Két év Bostonban (meg másfél)

Kiköltöztem két + másfél évre Bostonba dolgozni, gondoltam, megörökítem az élményeimet.

Ajánlott olvasmány!

Egy régi barát és volt kolléga, szintén külföldre költözött:
Egy kitántorgó naplója

Friss topikok

  • Boston2: @Béla Salamon: Köszönöm, hogy írtál. Én aztán végül négy év 9 hónapot voltam kinn, egy évig család... (2018.09.24. 22:17) Búcsúbeszéd
  • Boston2: @iota draconis: Az a Dzseff, igen. Nem hinném, hogy valaha is még találkozunk, de ha mégis, átadom... (2017.08.30. 14:58) Bekeményítettek
  • Boston2: @FutureFry: Nahát, nem is gondoltam, hogy még olvasni fogod... :) (2016.04.22. 21:51) A Saabadság ára
  • Boston2: @ribizlifozelek: Állás az van, nem is rossz, csak másfél óra az ingázás. Lesz róla poszt. (2015.11.20. 19:00) Légy pozitív!
  • Boston2: @kék madár: Miért is nem csodálkozom ezen? (2015.10.23. 18:44) Vissza Bostonba

Címkék

1956 (2) abszurd (1) adó (1) Air france (1) ajánló (1) akkumulátor (1) aksi (1) Alitalia (1) állat (11) amazon (3) amerika (145) Amerika (2) apple (13) Apple (1) árengedmény (1) artisjus (1) at&t (5) átutalás (1) autó (17) baleset (1) bank (8) barkács (6) bazmeg (1) benzinkút (1) beperel (1) bevásárlás (8) bicikli (22) biztonság (5) blog (1) bor (2) bőrönd (1) borzalom (1) bosszúság (3) boston (127) Boston (1) bunkó (1) bürokrata (1) buszsofőr (1) canon (1) CDG (1) Cervignano (1) CIB (2) Citizens (1) comcast (2) copyright (1) credit (6) család (1) csekk (1) cvs (1) delta (1) diner (1) diszkont (1) ebay (3) eBay (1) edigital (1) egér (3) egészségügy (2) életkép (2) élet külföldön (128) élmény (1) előítélet (1) előzmény (4) emlékezés (1) emlékmű (2) enterprise (1) érdekes (1) erdő (1) erősítő (1) étel (7) étterem (1) Európa (1) facebook (1) félrevezető (1) fender (1) flying blue (1) forradalom (1) fotó (3) foxconn (1) frankfurt (1) fura (1) fűtés (1) gallon (1) gasztro (16) gibson (2) Gibson (1) gitár (14) gondolatok (1) google (1) gps (2) Grado (1) gumi (2) gyógyszer (1) hálaadás (2) hangszer (12) hangya (1) hatóság (1) ház (1) haza (2) hekkelés (1) hideg (1) hitel (1) hivatal (4) (2) htc (2) hurrikán (3) húsvét (1) időjárás (4) információ (1) internet (4) iphone (4) irene (3) itthon (3) Java (1) javítás (2) jog (1) jogosítvány (1) kapitalizmus (1) karácsony (1) kaució (1) kenyérsütés (4) kerékpár (21) klm (2) kölcsönzés (1) költség (1) koncert (1) konyha (3) könyv (2) közlekedés (7) kudarc (1) küldetés (1) külföld (72) különbség (1) kütyü (1) lakás (3) lion (1) lúd (1) lufthansa (1) m&m's (1) Mac (1) macbook (4) macintosh (2) macska (1) madár (2) Magyarország (3) máv (1) MBTA (1) mcdonalds (2) mcgyver (3) merengés (14) michael daisey (1) minute clinincs (1) mission statement (1) mobil (6) mókus (5) munka (19) napló (117) new york (2) nyaralás (1) nyelv (2) ocsmány (1) olajcsere (1) Olaszország (1) online vásárlás (3) open house (1) óra (1) öröm (9) orvosi ellátás (1) OS X (1) os x (1) otthon (2) őz (1) pánik (1) papaya (1) paranoia (2) patika (1) Paypal (2) paypal (2) pénzügyek (1) pizza (1) posta (2) privacy (1) pulyka (2) relic (1) rendőrség (1) reptér (3) repülés (7) rettenet (1) rizs (1) Róma (1) Romney (1) ronda (1) ruha (4) saab (7) sandy (1) social security (1) spam (1) starbucks (1) steve jobs (1) strand (1) support (3) számvetés (1) szégyen (1) szemüveg (1) szerelés (1) szerszám (1) szerviz (1) szoftver (2) szolgálati közlemény (4) szőnyegtisztítás (1) sztori (1) technika (40) tél (1) telenor (1) természet (3) tojás (1) tojásfestés (1) tömegközlekedés (1) túlzás (1) túra (1) t mobile (1) ügyintézés (3) ünnep (1) UPS (3) ups (4) usa (131) USPS (1) usps (1) utazás (22) valvoline (1) van halen (1) városnézés (2) vásárlás (4) vélemény (13) Velence (1) verizon (8) video (7) virgin mobile (1) vizsga (1) vonat (4) youtube (1) zene (3) zipcar (2) Címkefelhő

