetown, ahol kimentünk a naplementébe a félsziget és New England legkeletibb pontjára a homokdűnék közé.

Az igazi amerikai motel, a Windrift , West Yarmouthban, a minigolfpálya Mellette, a hajókirándulás, ahonnan látni lehetett a Kennedy villát.

A bostoni freedom trail, a Constitution hajó, a belvárosi nyüzsgés, a karácsonyi bolt azzal a rengeteg borzasztó karácsonyfadísszel, a Fenuil hall.

Az autópályán a pihenő, ahol megérkezésetek után New Yorkból az új otthon felé megálltunk először enni. És utána még egyszer, mikor New Yorkban kirándulva utaztunk és még háromszor, mikor a holmikat vittem le New Jersey-be.
A World's End romantikus kis félszigete, ahonnan látni lehetett a bostoni "skyline"-t.

A biciklis-gyalogos túra az évfordulónkon a Noannet pond körül, át Westwoodon. Az indiai táncos előadás abban az erdei college-ban.

Lexington és Milford, a kis egyházi épületekben tartott magyar kézművesvásárokkal. Maynard, ahol együtt voltunk a Magyarok találkozóján, majd én árultam az ékszereket másodszorra…

A.-val az őszi körút a Maple Barnnal kezdődve, ahol a ranger kalapot vettem, aztán a tökfarmok, amelyeknél elképesztő mennyiségben és méretekben álltak gúlákba rakva a sötét sárga tökök.

Az őszi útunk egy farmra, ahol forró Apple cidert, almás fánkocskákat vettünk és szintén tele volt tökökkel.

Stow, aminek olyan gyönyörű, kis folyókkal, tavakkal tarkított üdülős a környéke, ott van a Közlekedési Múzeumot megszégyenítő veterán jármű és repülő kiállítás és show, amit aztán megnéztünk később együtt is.

Pawtucket  a régi szellemjárta gyárépületekkel, ahol L. "kommunikált" egy volt gyerekmunkás szellemével.


És persze New York, ami mindössze 5 órányi autóútra volt, a mindig rohanó, zsúfolt, harsány, elképesztő, lüktető, zajongó metropolisz, ami az "igazi Amerika" egyik esszenciája volt. Ahol kétszer is voltunk, az Empire State Building lenyűgöző Art Deco stílusával és a szédítő manhattani panorámával, a hatalmas, ikonikus Brooklyn Bridge-el, a kikötővel, ahol a nyugágyakból lehetett napozás közben bámulni a Hudsont és átellenben Brooklynt, a kikötői sétálóutca cukorkaboltja, a hajózás a Liberty Islandre, a Szabadság szobor. A Times Square esti fényorgiája, a bringázás a Central Parkban, a séta a Hudson partján, a Wall Street a bikával, a WTC emlékhely.

Ez is már a múltté.

Az a sok-sok újfajta étel-ital, amit megszerettem ott.
A Riverside pizzéria, ahonnan neten rendeltem egyedi feltéttel pizzát eleinte ebédre.
A muffinok, fánkok, a banana-walnut bread, a pumpkin spice sütik és kávék ősszel, az olasz pékség mandulás sütijei.
A burgerek, U-burgerben a Big Papi, Five Guysban, ahogy épp kitaláltam, mi legyen rajta, a valódi sültkrumpli. De még a a Burger King is, ahová heti egy-két alkalommal betértem enni, az ingyenes ketchuppal...
A Quesadillas a Taco Bellben és a buritto a Chipotle-ban.
A brazil étterem Norwoodban a mindenféle grillezett húsokkal. A Seven eleven, a forró vaníliás itallal.
Az a nagyon finom fagyi Dedhamben a régi mozival szemben.
A jó minőségű tejföl, a cottage cheese, a chillis cheddar sajt, a mozzarella, a mindenféle ízesített, pörkölt mandula.
A Yoplait vaníliás joghurt és a Hannaford saját márkás banános joghurtja. 
Az apple ciderek, az eggnog, a mangós gyümölcslé. A saját facsarású gyümölcslé a Bullet Expresszel.
A juharszirupos amerikai palacsinta.
A Bazaa orosz boltból a pácolt lazac. 
A pepperoni szalámi. A mexikói fehér sajt.
Az indiai boltból sokféle indiai vega étel, amit gyakran ettem, mikor egyedül voltam.
A nagy zacskós szárított mangó, a mindenféle kis csokival bevont gyümölcsgolyócskák.
Az igazi "sport-hot dog" a Fenway stadionban, meccs közben.

Ezek az ételek, ízek is ott maradtak.

A yard sale-ek. Az a nagyon izgalmas rengeteg yard sale!!! Amikor a teljesen kipakolandó, felújításra váró házban böngésztünk, találgatva, mi történhetett a korábban ott lakókkal, hiszen mintha csak otthagytak volna minden emléküket. A többi, ahol a játékvasutat, szerszámokat, írógépet, Red Sox poharakat, stb. vettük...
A vásár Bostonban a South Enden, a gyöngyös-ékszeres boltok, ahol annyi mindent kerestem neked...

A Shaws, a Roche bros, a Stop&Shop, a Hannaford, a CWS, az A.C. Moore (karácsony környékén az az illat még mindig az orromban van), a Michaels, a Joanne's, a Home Depot, a Lowe’s, a Sears, a Walmart. A Granite Plaza Braintree-ben, a Target, a Macy’s, a North Face.  Az iParty ott a trailer park mellett, az a rengeteg hülyeség és jelmez. Talán furán hangzik, de valamiért ezek mind-mind egy élményként köszönnek vissza az emlékeimben.
A BJ's, a Best Buy, a Bed Bath and Beyond, ahol sokat voltam a lakásfelszerelésért. De még a Stoughton-i Ikea is...
A Legacy place, ahol először csodálkoztam rá az amerikai bőségre, a Whole Food market, az L.L. Bean, az Apple shop.
A másik véglet, a Savers, ahol sok jó ruhát meg lakásfelszerelést vettünk. A Boomerang shop, a Habitat for Humanity, ahol szintén használt cuccok voltak, a lakásunk sok bútora onnan volt.

És persze az abszolút kedvenc, az Amazon, ahonnan szinte bármit meg lehetett venni, két napos szállítással... hogy lestem a UPS, Fedex, USPS autókat, vagy a jellegzetes papírdobozokat.

A Guitar Center, ahol több fantasztikus gitárt láttam és próbálhattam ki, mint amennyit egész életemben korábban, vagy egész Budapesten összesen kapható.

A Craigslist, ahol nagyon izgalmas volt böngészni és néha valami "kincsre" akadni, elmenni érte, ami mindig egy külön kis felfedezőúttá vált.

Ez is ott maradt végleg.

A tanulási lehetőségek, a gitárokkal kapcsolatban: mesterem, DJ, a Woodcraft tanfolyamok, famunka, élezés és sok más, a CNC összerakási tanfolyam az Artisan'S Asylumban.

De a legfontosabb, az a motiváltságom, az aktivitásom, ami azt az első két évet jellemezte, amikor hetente 3, de eleinte 4-5 alkalommal jártam DJ-hez órákra, utána még este és hétvégén csináltam a házi feladatokat, javítottam a gitárokat és még maradt mindeközben időm hetente 4-5 blogbejegyzést is írni.
Nem lesz több ilyen lehetőségem se.

 

És végre hagytam az embereket, akiket elvesztettem így, pedig úgy tűnt, már egész jól összebarátkoztunk:

A., akinek a társasága nagyon sokat jelentett, hiszen gyakorlatilag az egyetlen kinti magyar volt, akivel nagyon közel kerültünk egymáshoz. Ebből is egyre kevesebb marad...

Brian, aki mindig nagyon jóindulatú és segítőkész volt velem, kölcsönadta az autóját, lakhattam náluk, sokszor adott tanácsokat is, mikor nem tudtam, mitévő legyek. 

Christie, aki olyan lelkesen kutatta a paranormális jelenségeket.

Michael, aki annyit segített a gyerekeknek a nyelvtanulásban és akivel kölcsönösen sokat tettünk egymásért.

Steven, a "kiülős bácsi", akivel szintén a végére kezdtünk jól összebarátkozni, akit én vittem-hoztam a providence-i reptérre, szintén nagy macskabolond volt és időnként olyan jól elbeszélgettünk néhány Martini mellett.
És mindenképpen DJ, a mester, akinek az egész gitárjavtás-készítés alapokat köszönhetem, de ennél sokkal többet jelentett, barát is volt, minden alkalommal még hosszasan beszélgettünk, időnként csak úgy is, ő volt az, akivel munkán kívül a legtöbb időt töltöttem, aki időnként hozott-vitt a reptérről, akinél aludhattam is az utolsó napokban. Csak utólag döbbentem rá, hogy kicsit apa-szereppel is felruháztam talán, egy bölcs, szilárd értékrendű idősebb férfi, akit nem csak felszínesen érdekelt, hogy mi van velem.

Őket is elveszítettem.

Mindezt nem szemrehányásként mondom, nem akarlak hibáztatni érte. Az én döntésem volt, a következményeit nekem kell viselnem.

Azonban olyan döntés volt, melynek a saját magamra gyakorolt hatását, annak mértékét nem láthattam előre, ez csak utólag derült ki. Jócskán alábecsültem, most már tudom.

Azzal, hogy elmondom, szeretnék mindettől elbúcsúzni, megőrizni, mint jó emléket, de elengedni, mint vágyakozást. Megtartani azt, ami megtartható, ami előre vihet és végleg magam mögött hagyni, ami visszahúz.

 

Ég veled, Amerika!

 

Budapest, 2017 augusztus 29.

Légy pozitív!

2015.06.30. 21:41 Boston2

No, akkor kezdjük valami pozitívval az itthoni posztok sorát, hiszen az előzőt belengték a baljós árnyak.