Linkblog

Felszámolás

2015.04.27. 18:14 Boston2

Elindult a visszaszámlálás.
Nagyjából négy év után nem egészen két hét múlva hazaköltözöm.

Háttérsztori: 2013 tavaszán három hónapig voltam otthon, megházasodtam, majd visszautaztam. Feleségem és a két gyerek augusztus elején szintén kiköltözött hozzám, a terv az volt, hogy egy évig lesznek itt. A gyerekek a helyi iskolákba jártak és egész jól megtanultak angolul.
Sajnos nekik nem tetszett annyira az itteni élet, hogy tovább is maradjanak, ezért egy évre rá visszaköltöztek.
Mivel hosszú távon nem lehet családi életet élni távkapcsolatban, én is hazamegyek.

A barátaim reakciói nagyjából ilyenek:

Hát te hülye vagy...
Látom, szereted a kalandot...
Biztos, hogy jól meggondoltad? Itt nincs jövőd...
Nagy hibát követsz el.
Én már pár éve élek Angliában és el se tudom képzelni, hogy visszaköltözzek, remélem, anyu is ki fog inkább jönni.

 

Valamiért én úgy vagyok „kódolva”, hogy jól bírom a távkapcsolatot és a magányt, ha amúgy jól érzem magam valahol. Talán érzéketlenebb vagyok az átlagnál.
Ha belegondolok, a tartósabb/fontosabb kapcsolataim jelentős része volt távkapcsolat.

De azt is látom már, hogy sok mindenről lemaradtam a családi életben, amit már soha többé nem lehet bepótolni. Még addig lenne jó ezen változtatni, amíg lehet, ez nagyon fontos érv a hazatérés mellett.
A várható életkoromat - tekintetbe véve a stresszt és az egészségtelen életmódot, az elhízást - úgy max. nyolcvan év körülire saccolom, erős jóindulattal. Ez azt jelenti, hogy már közel a kétharmadát leéltem. Remélem, a maradékot jobban tudom felhasználni.

Aggasztó úgy hazamenni, hogy semmi biztos munkalehetőségem nincs, csak baráti visszajelzések, hogy állítólag jól fogadták a beadott jelentkezésemet.
Nem tetszik az ország jelenlegi helyzete, a rengeteg olyan politikai húzás, amivel nagyon nem értek egyet, a tény, hogy Facebookon tartózkodnom kell a politikai véleménynyilvánítástól (épp ezért gyakorlatilag semmi olyat nem posztolok már, ami a jobboldali hatalom felé explicit módon kritikus lenne), nehogy hátrányosan befolyásolja az elhelyezkedési lehetőségeket. Igen, ide jutottunk. Az ötvenes éveimhez közel már vigyáznom kell a számra, hiszen amúgy is csak óriási szerencsével kaphatok olyan állást, ami megfelel a képzettségemnek és remélhetőleg lehetővé teszi, hogy elfogadható egzisztenciális biztonságot teremtsen a családomnak. És egyáltalán nem érződik elrugaszkodottnak, hogy valakit épp azért nem alkalmaznak, mert nem bírja a jelenlegi rezsimet.
Vannak persze terveim, távoli és inkább ötletszerű próbálkozások, mi mást is kéne csinálni. De nem tudom, életképesek-e.

Múlt hét pénteken volt egy hete, hogy gyakorlatilag munkanélküli vagyok. Nagyon fura érzés. Utoljára több mint 20 éve voltam ilyen helyzetben és akkor még elég más körülmények voltak. Fiatal voltam, család nélkül, csak magamért felelős.
De már akkor is nagyon frusztráló volt, tehetetlen és szégyenteljes.