Vonat

Anyuhoz vonatoztam. Igaz, előtte még volt egy kis futás, hogy elérjem a vonatot. Az úgy történt, hogy kicsit késve indultunk az állomásra otthonról (csak a szokásos) és a Waze-val próbáltam navigálni, mert állítólag az a felhasználói inputok alapján mindig tudja az aktuálisan leggyorsabb utat. Nosza, beütöttem, hogy Kelenföld, mindjárt fel is adta, hogy Kelenföldi Állomás, ez kell nekem.
Az M1-M7 bevezető szakaszáig nem is volt gond. Aztán mikor épp beért a volt Osztyapenkóhoz és elirányított egy kis mellékutcára, már kezdtem gyanakodni.
Mikor egy még keskenyebb töltésen egy ipari útnak tűnő valamin megérkeztünk egy régi, elhagyatottnak tűnő épülethez a tucatnyi vágány túloldalán és a Waze kijelentett, hogy megérkeztünk, akkor megvilágosodtam: a Kelenföldi Állomás és a Kelenföldi Pályaudvar két külön dolog (én balga, nyilván tudnom kellett volna), nekem a túloldalon lévő Pályaudvarra kellett volna érkeznem.

ishot-422.jpg
Szerencsére aluljáró volt, így kis csomagomat és az USA-ból áthozott 15 kiló súlyfeleslegemet zihálva vonszoltam a túloldalra, mert még az internetes jegyet is ki kellett nyernem az automatából. Majd onnan ismét átloholni az aluljárón át a vágányig - de végül minden sikerült. Megjegyzem, ha a másik oldalra kellett volna eljutnom kocsival, alighanem lekéstem volna...

És a vonaton volt működő wifi! És percre pontosan ért Dombóvárra! :)

Egészségügy

Még tavaly ősszel történt. Valami fura dolgokat észleltem időnként, ott és úgy dobogott a szívem, ahogy nem kéne. Tulajdonképpen a szívét az ember normális körülmények közt nem érzi, akkor jó. De én éreztem.
Némi ide-oda csapongás után elmentem Needhambe a BIDMC-be. Ott átestem egy kivizsgáláson, EKG, labor, stb.
Kiderült, hogy magas a vérnyomásom (ja, azt nem is mondtam, hogy csúnyán elhíztam itt a nagy USA jólétben).
Felírtak vérnyomáscsökkentőt és mérni kellett rendszeresen. Beszereztem egy mérőt, persze nem akámilyet, hanem egy olyan Omront, ami Bluetooth-on átküldi egy mobilos app-ba az adatokat, onnan meg fel lehet tölteni az Omron weboldalán a felhasználói fiókba és mindenféle szép statisztikákat csinálni belőle, vagy csak gyönyörködni benne kedvünkre.
Bizony, ilyen okos készülék.
Sajnos az app még béta volt, néhol akadozott és kidolgozatlannak tűnt az interface is, de néhány hét után összeszoktunk.
Szedtem is rendesen a gyógyszert, mikor már ideje lett az utántöltésnek, az elfogyás előtt pár nappal a CVS automatikusan küldött SMS-t, hogy akarok-e refill-t, akartam hát, másnapra mehettem érte.
Mennyivel praktikusabb, mint csak a receptért becaplatni az orvoshoz aztán el a patikába...
Eljött a 2015 februárja és hiába az influenza elleni védőoltás, amit a cégnél még novemberben grátisz belénk szúrnak, mégis elkaptam valamit. Ráadásul pont hétvégén, 39 fölötti láz, eléggé kikészített. Elmentem hétfőn dokihoz, nem sokra jutottunk, mert azt mondta, ha vírus - és annak tűnt - akkor nem nagyon tud mit adni. Pihenés (kiírt pár napra), orrcsepp, ilyesmi.
Én próbáltam a hagyományos gyógymódot, Neocitrán, ipari mennyiségű fokhagyma, édesgyökér tea.
Végül is jobban lettem gyorsan, a lázam lement, de a köhögés egyre rosszabb lett. És nem múlt el. Nem használt az amúgy mindig biztos módszer, a nagymama -féle hagymatea sem. Már másfél hónapja kínlódtam vele. Szinte asztmás jellegű rohamaim voltak.
Visszamentem a doktornőhöz (ugyanahhoz, aki a vérnyomáscsökkentő Lisinoprilt felírta), aki azt sütötte ki, hogy az influenza miatt visszamaradt valami tüdő-érzékenység és asztma inhalálókat írt fel. Jó drágák voltak.
Ideiglenesen valóban segítettek, de aztán pár hét múlva a rohamok visszatértek, ismét csúnyán köhögtem.
Haza már így érkeztem. Pár nap múlva elmentem a helyi családorvosomhoz. Előtte persze a BIDMC páciens-adatlapomról - ahol mintaszerűen fenn volt minden leletem és vizsgálati eredményem - letöltöttem és kinyomtattam az adatokat. A doktornőm kissé morózus volt aznap, de azonnal leállította a Lisinoprilt.
Miért?” csodálkoztam.
„Mert a lakosság 10%-ánál köhögéses mellékhatása van” - mondta.
„De ezt nekem nem mondta az ottani doktorom, pedig ő írta fel és ő kezelte a köhögést is...” - csodálkoztam.
„Hát én most mondom.” - zárta le a vitát kissé epésen ő.
És igaza lett. Amint átálltam másik gyógyszerre, a köhögés napokon belül megszűnt.

Értetlenül állok a dolog előtt. A BIDMC egy jóhírű, komoly kórház. A doktornő hozzáértőnek tűnt.
Tényleg ne ismerte volna a mellékhatást, amit magyar kolléganője 5 másodperc alatt kiszúrt? Ha ismerte, ne fedezte volna fel az összefüggést a köhögésemmel?

Én utálom az összeesküvés- elméleteket és a tudomány pártján vagyok. De lehet, hogy mégis van valami a gyógyszergyárak és az orvosok közt, hogy a beteget a drágább, ám nem megfelelő gyógyszer felé tereljék?
Nem akarom hinni, de ez eléggé zavar.

Viszont a magyar egészségügybe való visszatérésem pozitív mérleggel indult.

Felszámolás

2015.04.27. 18:14 Boston2

Elindult a visszaszámlálás.
Nagyjából négy év után nem egészen két hét múlva hazaköltözöm.

Háttérsztori: 2013 tavaszán három hónapig voltam otthon, megházasodtam, majd visszautaztam. Feleségem és a két gyerek augusztus elején szintén kiköltözött hozzám, a terv az volt, hogy egy évig lesznek itt. A gyerekek a helyi iskolákba jártak és egész jól megtanultak angolul.
Sajnos nekik nem tetszett annyira az itteni élet, hogy tovább is maradjanak, ezért egy évre rá visszaköltöztek.
Mivel hosszú távon nem lehet családi életet élni távkapcsolatban, én is hazamegyek.

A barátaim reakciói nagyjából ilyenek:

Hát te hülye vagy...
Látom, szereted a kalandot...
Biztos, hogy jól meggondoltad? Itt nincs jövőd...
Nagy hibát követsz el.
Én már pár éve élek Angliában és el se tudom képzelni, hogy visszaköltözzek, remélem, anyu is ki fog inkább jönni.

 

Valamiért én úgy vagyok „kódolva”, hogy jól bírom a távkapcsolatot és a magányt, ha amúgy jól érzem magam valahol. Talán érzéketlenebb vagyok az átlagnál.
Ha belegondolok, a tartósabb/fontosabb kapcsolataim jelentős része volt távkapcsolat.

De azt is látom már, hogy sok mindenről lemaradtam a családi életben, amit már soha többé nem lehet bepótolni. Még addig lenne jó ezen változtatni, amíg lehet, ez nagyon fontos érv a hazatérés mellett.
A várható életkoromat - tekintetbe véve a stresszt és az egészségtelen életmódot, az elhízást - úgy max. nyolcvan év körülire saccolom, erős jóindulattal. Ez azt jelenti, hogy már közel a kétharmadát leéltem. Remélem, a maradékot jobban tudom felhasználni.

Aggasztó úgy hazamenni, hogy semmi biztos munkalehetőségem nincs, csak baráti visszajelzések, hogy állítólag jól fogadták a beadott jelentkezésemet.
Nem tetszik az ország jelenlegi helyzete, a rengeteg olyan politikai húzás, amivel nagyon nem értek egyet, a tény, hogy Facebookon tartózkodnom kell a politikai véleménynyilvánítástól (épp ezért gyakorlatilag semmi olyat nem posztolok már, ami a jobboldali hatalom felé explicit módon kritikus lenne), nehogy hátrányosan befolyásolja az elhelyezkedési lehetőségeket. Igen, ide jutottunk. Az ötvenes éveimhez közel már vigyáznom kell a számra, hiszen amúgy is csak óriási szerencsével kaphatok olyan állást, ami megfelel a képzettségemnek és remélhetőleg lehetővé teszi, hogy elfogadható egzisztenciális biztonságot teremtsen a családomnak. És egyáltalán nem érződik elrugaszkodottnak, hogy valakit épp azért nem alkalmaznak, mert nem bírja a jelenlegi rezsimet.
Vannak persze terveim, távoli és inkább ötletszerű próbálkozások, mi mást is kéne csinálni. De nem tudom, életképesek-e.

Múlt hét pénteken volt egy hete, hogy gyakorlatilag munkanélküli vagyok. Nagyon fura érzés. Utoljára több mint 20 éve voltam ilyen helyzetben és akkor még elég más körülmények voltak. Fiatal voltam, család nélkül, csak magamért felelős.
De már akkor is nagyon frusztráló volt, tehetetlen és szégyenteljes.

Most reményem van rá, hogy lesz állásom, de ez még korántsem biztos. A remény jó dolog, de a felelősségem most sokkal nagyobb, mint akkoriban volt. Az, hogy meddig lehet majd kihúzni, ha mégse jön össze, elég stresszelő.

Jelenleg olyan időszakot élek, mikor a mindennapjaimat kitöltő tevékenységet leginkább az jellemzi, hogy fel kell számolnom azt az életet, amit eddig itt éltem, meg kell szabadulnom mindattól, amit itt „felépítettem”, ami négy éven át hozzátartozott az életemhez. Közben pakolok, próbálom szelektálni, mit küldjek haza és mit hagyjak itt.
Tegnap tartottam egy yard sale-t, hogy megszabaduljak, amitől lehet. De csak a felét tudtam nagyjából kicipelni, a pincéből eleve sokkal nehezebben lehet felhozni a holmit (valamiért errefelé hihetetlenül szűk és alacsony pincelejárókat építenek).

A ház úgy néz ki, mint egy felforgatott raktárhelység. Ágyam már nincs, a földön alszom az elkövetkező két hétben egy hálózsákban. Nem túl kényelmes.
Étkezőasztal sincs. Eszem tálcáról az egy megmaradt régi, kényelmetlen fa széken.

Tudtam, hogy ha majd távozni fogok, a legtöbb tárgyamtól meg kell majd szabadulnom, azzal is tisztában volta, hogy ezt alighanem csak yard sale-en tudom megtenni, ahol mélyen a valós értékük alatt lehet csak eladni. Próbáltam úgy beárazni, hogy eladható legyen.
Előző este már a holmik nagy részét kipakoltam a verandára, jól meg is húztam a derekam a bútorok és nehéz dobozok cipelésében.
Vasárnap hat körül keltem. Tízre hirdettem meg az eseményt, de persze már korábban jöttek, talán fél kilenckor az első, mikor még csak pakoltam. Az ágyat vitték el először.

Négy év alatt se tudtam hozzászokni ahhoz a bizalomhoz, amit itt tapasztalni. Ezzel az emberrel életünkben először láttuk egymást, kifizette az ágyat és azt mondta, visszajön érte este, mert most nem fér be az autójába. Írtam kézzel egy kitépett füzetlapra egy elismervényt és kész, az ágyat a verandára vittem vissza, este elvitte, észre se vettem.


És még van két másik esetem az elmúlt pár hétből. A minap egy szupermarketben többek közt hálós mandarint vettem. A zöldség-gyümölcs részleg a bolt elején van, mindjárt a bejáratnál (vagy kijártanál, ha úgy vesszük).
A pénztár az áruház közepén. Fizetéskor a pénztáros észrevette, amit én nem: az egyik mandarin ocsmányul megpenészedett. Figyelmeztetett rá és mondta, hogy ezt ő elrakja, majd kifelé menet vigyek magammal egy másik csomaggal. Először tiltakozni akartam, hogy nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy fizetés után még magamhoz veszek valamit, amit nem szabadna, de aztán rájöttem, hogy itt nem szokás abból kiindulni, hogy lopnak az emberek.


Még dolgoztam, mikor elkezdtem a holmim hazaköltöztetéséhez ládákat keresni. A Craigslisten találtam egyet, amint ingyen hirdettek. Beszéltem vele és mondta, hogy valaki már jelezte, hogy elvinné. Én fizetnék is érte, próbáltam hatni rá, azt mondta, ha előbb oda tudok menni érte, az enyém lehet. Most nincs otthon, de dobjam be a pénzt a postaládába, menjek be az udvarba és vigyem el a ládát a verandáról.

Szóval a yard sale. Ez a negyedik, amit csináltam és ez a legnehezebb eddig. Egyrészt teljesen egyedül vagyok rá, másrészt ez már más. Végleges felszámolás, az életem egy szakaszának lezárása. A mindennapi életem gyakran használt tárgyait kótyavetyélem el potom pénzért.
A kényelmes fotel, az ágy, a polcok, szekrény, konyhai felszerelések, kisgépek.
Előre is szeretném elkerülni az általánosítás és az előítélet látszatát, ez pusztán a négy alkalommal tapasztalt viselkedési mintázat, ami feltűnt.

Van egy vásárlófajta, aki valamiért hallatlanul fel tud idegesíteni. Minden esetben fekete, középkorú nő, az autója 6-8 éves, nagyméretű szedán vagy SUV. A nő odajön, nem köszön, fapofával válogat, a kiválasztott dolgokat odamutatja, ha nincs rajta ár, megkérdi mennyi. Ha van rajta, akkor szintén fapofával, rám se nézve, foghegyről odavet egy számot, ami általában az általam elkért ár ötöde, vagy még kevesebb. És már rakja is el, meg se várva a választ.
Ha felelek neki és próbálok egy közös nevezőt, az ő ára és az én előző áram közt félúton, továbbra is fapofával, rám se nézve megismétli, miközben még több dolgot vesz magához. Majd mikor összeszedte magát, pimaszul alacsony árat mond az egészért, gyakran a tizedét annak, amit én kiírtam és már pakolja is, miközben én próbálok még küzdeni, de hajthatatlan, továbbra is fapofával benyögi, hogy neki jár ez a „discount”, hiszen milyen sok mindent vesz. Végül többnyire bosszúsan és csalódottan, mert egyrészt utálom ezt a kupeckedést, másrészt tényleg muszáj mielőbb megszabadulni ezektől a dolgoktól, ráhagyom. És szarul érzem magam. Nem is annyira csak az anyagi veszteség miatt, mert az összegében legfeljebb tíz dollár körül lehet - de egyrészt ez már ahhoz az amúgy is alacsony árhoz képest, amin már sokat buktam, másrészt ez a stílus, amin érezni, hogy tudja, kiszolgáltatott helyzetben vagyok és kihasználja ezt. Miért nem lehet mosolyogni, kicsit emberibben hozzáállni, esetleg viccelődni?
Mind a négy yard sale-en megjelent legalább 2-3 ilyen vevő, ugyanezzel a karakterrel.


Volt ugyanakkkor egy pár, akik nagyon kedvesek voltak, a fiatal feleség láthatólag örült minden holminak, épp most költöznek be egy új lakásba és jól jöttek ezek a felszerelések, nekik szívesen odaadtam ajándékba is pár dolgot, mert egyszerűen jó volt velük beszélgetni, közvetlenek, mosolygósak voltak.
Dél elmúlt és már nem nagyon jöttek, de még volt pár cucc. A végén a legtöbbet már ingyen kitettem.
A kedvenc Ikeás fotelem lábtartóval 10 dollárért volt kinn. Előtte még kimostam a huzatot is. Már egy óra körül járt, mikor valaki még jött és érdekelte. Próbált a kocsijából összeguberálni pénzt (vagy csak ezt játszotta el), de csak 5 dollárt tudott összekaparni. Odaadtam, hadd vigye, segítettem neki bepakolni a kocsiba, eléggé át kellett rendezni.
Az Ikeás fiókos szekrénynek, aminek még régebben szétesett az egyik fiókja, másfél óráig tartott a „gyógyítása”. Azt hittem, egy ötösért el tudom passzolni. Nem ment. Végül kiraktam ezt is ingyen - valaki később el is vitte.
Legalább már nincs vele gond, de egyszerűen rosszul esett, hogy dolgoztam vele és csak elvesztegettem az időm meg a pénzt alkatrészre.
Tudom, lehet mondani, miért nem csináltam előbb, miért nem hirdettem Craigslist-en (egy csomó dologgal megtettem, változó sikerrel).
Meg lehet mondani, hogy inkább örülnöm kéne, hogy ennyi minden elment végül és még volt bevételem is. Igen, igaz, így is lehet nézni.
Sajnos, nekem most nem megy ez a pozitív hozzáállás. Bocsátassék ez meg.
Amit én mostanában átélek, az különbözik, minden eddigitől. Még soha nem kellett ilyen radikálisan és visszavonhatatlanul megváltoztatni az életem. Még nem fordult elő, hogy teljesen le kellett zárjam az életem egy szakaszát és megszabadulni szinte mindentől, amit ez jelentett.
Az se igazán könnyebbség, hogy ez végül is előre tudható volt már kezdettől fogva. Más tudatosan tisztában lenni egy bizonytalan jövőbeli eseménnyel és más konkrétan átélni azt.
Általában minden búcsúzás szomorú és ha sokáig elhúzódik, akkor talán még rosszabb. Főleg, ha a búcsú nagy valószínűséggel már örökre szól.

 

 

PayPal pirospont, UPS megbukott

2013.02.16. 06:35 Boston2

A tegnap leírt szánalmas nyűglődés után írtam a problémáról a UPS-nek. A válaszukban nem volt köszönet, a szokásos lerázó bullshit a síkhülye felhasználónak, miszerint ellenőrizze, hogy vajon megfelel-e a követelményeknek az oprendszere és a böngészője (naná, majd nem... a legfrissebb verziójú oprendszer és Chrome böngésző) és elmagyarázták, hogy csináljam végig azokat a lépésket, melyeken végigmentem pár tucatszor tegnap már és nem működtek. Nyilván fogják és egy kulcsszavas keresés után copy-pase a céges kiskátéból, ennyi a támogatás, tekintet nélkül arra, mi is a problémám valójában. Az egyik esetben a leírt problémának csak az utolsó mondatára válaszoltak, de csak névlegesen, konkrétan semmit nem segítettek.

Ellenben mikor a PayPal-t felhívtam, lényegretörő és szakértő segítséget kaptam, 5 perc alatt megoldottuk a problémát, végül is annyi volt a baj, hogy szállítási feladói címemhez nem írtam be telefonszámot, azután már működött a UPS hozzárendelés (bár szerintem abból még baj lesz, hogy valahogy akaratlanul sikerült két olyan UPS accountot is csinálnom tegnap, amiket nem találok, de valahol léteznek a cyberspace-ben.)

Tehát a PayPal ténylegesen a problémára reagált és segített. Más kérdés, hogy ha csak ennyi volt a baj, akkor ezt igazán kiírhatta volna a hibaüzenetben (ugyanis a telefonszám NEM volt kötelező mező) és meg tudtam volna magam is oldani.

Dögöljön meg a UPS, meg PayPal is

2013.02.15. 06:56 Boston2

Eladtam valamit az eBayen, mint 2011 őszén. Akkor frankón sikerült a szállítólevelet kinyomtatni, PayPalon keresztül, minden simán ment, negyed óra alatt megvolt, aztán beugrottam a UPS-be és beadtam, ennyi.

Azt hittem, most is így lesz.

Beléptem a PayPalra, megadtam az adatokat.
Azt írta, nem egyezik a UPS accountommal, nézzek utána.
Jó, mentem a UPS-re, próbáltam belépni. Nem sikerült.
Akartam kérni jelszót. Nem sikerült. Gondoltam, hátha rosszul emlékszem a login névre, kértem azt.
Azt mondta, ilyen emailcím nincs a feljegyzéseikbe.
Pedig annak idején ezt használtam. Kicsit kutattam az emailek között és találtam is egyet: mivel egy évnél régebb óta nem használtam, megszüntették. Én ezt nem vettem észre, mert minden hónapban addig küldtek egy csomó fölösleges és információt nem tartalmazó mailt (üres számla, stb.), ezért automatikusan olvasás nélkül archiváltam ezeket, eszembe se jutott, hogy megszüntethetik a regisztrációmat.
Nem baj, regisztrálok még egyszer. Sikerült is, amúgy a „hitelesítéshez” még azt is megkérdezték, milyen autó van regisztrálva a címemre...

Oké. Csináltam egy ún. UPS accountot is. Az is sikerült. Meg akartam adni valami Billing Centerben a kártyaadatomat, hogy ha kell, arról tudják levenni a szállítási díjat.
Beírtam mindent, ahogy szoktam, ugyanazt a címet használva, amit az előbb már a hitelesítés után elfogadott. Azt mondta, „enter valid streed address”. Bazmeg, ha az előbb ugyanez valid volt és még azt is tudtad, milyen kocsim van oda bejegyezve, akkor most mi a nyavalya bajod van vele???

Persze ilyenkor support nincs, csak munkaidőben, de nem is tudom, érdemes lenne-e egyáltalán vesztegetni vele az időt, eddig még egyszer se voltak képesek érdemben segíteni.

Mindegy, talán ettől még menni fog, mentem vissza a PayPalra és megint már harmadszor töltögettem ki a szállítási adatokat. Megint kiírta, hogy a cím nem egyezik azzal, ami a UPS.

Pedig egyezett.
PayPal support sincs persze.
Help keresés: UPS. Oké, megvan, az ötödik almenüben elrejtve lehet valahogy megadni a UPS account ID-t.
Hát igen, ott még az előző volt, amit törölt nagy kedvesen a UPS.
Kitöröltem én is.
Majd újat akartam felvenni. Kérte a UPS Account ID-t. Megadtam, de még egyszer meg kellett adnom ettől függetlenül az összes adatomat. Minek??? Ha egyszer van UPS accountom, abban benne van minden.

Mindegy, beírtam.

El kellett fogadnom egy csomó szokásos százoldalas jogi szöveget, amit senki nem olvas el soha, elfogadtam.
Eredmény: „This User ID already exists.PayPal Shipping is not available. We apologize for the inconvenience.”

Bazmeg. És bazmeg megint. Most mi van???? Próbáltam még párszor, úgy is, hogy kihagytam a meglévő ID-t, hátha akkor jó lesz. Persze nem, ugyanez a bazmeg volt.

Dühömbe bementem megint a UPS-re, mondom kitörlöm az egész regisztrációmat és megpróbálom újrakezdeni (addig már másfél órát csesztem el ezzel a két fos céggel).

Bejelentkeztem majd a Profile-ban a Cancel registration-re kattintottam.
„Your request for cancellation can not be completed. You are not authorized to delete this service.”

Bazmeg, bazmeg, bazmeg!
Ez kész. Nemhogy semmi nem működik, de még csak a saját regisztrációmat se vagyok jogosult megszüntetni. Bezzeg ők majd megszüntetik, ha nem használom, márpedig nem tudom használni.

Köszönöm, UPS, köszönöm PayPal. Ez most ma nagyon kellett.
Jó, hogy nincs vérnyomásmérőm, szerintem kiakadna most.

Ekkora kalap szart, mint ez a kettő együtt, de különösen a UPS, régen láttam. Talán ez a cég bosszantott a legtöbbet, írtam róla már itt, meg itt és itt is.

Ááá, és még nincs vége! Míg ezt írtam, láttam, hogy jött két levél a UPS-től, amiben jelezték, hogy két újabb UPS accountot nyitottam. Gondolom, a PayPalos próbálkozásaim, amiket ott látszólag visszadobott... még egy nagy gratuláció, frankón integráltátok a rendszereteket!

Még egy frissítés: mivel mindenképpen fel akartam adni csomagot holnap, hiszen megígértem, elhatároztam, hogy manuálisan viszem be az adatokat a UPS-be és megcsinálom a szállítólevelet és kifizetem.
Ez is többszöri próbálkozásra sikerült csak, illetve ez is csak félig. Kifizetnem sikerült, csak a shipping labelt nem lehet kinyomtatni, mert a "print" gombra kattinva semmi nem történik, egyáltalán semmi.
És amúgy tíz dollárral drágább, mint amit az eBay kiszámolt és amiért fizetett a vevő. Nem elég, hogy az eBay levonja a tizedet, de még ez is :(

Bazmeg. Már nem is tudom, hányadik. Hogy lehet egy ilyen cégnek ennyire elcseszett rendszere??? Csoda, hogy egyáltalán bármi működik náluk.

Frissítés 2:
Kibabráltam veled, kis genyó UPS! Hiába próbáltad megakadályozni, hogy kinyomtassam.
Addig addig turkáltam, míg rájöttem, ha bemegyek a View History-ba, ott kiválasztom az éppen megcsinált tranzakció, rákattintok a View Details-re, akkor kijön egy részletezés és annak az alján is van egy Print label gomb, ami csodák csodájára működik - valószínűleg véletlenül.

Bye-bye, Saturday train!

2013.01.27. 05:56 Boston2

Ma nehéz napom volt. A landlord, illetve landlady pár napja értesített, hogy a lánya megvenné a lakást befektetésnek, ezért szeretné megtekinteni szombat dél körül.

A lakás akkori állapota nagyjából egy feldúlt gitárraktár és egy barkácsműhely gránátrobbantás után összhatásának képét mutatta.
Így nem igazán szívesen osztanám meg bemutatásra.
Péntek este közel négy órán át dolgoztam, hogy a gitárokat és alkatrészeket bedobozoljam és elhelyezzem.
Ma korán keltem és reggel fél nyolctól délig feszített tempóban próbáltam a romokat eltakarítani.

Fél tizenkettőkor még mindig szétszórva dobozok álltak és még tiszogatás, porszívózás sehol.
„Nem leszek kész, úgyse leszek kész...” vett erőt rajtam a csüggedés, de csináltam tovább. A legnagyobb baj, hogy hiába próbálom rendszerezni a dolgokat, beteszem őket ilyen-olyan dobozokba - de nincs hová lerakni, nincs szekrény, polc, csak elvétve. Így végül mindent belegyűrtem egy nagy fekete műanyagzsákba, amit építkezéseken használnak, és igyekeztem itt-ott elrejteni. A kupacokat letakartam.
Nem sokkal dél után telefonált a lánya, hogy negyed óra múlva érkeznek. Rendes, hogy ideszólt.

Akkor még hátravolt a törölgetés és porszívózás, ezeket rekordsebességgel elvégeztem, igaz, olyanformán, amit a nagyi csak úgy mondana, hogy „hát csak ahó' a papok táncolnak”.

De nagyjából megvolt minden, a lakásban azt hiszem másfél éve nem volt ilyen rend. (Mondjuk elég fura, hogy a saját kényelmetlenségeim, mikor nem találtam meg dolgokat, nem tudtak rávenni, de egy ismeretlen látogatása igen...)

Meg is érkezett a késő húszas éveiben járó hölgy, egész családjával (férj és három kisgyerek, egyikük „kosárban”.

Nagyon kedvesek voltak, kicsit zavarban is, hogy végül is egy idegen ember életébe most így betolakodtak, 5 percig maradtak, párat fotóztak a mobillal, kérdezték, kell-e valamit javítani, mondtam, hogy nem (azt elfelejtettem, hogy az ablakok borzalmasak, csak úgy húz be a hideg) és elbúcsúztak sokadszorra köszönetet mondva.
Ennyi? Ennyi. De azért jó érzés volt szétnézni utána, csak... olyan kietlennek, üresnek tűnik így. :)

Már előre elterveztem, hogy a 2:15-ös vonattal bemegyek Bostonba és bóklászok kicsit. Utoljára karácsony előtt voltam Állandó Jellegű Tettestársammal, mikor is mindenféle vicces mikulásjelmezes fiúk-lányok sertepertéltek a Quincy Market környékén, persze szarvas se maradt ki, így láthattuk Szőkenő Szarvast is, akinek nem csak szarvai, hanem szőrős-prémes lába is volt (mármint a ruhája).

A nap verőfény, az ég kék, a fok -6 körül: ideális kirándulóidő. Beöltöztem rendesen, vállamra kanyarítottam a hamuba sült Pentaxos tarisznyát és nekivágtam.

Az állomásra - ami valójában csak egy nyílt peronos megálló - 10 perccel korábban érkeztem. Gyanús volt, hogy senki se áll a peronon. Még gyanúsabb, hogy autók se voltak a parkolóban. Odamentem a menetrendhez: Hétfőtől-péntekig... nekem a szombati kéne. De nincs. Az tudtam, hogy vasárnap nincs - de már szombaton se??? Pedig sajnos már júliustól így van. Igaz, én félévente egyszer mozdulok csak ki itthonról nagyjából vonattal, ha csak úgy bóklászni mennék, amúgy leginkább a lakás 5 mérföldes körzetében járok dolgozni meg boltba, illetve heti 1-2 alkalommal Watertown-ba a mesteremhez tanfolyamra.

Bostonba nagyon ritkán mentem be, tavaly csak a Pat Metheny és a Mark Knopfler koncertekre, de mindkettőre kocsival (ami amúgy mindkétszer nagy szívás volt, mert a világ legócskább smartphone-jaként minősíthető HTC Inspire csak már a Jamaica Plain után volt képes a GPS műholdakra ráállni, szerencsére addig úgy-ahogy ismertem az utat, nem segített az újraindítás se, egy írható a javára, hogy mikor ezt már sokadszor játszotta el, mérgemben földhöz vágtam és minden gond nélkül kibírta). Nem is értettem, hiszen októberben még jártam benn, gyertyát gyújtani az 56-os emlékműnél... aztán beugrott, hogy az munka után volt, hétköznap!

Szomorú lettem hát, szerettem ezt a vonatozást, kényelmes volt, gyors volt, olcsó volt (a 35-40 dolláros parkolási díj harmada), a South Station pedig egyik legjobb állomás, ahol jártam, onnan meg elég könnyű bárhová eltömegközlekedni. Így most ezentúl egész hétvégére marad az autóval bejutás - nem egészen értem, mert azért bár én kevés ember ismerek, de vannak köztük, akinek nincs kocsija, azt röghöz kötik hétvégére? Jó, van busz, 2-3 átszállásal, nagyon ritka járatokkal...

Bánatomban betértem a DeNo's pizzériába és rendeltem két szelet pizzár garnélarákkal, spenóttal és fokhagymával. Vagy 10 percig kellett rá várnom, de megérte, finom volt.

Aztán visszasétáltam, élvezve a napsütést, és mivel tényleg jó idő volt, meg olyan ődöngős kedvemben voltam, leballagtam a temető és az iskola melletti kis tóhoz, gondoltam, ott biztos akad valami fotótéma.
A fény szép volt, délután négy felé járt, a nap már alacsonyan, de még nem naplemente, az árnyékok végtelen hosszúra nyúltak.
Érdekes, én valamiért abban a tévhitben voltam sokáig, hogy a mókusok téli álmot alszanak. Pedig nem, ez a példány is elég élénken mozgott és eszegetett.

1-IMGP1170.jpg
Aztán visszafelé indultam lassan, készen tartott kamerával és éles rikkantásokkal egy kis fakopács szállt egy vékony fára és dolgozni kezdett rajta, nagyon buzgón faragta. „Kolléga” gondoltam „meg kéne kérni, segítsen faragni a gitárokat néha...”
Kicsit fotózgattam, figyeltem, amint őrszemként megjelenik a toronyban:

1-IMGP1219.jpg

aztán mikor levitációs gyakorlatot mutatott be, majd elrepült, én is hazaindultam.

1-IMGP1227.jpg
Talán majd 18-án, a Presidential Day-en lesz vonatközlekedés, akkor bemegyek.

A "nagy sikerre" való tekintettel...

2013.01.18. 17:54 Boston2

... másfél évvel meghosszabbítva.

Túlreagált pánik vagy atyai gondoskodás?

2013.01.12. 10:39 Boston2

Épp csak tegnap délelőtt hallottam először, hogy a Homeland Security szörnyen veszélyesnek minősítette a Java környezetet úgy mindenestül, az Apple nem sokkal később önhatalmúlag, minden figyelmeztetés nélkül, távirányítással kilőtte minden OS X-et futtató Mac alól a Java-t. 

Azóta nem tudok a CIB-en internetbankolni. Telefonon meg azért nem, mert minden adatom az ezzel elérhető belső címtárban van, természetesen nem tudok fejből számlaszámokat.

A dologban leginkább az aggaszt, hogy mi mindent megtehet az Apple, ha ezt így megtette. És először fordult meg a fejemben, hogy esetleg nem Apple lesz a következő gépem. Ez a megoldás nagyon nem volt szimpatikus, még ha "az én érdekemben" történt is.

Nem szeretem, ha a tudtom és engedélyem nélkül, értesítés nélkül a számítógép gyártója bizonyos mértékben átveszi a hatalmat a gépem fölött és most pontosan ez történt.

Amúgy kíváncsi vagyok, mi lesz erre a megoldás, mert nem hinném, hogy a CIB egyhamar kifundál valamit.

Gondolom, az Oracle vagy ki most a Java tulajdonosa, megtesz mindent a rés befoltozására, de az tutira elég sok ideig fog tartani.

Hazai montázs

2013.01.03. 00:52 Boston2

Hétker

Leszállás a Keletinél. Tömeg, huzat, hajléktalanok az aluljáróban.

A tér közepén a soha véget nem érő 4-es metró építkezése örök mementóként, már nem is hiszem, hogy lehet ebből még valaha daru és ronda kerítések nélküli hely.

Az 1 km-es gyaloglás alatt több kutyaszart kell kerülgetnem, mint az elmúlt 2 évben összesen.
Kocsmák előtt emberek szotyiztak és cigiztek. Lepukkant kis boltok, helyi vagányok.

oras2.jpg

A Bethlen téren egy régi bérház íves kerítésébe ékelődve formás kis téglaépület. Órás, hirdeti a felirat... és még működik! Nem órakereskedés, nem elemcserélő szolgáltatás, hanem igazi, régimódi órajavító. Kopott polcok, kopott szerszámok közt kopott kis öreg, aki kopott ügyfeleknek dolgozik, feltehetően hosszú évtizedek óta, ugyanott, ugyanúgy. Jó látni ilyet is. Idejétmúlt állandóság és mívesség, meg valami hajdan jobb időket látott méltóság árad belőle.

oras1.jpg

A parkolótársaság ajtaján belépve biztonsági őr fogad. Sorszámot kell húzni, de vajon melyik társasághoz a négy közül? A mikuláscsomagon rajta van.
Nem én kaptam, csak segítettem elintézni. Aki nem parkol rendszeresen a belvárosban, jól megszívhatja, hogy nem is olyan rég még este hatig kellett fizetni, de már este nyolcig. Szerencsére akadnak élelmes környékbeli hajléktalanok, akik ezt tudják, és mikor látják, hogy valamelyik autóra ráteszik a bírságoló csomagot, bedobnak egy százast az automatába, amiért kapnak egy negyed órás jegyet. Ezt aztán a megbírságolt autósnak némi felárral értékesítik, ha ez megoldás lehet. Nekik is jó, az autós is inkább fizet pár száz forintot a többezres bírság helyett. Jó mesével ki lehet magyarázni.
Azt hiszem, ez egy igazi, szép magyar történet, ahol a hatóságként fellépő, rossz hírű parkolócégek ellen a plebejusi élelmesség a kiskapu megtalálásával győzni tud, ugye?

Adtam a tanácstalan, bárgyú vidékit, hatásos volt, elfogadták a cetlit, igaz, azt mondták, egy évig meg kell őrizni az igazolást. Nyilván maguk is tudják, hogy csak így biztonságos, azaz tisztában vannak a saját rendszerük visszáságaival. Így kerek a sztori.

Visszafelé ismét megcsodáltam az órásműhelyt, aztán kerülgettem tovább a kutyaszart. Egy vakablakban hajléktalan hortyog, nem tudom, ő büdösebb-e, vagy a kutyaszar a környékén.

A járda mellett egy Porsche Cayenne. Jól öltözött kínai száll be és mobilozni kezd.mukoszorus1.jpg

A túloldalon egy időzárvány, amolyan múltbuborék. Mintha a hetvenes évek egy darabja itt maradt volna, igaz, többé-kevésbé hasonlót látni erre eleget, de ez tökéletesen anakronisztikus.
„Műköszörűs” hirdeti a korabeli tipográfiás cégér.
Mitől mű? És milyen az igazi köszörűs? Vagy ez már a köszörülés művészi fokát jelzi, mint a műértő, műkritikus? Megállok a kirakat előtt, nézegetem. Mint egy díszlet egy szocreálban játszódó filmhez.mukoszorus2.jpg

Barkácsáruház

Hétköznap délután megyek. Alig vannak, lézengenek az emberek.
Vinnék egy bevásárlókocsit a parkolóból, de nincs a kis fedett karámban egy se. Belépve kérdem a biztonsági őrt, hová lettek a kocsik. A hátsókban vannak, mutat a parkoló végébe.
És miért, érdeklődöm kissé epésen. Mert a kedves vásárlók lusták visszahozni, fortyan fel a rend éber őre.

Aha, értem. Szóval mi vagyunk a hibásak, hogy az áruház alapvető kelléke nem található a helyén. Elszoktam ettől, igaz, nem szeretem, hogy Amerikában mindenki otthagyja az út közepén a parkolóban a kocsikat, de úgy, hogy nem lehet tőlük a járdán haladni (mert nem tudják elképzelni, hogy valaki gyalog vagy bringával jár), esetleg nem lehet tőlük beállni a parkolóba, de azt hiszem, az áruház feladata volna a kocsik elérhetőségét biztosítani.

A Dremel nevű kis minifúrógéphez vennék pár fúró-, maró-, gravírozófejet. Nem találom. Megkérdem egy arra őgyelgő alkalmazottól, aki egy üveges szekrényre mutat.
Nézegetem a választékot, elég sovány. Vennék párat, de nem lehet levenni, a szekrény zárva. Megyek a szerszámos ügyfélszolgálatos pulthoz. Üres. Várok.
Ott egy csengőgomb, megnyomom. Hangos csengőszó, kicsit összerezzenek. Rövidesen a hangosbemondóból hallom „kérjük a szerszámosztályról valaki fáradjon a pulthoz”.
Várok.
Középkorú, szemüveges nő érkezik. Köszönök, mondom, hogy Dremel fejeket vennék a szekrényből. Igen, kiválasztottam már.
Odajön velem, nyitja a szekrényt, én sorra veszem le, ami kell és rakom a kosaramba.
A nő a fejét rázza, nem lesz ez így jó, mondja és elveszi a kis csomagokat. Majd egy papírcetlire akkurátusan rákörmöli kézzel a tizenakárhányjegyű kódszámokat a szerszámokról. Elképedésemet látva közli, hogy lopnak. Ezért nem lehet az ilyet csak úgy kitenni, majd a cetlivel mehetek a péntárhoz és ott kifizetem, aztán az információs pultnál odaadják.

Összeszedek még pár dolgot. Sajnos teleszkópos vizsgálótükörről nem is hallottak, a szerszámosztályos úgy néz rám, mintha fából vaskarikát kértem volna.
A pénztárosnő kézzel begépeli mind a tíz tizensokjegyű számot. Persze többször elüti közben, majd újrakezdi. Várok. Végül sikerül, fizetek.
Megyek az információs pulthoz. Előttem valakik garanciálisan ügyintéznek. Várok.
Sorra kerülök és mutatom a számlát, hogy azokat kérem. Nézegeti erősen a sokjegyű számokat. Aztán a pultot. Nem látja, hol az áru. Én igen, megmutatom neki, azokat kérném.
Jaaaa, kapcsol, majd elkezdi egyenként leellenőrizni a sokjegyű számok és az árun látható számok egyezését. Várok.
Végül felszabadult mosollyal adja vissza, miközben elém lapátolja a kis csomagokat.
Ez eggyel kevesebb, jegyzem meg. Bosszúsan keresgél. Nem találja. Megmutatom neki a hiányzó darabot. Bocsánatkérő, ideges nevetgélés, majd a sokjegyű szám ellenőrzése.
Végre sikerült megkapnom őket.

Nem tudom, ez most válságtünet?

Csoszogó

A csoszogó emberke a Deák téren a piros és kék metró közti átjárón tűnt fel. A csoszogó emberke kicsi, még nálam is jóval alacsonyabb, talán 150 centi. Kopott és koszos baran bőrdzsekit és barna, zsíros-koszos kordnadrágot visel. És csoszog. Gyorsan csoszog, de alig halad, pedig látszik, hogy siet.

Csoszog, mert a cipője legalább 5 számmal nagyobb, mint a lába. Akár egy bohóccipő.
Csoszog, mert az cipőben nincs fűző. És csoszog, mert az egyik cipő talpa teljesen le van válva.

csosz1.jpg

A csoszogó emberke felcsoszog előttem a mozgólépcsőre, majd odacsoszog, apró, tipegő, szapora lábcsusszanásokkal a peronhoz. Ott megáll. Valahová távolba mered, a fényreklám mögé. Halkan magyaráz valamit magában, közben kezeivel gesztikulál. Egyik kezében egy hengerré göngyölt újság.

csosz2.jpg
A metró megérkezik, leül velem szemben, így jobban szemügyre vehetem.
Apró kezén valaha bizonyára fehér, mostanra sárgásszürke, koszos cérnakesztyű. Dzsekije alatt valami pulóver, ami talán jó minőség lehetett.
Haja jól fésült, őszes, ahogy ápolt és gondosan nyírt szakálla is.
Ki lehet ez az ember? Arca értelmet, feje igényességet sugall, ami éles ellentétben van rossz állapotú ruhájával. Szemében is értelem csillan, de valami életlen, távoli párával fedve. Mint aki valami más világban jár gondolatban.

Kicsit még magyarázgat halkan magában beszélve, nem agresszív, nem indulatos, csak amolyan hangosan gondolkodó.
Az újságba néz, lapozza. Az egyik lapot kitépi, tűnődve tartogatja cérnakesztyűs kezében, majd rövid tétovázás után szenvedélytelen alapossággal összegyűri és gombócot a kezében tartogatja, miközben az újságot másik kezével a felöltőjébe teszi.

Ki lehet ez az ember? Miért csoszog és mit csinál az újsággal és miért ügyel a szakállára és hajára és miért jár levált talpú bohóccipőben, apró, merev léptű, csosszanó húzásokkal?

A busz

A Volánbusz alvállalkozója, a Kontak-busz fehér King Longja beáll a megállóba. A Moszkva térig kérek, nyújtom oda az ötszázast a sofőrnek. Nem javít ki, beüti a gépbe, adja a kis nyomtatott fecnit meg a visszajárót.

A busz kínai, amit büszke kínai betűk hirdetnek az ablakán elől. A cég nyilván a motoron spórolt, a busz képtelen húsznál többel haladni az emelkedőkön. Már a Budagyöngyénél vagyunk, mikor egy idős néni szállnak föl. A vezető faarccal bólint, mikor a néni reménykedve a nemleges válaszban megkérdi, mutassa-e az igazolványát. A néni arca elborul, dohogva kotorászik a táskájában. Hetvennégy elmúltam, láthatja, mondja felindultságtól remegő hangon. És tényleg látszik. A sofőr faarccal nézi. Fél perces kotorászás után meglesz az igazolvány, a néni ingerülten nyomja a sofőr képébe, aki farccal bólint. Indulhatunk tovább.

A tüntetés

Kocsiba ültünk, mert négyünknek kellett volna bemenni a belvárosba egy boltba. A Moszkva tér körül, erős dugó. Erősebb, mint a délután öt körül szokásos. Mentők jönnek-mennek szirénázva. Talán baleset?

Araszolunk. Állunk. Állunk. Araszolunk. A Széna tér 10 perc. A villamosok is leállnak. Az emberek leszállnak és az úttesten gyalogolva mennek a tér felé.
Mi van?
Elő az egyik működő okostelefont, Index címlap. Diáktüntetés, a Margit hídon jönnek. Aha, így már értem, a híd gyakorlatilag járhatatlan.
Elhatározzuk, hogy elpályázunk a Batthyányi tér felé, majd a Lánchídon át...

De a sorok csak állnak. Még pár veszteglő villamos a nyílt pályán, mindkét irányban.

Lassan odacsordogálunk egy mellékutcához, de ott nem lehet befordulni.
Közben ismét frissítjük az Indexet. Még szerencse, mert kiderül, mégse erre jönnek, hanem a Batthyányi felé, tehát épp megint belekerültünk volna a sűrűjébe.
Várunk hát, mert már lassan itt javulni a kell a helyzetnek, közben csigatempóban araszolgatunk. Miért tüntetnek, hangzik a kérdés a gyerekszájból.
Vakarom a fejem és próbálom elmagyarázni.
Senki nem haragszik rájuk, úgy tűnik, meglepően békésen viselkednek az autósok ebben a vánszorgásban. Végre-valahára érkezik egy villamos, a másik irányban meg indul. Most már lassan oszlik a dugó és gyorsul a haladás. Még odaértünk.

Kelenföld

A vonatra megvettem a jegyet már neten, csak ki kell nyomtattatni az automatával. A kelenföldi pályaudvar mellett nem volt könnyű parkolót találni első próbálkozásra, mivel magát az állomást se volt könnyű megtalálni, kicsit sok volt a zsákutca körötte.

Az épület épp olyan lepukkant, mint a legtöbb magyar állomás. Vagy talán még jobban. Az automata melletti padokon hajléktalanok kucorognak a hideg elől behúzódva. Orrfacsaró szaguk miatt aprókat lélegezve pötyögöm be a kódomat és várom a jegy nyomtatását, majd tisztes távolba húzódom. Az ég ólmos szürke, az emberek fáradtnak és éppen olyan megviseltnek és reménytelennek tűnnek, ahogy az állomás is. Veszek egy félliteres Ice Tea-t a trafikban, 350 Ft. De a vonat percre pontos, ami mondjuk a Keletitől idáig nem is olyan nagy kunszt.

Dombóvári állomás

Szinte semmi nem változott itt hosszú évek óta. Csak a parkoló előtti kátyúk szaporodtak és mélyültek. De legalább tisztább és takarosabb a Kelenföldinél A pénztár előtt faltól-falig sor áll, ha utasok át akarnak jutni, szétnyílik nehézkesen, mint Mózes előtt a tenger. Az épületben nincs világítás, a félhomályban nehéz megtalálni a tájékoztató táblát, ami csak egy plakát. Az állandóság és időtlenség jelképe, minden érkező és induló vonat ugyanazon a vágányon jön-megy. Nyilván olcsóbb félévente egy-egy újat nyomtatni, mint felszerelni egy korszerű, elektronikus tájékoztató táblát. De azért világítás nem ártott volna. Épp csak kisillabizálom nehézkesen, hogy a VII. vágányra jön az Intercity, mikor már mondják be. Kicipekedek a peronra, a vonat már dudál és fékez, percre pontos. Kellemes az idő, a Nap már lassan lemenőben, a Hold a felsővezeték zöld konzoljai közt halvány, ragyás fehér korong.
Jó nagy a tömeg.
A helyemen természetesen ülnek. A csomagtartó tele, az egész kocsi elég zsúfolt. Mosolyogva szólok az egyetemista külsejű lánynak, hogy nekem is ide szól a jegyem. Sajnos az ő helyén is ülnek mentegetőzik kicsit idegesen. Nekem nem muszáj ide ülnöm, ha van hely máshol, próbálom a legkisebb ellenállás irányába terelni az ügyet. Jó, mindjárt megkérdi azt, aki az övén ül. Megkérdi, van ott még egy hely valahol. Rendben, megyek oda. Megköszöni.

Sajnos a csomagokat felrakni ott nem tudom, ezért pár üléssel hátrébb tornászom fel őket a csomagtartóra, közben a vonat már kigördült az állomásól. Végül nagy nehezen sikerül elhelyezkednem, lábamnál a hátizsákkal, dzsekimet a bal oldalamra teszem, mert az ablaknál eléggé húz be a hűs levegő. Most pedig épp megírom a notebookon ezt az egészet.

Szemben pár ülésnyire egy fiatal, borostás srác ölében egy helyes, barna tacskó csücsül, nagyon nyugodt természet, nem izeg-mozog, meg se nyikkan. Még azt is sztoikusan tűri, hogy belerakják egy szatyorba.A levegőben mandarinillat száll, összefut a nyál a számban. Előveszem hátizsákomból a gyümölcslevet és jót húzok belőle. 

Adventi vásár

A Deáktól a Vörösmarty térig, esik az ónos eső, metszőn fúj a szél. Eszünk egy szittyaburgert. Hiába, a nemzeti hagyományőrzésből is gyorsan válhat divat. Egyébkényt nem rossz, valami lepényszerű, lapos zsömlefélében saláta, hagyma, öntet és igény szerint mindenféle apróhús, én sültkolbászost kértem. Nyilván ettől szittya.

Finom, de az esőben és hidegben hamar elhűl, enni pedig csak disznó módra lehet, ha elől beleharapok, minden más irányban nyomul ki belőle a töltelék. Menza-stílusú tea hozzá, ami legalább jó meleg.
Sajnos forraltbor nem jöhet szóba a vezetés miatt.
A kézművesek standjainál lézengés, pedig vannak érdekes és szép dolgok. Viszont a láthatólag kínai tömegárút forgalmazó ékszerbódéknál sokkal nagyobb a tömeg... válságtünet? Vagy csak igénytelenség? 
Nincs valami nagy becsülete a kézművességnek, ha nem a hagyományőrző magyaros divatot követi, inkább az a lényeg, hogy olcsó legyen...

Westend

Szolibarna. Kigyúrt. Zselézett. Kihúzott szemölkdökű. Felpolcolt mellű. Félcsöcsekincsüng-dekoltált. Kitépkedett-újrarajzolt szemöldökű. Tetovált szemöldökű. Vastagon festett szemű. Műszempillás. Orrpírszinges. Szájpírszinges. Szemöldökpírszinges. És ezek tetszőleges kombinációi. 
Nyüzsögnek a boltokban, karácsony utáni leárazáskor hosszú sorok álltak. Akkor most válság van vagy nincs?

A Koh-i-noor indiai kajálda még mindig jó. A pultos srác még tanulja a magyart, tőlünk kérdi angolul, hogy mondják, hogy a csípőset odébb kotorhatod, ha nem szereted? Ellátjuk legalább négyféle kifejezéssel, normállal, kicsit népiessel és szlengesebbel is.

Levelet kaptam

2012.11.26. 05:04 Boston2

Ezúttal nem a szokásos spam-ek egyike.

A Pilgrim Insurance írt. Náluk van az autóra a kötelezőm, annak idején az egyik helyi biztosítási ügynökségnél kötöttem.

Ebben a hónapban örömmel tapasztaltam, hogy az egész éves díj részleteit már befizettem, így a januári évfordulóig már nem kell többet (64 dollár volt havonta, meg az elején pár száz elsőnek).

Azt írták tömören, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződésemet.
Azzal indokolták, hogy nem találták az adatbázisban, hogy lenne Massachusetts-i jogsi. Ez így is van, valóban nincs.
De ezt már a szerződés megkötésekor is tudták, mivel minden igazolványomat lemásolták, sőt, még a nagy nehezen beszerzett igazolást is a nulla közlekedési szabálysértésemről otthon.

Nem értem. Pontosan időre fizettem minden részletet, nem volt semmilyen biztosítási eseményem és a törvény szerintem nem teljesen egyértelmű azzal, hogy a külföldi hogy vezethet. Egyrészt, ahhoz, hogy az államban külföldiként autót vezessék a külföldi jogsi egy évig érvényes, de az országba minden újbóli belépés esetén újraindul az egy év. Másrészt viszont azt írják, hogy a "resident" mindenképpen helyi jogsival kell rendelkezzen.
Melyik az erősebb?
Nekem nem egyértelmű.

Jó lenne tudni...

Bankköltségek és az abszurditás

2012.11.12. 16:48 Boston2

Első ízben fordult elő, hogy az itteni számlámról átutaltam pénzt az otthonira.

Itt: Citizens Bank Green Checking, otthon CIB Bank USD folyószámla.

A műveletet kizárólag személyesen, egy letter (az itteni A4) méretű nyomtatvány kitöltése és azonosítás után lehet megtenni, az azonosításhoz a számlaszámom és az igazolványom kell.
A tranzakcióhoz meg kell adni a kedvezményezett bank nevét, címét, SWIFT kódját és az IBAN formátumú számlaszámot, a kedvezményezett nevét, címét. Az IBAN megvolt, a SWIFT nem, ezért külön fel kellett hívnom a bankot (vagy megnézni a honlapot, ahol mikroméretű halványszürke betűkkel ott a legalján, mobilos böngészőben felismerhetetlenül).

Ezt aztán valamelyik banki alkalmazott ellenőrzi és általában másnap elindítja az utalást. Ha kérem, erről telefonon tájékoztatnak is. Kértem.

A Citizens-ből indított nemzetközi dolláros átutalás költsége fix 35 dollár, amit a számlámról vonnak le.
A tranzakciót október 20-án szombaton kezdeményeztem, hétfőn hívtak fel, hogy rendben van. A pénz egy héttel később, október 29-én érkezett meg a CIB-es számlámra.
Azaz nem a teljes összeg, hanem annál 8,76 dollárral kevesebb, valamint a CIB is levont 5 dollárt a saját költségére.

Mivel sem a CIB, sem a Citizens banknál nem találtam nyomát annak, hogy hová tűnt az a 8,76 dollár, telefonálgattam egy ideig és úgy tűnik, azt a közbülső bankok nyúlják le. Amennyiben a tranzakciót indító és a kedvezményezett bank nem áll ún. "correspondent bank" kapcsolatban, több más bankon keresztül megy a dolog, ezek mind leveszik a saját sápjukat róla. Ezért jött kevesebb pénz. A jelenséget ismertem, mert már elég sok nemzetközi átutalást csináltam a CIB számlámról, csakhogy ott mindig a saját számlámról vonták le a költséget, nem az átutalt összegről, mivel ennek költségnek a vállalását külön meg lehetett adni opcióként a CIB internetbankos felületén. A Citizens űrlapján ilyen lehetőséget nem láttam és az ügyintéző se szólt róla.

Ez két dolog miatt zavaró.

1. Nincs sehol feljegyezve, hogy hová tűnt az összeg és konkrétan hány bankon ment át és mennyi volt az általuk levont összeg és milyen jogcímen. Ez azért elég fura, hogy az ember elindít egy összeget és kevesebb érkezik meg, de arról, hogy miért, nincs semmi dokumentált kimutatás.

2. A fentiekből az az abszurditás következik (ezt ugyan már régóta tudom, de továbbra is botrányosnak tartom), hogy 2012-ben, mikor már igen fejlett informatikai rendszerek léteznek, elképesztő teljesítménnyel oldva meg rendkívül komplex feladatokat, nincs olyan bank, mely képes lenne előre megadni egy nemzetközi átutalás pontos költségét, pedig ez csupán néhány informatikai művelet a valóságban.
Meggyőződésem, hogy ebben van szándékosság, hiszen ezeken a tranzakciós díjakon alighanem igen jól keresnek a bankok, mivel gyakorlatilag semmi munkájuk nincs vele, az elindítás után a számítógépek végzik az egészet a már létező infrastruktúra felhasználásával.

A teljes átutalás így gyakorlatilag 1 hét volt, ami nem rossz, a költsége pedig 48,76 dollár, am sok szerintem, főleg, hogy legnagyobb hányada konstans. Egy kis összegű átutalásnál igen jelentős százalék, ha meg nagy összeget utalok, alighanem egyből elkezdenek figyelni pénzmosás gyanújával...

A Saabadság ára

2012.11.11. 05:54 Boston2

Az autót annak idején úgy vettem, hogy csak ideiglenesen jó lesz, Elég olcsón jutottam hozzá, persze nem nagyon tudtam semmit se az állapotáról.

Nemrég több problémája is kritikussá vált, ezért muszáj volt megcsináltatni.

A kipufogó csere, az automata váltó vészesen folyó olajhűtőcsöveinek cseréje, a közben észlelt hűtőtartó rögzítőpont (mindkét felső kitörve, a hűtő 6-8 centivel hátrébb és lötyög, az autó egyértelműen frontálisan ütközött valamikor és nem javították meg tisztességesen) megjavítása 1300 dollárba került Nick szervizében, ami épp útba esik, ezért ideális, leadom a kocsit reggel munkába menet, besétálok tíz perc alatt, majd munka után elviszem.

Nemrég leesett az első hó és a kocsi elég bizonytalanul mozgolódott benne.

1-IMGP1098.jpg
4 új gumi (Tirerack, Kumho Ecsta 4x), szereléssel (Firestone): 485 dollár. 
Lassan ráköltöm az árat, amit fizettem érte.

És akkor még nem is említettem a biciklizés hiányában szépen növekvő pocakom. :(

Ja, Sandy egy hisztis ribanc, de kíméletes volt, csak 3 órányi áramszünetet csinált, meg a kereszteződésben egy több ölnyi vastag fa keresztbedőlt az 2 sávon, órákra elzárva az utat arrafelé. De más nem volt. 

ecd15338dfac4c3801767c281f000aee.jpegA fotó innen.

Csak egy gyertya...

2012.10.24. 05:19 Boston2

Ma munka után hazamentem gyorsan, bedobáltam pár dolgot a táskámba és siettem a vonathoz. Az idő október végéhez képest kellemes, kissé szeles, de inkább langyos, mint csípős, a fák rőt, rozsdás színei szépen ellenpontozták a sötétedő kék eget.

Útközben rácsodálkoztam, hogy minden harmadik háznál ki van írva egy jókora táblára, hogy a demokrata vagy a republikánus jelöltre szavaznak-e az ott lakók.

Elképzeltem, mi lenne abból, ha nálunk írná ki valaki. Nagy eséllyel hamarosan megrongálnák, letörnék, ráfirkálnának valami trágárságot, a szomszédok és ismerősök egy részével pedig életre szóló gyűlölködés törne ki, alapos odamondogatásokkal. Miért nem lehet ezt otthon is megtenni? Miért ócsárolja egy barát a másikat azért, mert nem egyeznek a politikai nézeteik? (Ajaj, ezért majd megint megkapom, hogy már megint a magyarokat szidom... pedig ez csak bánkódás és sajnos megalapozott...)

A vonat pár percet késett, nem sokan voltak ilyenkor Bostonba menet. Ez "gyorsított" személy volt, egy csomó megállót kihagyott. Kb. fél hétre értem a South Station-re. Szeretem ezt a helyet, állomás létére kellemes, kulturált. Vettem egy kávét, mert a vonaton kicsit elálmosodtam és elindultam. Az utolsó előtti nagy elágazásig tudtam az utat fejből, ott kicsit keringtem, aztán feladtam, megnéztem a térképet. Csak két utcányit tévedtem.
Nemsokára a Liberty Square-re értem.

Az ötvenhatos magyar emlékművön csak egy koszorú árválkodott, a Massachusetts-i magyarok szövetségéé.
Kicsomagoltam a gyertyámat és harmadik próbálkozásra meg tudtam gyújtani. A kereszteződésben útépítés folyt, egy rendőr volt ott forgalmat terelni, de nem akadt dolga, figyelte, mit csinálok, de semmi több. Kicsit aggódtam, nehogy azt higgye, hogy gyújtózsinór...

2-IMGP1003.jpg

A gyertyát odahelyeztem a talapzatra és végigsétáltam a szobor körül. Leültem, a csatornarácsból meleg pára szállt fel, a kő is meleg volt alattam.

1-IMGP1000.jpg
Megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett azoknak az egyetemistáknak, munkásoknak kézifegyverrel szembeszállni a szovjet tankokkal. Vajon én közéjük álltam volna? És ha igen, kitartottam volna-e? Nem tudom... 
Vajon tudták-e azok a srácok akkor, hogy nincs esélyük? És ha igen, hogy voltak képesek mégis küzdeni? És vajon mit szólnának ahhoz, ami most van és amivel kapcsolatban mindenki használja őket?

Jó volt egyedül elmerengeni ezen. 
Jó volt, hogy nincs itt egy önjelölt vátesz se, semmilyen politikai oldalró, aki katasztrófát vízionál, amiből csak ő vezethet ki.
Jó volt, hogy senki nem akarta aktuálpolitikai aprópénzre váltani az emlékezést.
Jó volt, hogy senki se akart az ellenség közé tuszkolni, mert nem értek egyet vele.
Jó volt, hogy nem kérdőjelezték meg a magyarságom.
Jó volt, hogy nem volt Orbán, nem volt Bajnai, nem volt Milla és nem volt Jobbik, nem volt TGM és nem volt Bencsik, nem volt hamis pátosz és nem volt erőltetett párhuzam a mával...

Rossz volt, hogy nem lehettem azokkal együtt, akiket szeretek.

Negyed órát mélázhattam ott a gyertya lángjába révedve, fejemben kavarogtak azok a dolgok, amiket ötvenhatról tudni vélek.

4-IMGP1007.jpg

Aztán még egyszer körüljártam, elolvastam a feliratokat, csináltam képeket, és kicsit sétáltam még a Fenuill Hall környékén, majd visszamentem az állomásra, a vonat negyed óra múlva visszavitt West Roxburybe.


3-IMGP1005.jpg

Hazafelé már elkelt a kabát is, lehűlt a levegő. A kis utcák néptelenek voltak, a házak ablakaiból az otthonosság fénye szűrődött ki, a kertekben, a verandákon már sokfelé sötétsárga töklámpásokkal készülnek a Halloween-re.


Szép este volt.

 

Mindenfélék

2012.09.20. 03:43 Boston2

Mr. Postman

Gyerekkorom egyik slágere.


De most más apropója van.

Mára vártam egy UPS csomagot. A címzés helyes volt, ellenőríztem a trackingen, hogy „out for delivery". Kora délután otthon voltam ebédelni, nem hozták, ez máskor is előfordult. Tulajdonképpen a UPS mindössze egyszer talált otthon a másfél év alatt.
Este hazaérve ott volt a cetli a bejáraton. Ha hozták volna, akkor se kapom meg, mert a felettem lévő lakásba akarták kézbesíteni az ablakra ragasztott papír szerint.
Még időben felhívtam őket és még időben kiértem a fél órányira lévő Hub-ba, hogy elhozzam 10 perccel zárás előtt.

A fémmütyürök öregítenek

2012.09.04. 05:35 Boston2

A minap hirtelen szükségem lett egy pár marék apró fémmütyürre.
Általában tartok itthon sokféle apró fémmütyürt, de nem olyat és nem annyit.
Még magam se tudtam, mifélét, a lényeg, hogy fém legyen, valamennyire éles és sok. És olcsó.

Elkerekeztem hát a közeli Home Depot-ba. Hosszas válogatás utána a negyedhüvelykes galvanizált alátétnél kötöttem ki, ugyanis az ömlesztve árusító fiókok közt ennek a dobozában volt a legtöbb. És nekem sok kellett. Ez 12 cent volt, igazából csak reméltem, hogy valami súlymértékre adják és nem darabra. Fogtam az egész dobozt és kivettem.

Odaballagtam a pénztárhoz és a szokásos kölcsönös howareyou után odatettem a dobozt a pénztáros pultra.

Szolgálati közlemény

2012.08.27. 17:22 Boston2

Nem tűntem el, csak nem nagyon jut időm ezt a blogot írni.
Tudom, ez kevésbé érdekelheti azokat, akik szoktak olvasni, de közben még áprilisban elindítottam egy másik blogot gitár témában - egyszer már írtam róla -, amit gyakorlatilag naponta frissítek, és ez meglehetősen sok időmet elveszi, ahogy az is, hogy munka mellett gitárjavítást-készítést tanulok egy magán tanfolyamon és heti 2-3 alkalommal járok órákra, meg persze elég sok "házifeladat" van.

Akit érdekel, az itt olvasgathatja.

Végre!

2012.08.08. 03:26 Boston2

Ma este hazafelé tartván Watertown-ból West Roxbury-be a kies Newton árnyas útjain ringatott lágyan a Saab, az ég meghatóan giccses sárgásvörös-kékes alkonyattal kedvezett a bennem rejlő szentimentalizmusnak, a kocsi összes ablaka és a tetőablak nyitva, a menetszél kellemesen hűsített, akárha kabrióznék, mikor is azt hiszem az WGBH vagy WBUR rádiót hallgatva arra lettem figyelmes, hogy New England gazdasági kapcsolataira terelődött a szó.

Azt mondták, hogy a helyi alapvetően high-tech ipar és az atlanti kapcsolódás miatt az európai cégek egyre többet fektetnek be itt és a kereskedelemben is jelentős partnerek.
Időnként vásárolok a Stop&Shop nevű szupermarketláncnál, most tudtam meg, hogy holland tulajdon. Egy európai bank nemrég vett meg valami nagy biotechnológiai céget és egyre több európai befektető vásárolt itt ingatlant.
Ezért aztán a régió kitettsége is nagyobb az európai válságnak, bizony megérzik (és még jobban meg fogják) az EU krízisét és az ottani gazdaságok gyengeségeit.

Míg más régiók és országok valamivel könnyebben tudják áthelyezni a hangsúlyt más, akár fejlődő piacokra is, az itteni túlnyomórészt high-tech szektorokban csak a pénzes és az ilyen technológiára igényt támasztó térségek jöhetnek szóba, köztül leginkább Európa volt a partner eddig.

Büszkeség dagasztotta keblem és némi nemes elégtétel melengette szívem. Végre, végre, mi lenézett, gyenge, európaiak is kicsit ronthatunk a nagy jenki gazdaságán, nem csak minekünk kell folyton az ő válságaikat megszenvedni! ;)

Vissza Bostonba

2012.08.03. 12:59 Boston2

Ezúttal Air France, méghozzá business class. Na, nem mintha olyan jól menne nekem, magamtól sose vettem volna, de egyszerűen ez volt az egyetlen elérhető hely erre az időpontra.

Végül is egyszer élünk.

Még napokkal előbb küldözgetett levelet az Air France a gmailre, hogy jajaj, nem adtam meg valami információt és az USA így megtagadhatja, hogy beengedjen.
Vasárnap, még bőven időben felmentem az általa megadott weboldalra, hogy megtegyem.
Erre kiírta, hogy ezt nem lehet, mivel ők a magyar Air France oldalra küldtek, én meg csak az USA oldalon tehetem meg. De ott meg nem írta ki, mit is kéne megadnom.

Nyaralás

2012.08.03. 04:52 Boston2

A nyaralást Gradoban töltöttünk, ez az észak-olasz tengerpart egyik kis lagunás üdülővárosa, nem messze Trieszttől.

Kocsival mentünk, felváltva vezetve, 605 km a google maps szerint, 6 és fél óra nagyjából, nekünk több volt, mivel meg-megálltunk közben és nem is mindig mentünk a maximális megengedett sebességgel, inkább kicsit alatta. Az út végig jó volt, Szlovénia szép, a sok alagút kicsit szokatlan.
Navigáció nélkül utaztunk, a kis navin csak Közép-Európa térkép volt, az okostelefonok meg baromi drágán roamingoltak volna, így kinyomtattam egy útvonaltervet a Google maps-ból és hagyományos, kézi navigációt használtunk.

Hazaút

2012.08.02. 05:23 Boston2

Ez még július közepén történt.

Az Alitalia nem lesz a szívem csücske, ahogy a római reptér se. Mondjuk annak idején, mikor először mentem Bostonban és lekéstem a járatom, majd ide-oda küldözgetek a reptéren és órákat várattak, mire intéztek valamit, már eleve nem lopta magát a szívembe.

A Boston-Róma járat kissé olyan olaszosan szedett-vedett volt. Az egyik vécé ajtaja egy piros ragasztócsíkkal leragasztva, miszerint „üzemen kívül”, a másikban pár óra alatt kifogyott a vécépapír és nem pótolták. Az előttem lévő ülés hátuljáról 30 centis levált kárpitdarab leffegett.

Megvezet a KLM weboldal

2012.07.08. 16:50 Boston2

Utólagos hozzáfűzés: Már a jegy megvétele is szívás volt a KLM weboldalán, most megint belefutottam a csapdájukba.

Hamarosan utazom haza és rá kellett jönnöm, egy bőröndbe nem fogok elférni.
Kettő kell.
De csak egyet vihetek ingyen, mióta visszaminősültem egyszerű, mezítlábas „Ivory” státuszba a „Silver”-ből.
Bementem hát a „Manage my booking” menübe a KLM weboldalán - mivel a KLM-től vettem direktben a jegyet -, ahol is örömmel láttam, hogy

„Extra baggage with discount

Want to take extra baggage? Arrange it now and get 20% discount on the excess baggage fees "

Rendben, akkor megrendelem. De hol? Mert nincs rá sehol lehetőség. Ha az excess baggage linkre megyek, ott csak általános díjtételek vannak, meg egy link, hogy ha a kedvezményesen akarom elintézni, menjek a „Manage my booking”-ba, azaz visszadob az elejére, végtelen ciklusba...

Never give up

2012.07.08. 04:19 Boston2

Dolgozom egy új Mcgyver-projecten és kellett egy kapcsoló.

Ki is néztem a RadioShack weboldalán, ilyen, ni. Lefotóztam a telefonnal, hogy könnyebben azonosítható legyen.

Állítólag van is a közeli Dedham Mall boltjukban.
Elmentem, úgyis volt arra más dolgom is. Kerestem abban a fiókos szekrényben, ahol az alkatrészeket tartják, de nem találtam. Egy fiatal fickó a bolt jelvényével a nyakában pakolászott, utánaszóltam, hogy elnézést. Hátra se nézett, ment tovább.

Olajcsere: na, így kell ezt!

2012.07.08. 03:51 Boston2

Azért jó, hogy van pozitív tapasztalat is, például a mai.

A Saab már nagyon pityergett, hogy neki olajcserére kellene menni, vittem is volna, de az előző pár hét káosz volt, utazás Tennessee-be, meg munka éjjel-nappal, aztán betegség.
Most végre rászántam magam, a legközelebb nem messze a Spring streeten van egy Valvoline Drive-Thru szerviz, ahol nem is kell bejelentkezni.
Letöltöttem a kedvezménykupont a weboldalukról, kinyomtattam és mentem is.

AT&T "támogatás"

2012.07.07. 07:48 Boston2

Mivel már a múltkori túra alkalmával említettem, hogy nem működik a GPS és azóta se lett jobb, sőt, mér a Wi-fi Hotspot funkció se megy, gondoltam, teszek egy próbát az AT&T technical supporttal, bár eleve nem fűzök sok reményt ezekhez a callcenteres fickókhoz, de kíváncsi voltam, és ugye a lepényhal először...

Felhívtam, kb. 2 perc alatt eljutottam egy ügyintézőig, aki mindenfélét kérdezgetett, hogy megtudja, én vagyok-e én. Én voltam.

Gyógyszert csak USA papírokkal

2012.07.01. 20:28 Boston2

Nemrég kénytelen-kelletlen megismerkedtem az USA egészségügyi rendszerének egy apró részletével.

Történt ugyanis, hogy csütörtök este aludni mentem, még teljesen jó állapotban, péntek reggel viszont arra ébredtem, hogy szörnyen fáj a torkom. Ez nem sok jót jelent.
Munkából elslisszoltam venni valami gyógyszerfélét, amolyan Cold&Flu melegitalt, hátha... na meg a Fisherman's friend torokápoló cukorkát, az nagyon bejött mindig.
De semmi javulás, estére csak rosszabb lett.
Pedig bevetettem a fokhagymát és az otthoni gyógyteákat is mézzel.
Szombatra már egyre vacakabbul voltam, náthásan, fájó torokkal, már a köhögés is elkezdődött, trutyi jön az orrból, reggel 37, estére 38 fokos láz, teljes elesettség.

süti beállítások módosítása