Most reményem van rá, hogy lesz állásom, de ez még korántsem biztos. A remény jó dolog, de a felelősségem most sokkal nagyobb, mint akkoriban volt. Az, hogy meddig lehet majd kihúzni, ha mégse jön össze, elég stresszelő.

Jelenleg olyan időszakot élek, mikor a mindennapjaimat kitöltő tevékenységet leginkább az jellemzi, hogy fel kell számolnom azt az életet, amit eddig itt éltem, meg kell szabadulnom mindattól, amit itt „felépítettem”, ami négy éven át hozzátartozott az életemhez. Közben pakolok, próbálom szelektálni, mit küldjek haza és mit hagyjak itt.
Tegnap tartottam egy yard sale-t, hogy megszabaduljak, amitől lehet. De csak a felét tudtam nagyjából kicipelni, a pincéből eleve sokkal nehezebben lehet felhozni a holmit (valamiért errefelé hihetetlenül szűk és alacsony pincelejárókat építenek).

A ház úgy néz ki, mint egy felforgatott raktárhelység. Ágyam már nincs, a földön alszom az elkövetkező két hétben egy hálózsákban. Nem túl kényelmes.
Étkezőasztal sincs. Eszem tálcáról az egy megmaradt régi, kényelmetlen fa széken.

Tudtam, hogy ha majd távozni fogok, a legtöbb tárgyamtól meg kell majd szabadulnom, azzal is tisztában volta, hogy ezt alighanem csak yard sale-en tudom megtenni, ahol mélyen a valós értékük alatt lehet csak eladni. Próbáltam úgy beárazni, hogy eladható legyen.
Előző este már a holmik nagy részét kipakoltam a verandára, jól meg is húztam a derekam a bútorok és nehéz dobozok cipelésében.
Vasárnap hat körül keltem. Tízre hirdettem meg az eseményt, de persze már korábban jöttek, talán fél kilenckor az első, mikor még csak pakoltam. Az ágyat vitték el először.

Négy év alatt se tudtam hozzászokni ahhoz a bizalomhoz, amit itt tapasztalni. Ezzel az emberrel életünkben először láttuk egymást, kifizette az ágyat és azt mondta, visszajön érte este, mert most nem fér be az autójába. Írtam kézzel egy kitépett füzetlapra egy elismervényt és kész, az ágyat a verandára vittem vissza, este elvitte, észre se vettem.


És még van két másik esetem az elmúlt pár hétből. A minap egy szupermarketben többek közt hálós mandarint vettem. A zöldség-gyümölcs részleg a bolt elején van, mindjárt a bejáratnál (vagy kijártanál, ha úgy vesszük).
A pénztár az áruház közepén. Fizetéskor a pénztáros észrevette, amit én nem: az egyik mandarin ocsmányul megpenészedett. Figyelmeztetett rá és mondta, hogy ezt ő elrakja, majd kifelé menet vigyek magammal egy másik csomaggal. Először tiltakozni akartam, hogy nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy fizetés után még magamhoz veszek valamit, amit nem szabadna, de aztán rájöttem, hogy itt nem szokás abból kiindulni, hogy lopnak az emberek.


Még dolgoztam, mikor elkezdtem a holmim hazaköltöztetéséhez ládákat keresni. A Craigslisten találtam egyet, amint ingyen hirdettek. Beszéltem vele és mondta, hogy valaki már jelezte, hogy elvinné. Én fizetnék is érte, próbáltam hatni rá, azt mondta, ha előbb oda tudok menni érte, az enyém lehet. Most nincs otthon, de dobjam be a pénzt a postaládába, menjek be az udvarba és vigyem el a ládát a verandáról.

Szóval a yard sale. Ez a negyedik, amit csináltam és ez a legnehezebb eddig. Egyrészt teljesen egyedül vagyok rá, másrészt ez már más. Végleges felszámolás, az életem egy szakaszának lezárása. A mindennapi életem gyakran használt tárgyait kótyavetyélem el potom pénzért.
A kényelmes fotel, az ágy, a polcok, szekrény, konyhai felszerelések, kisgépek.
Előre is szeretném elkerülni az általánosítás és az előítélet látszatát, ez pusztán a négy alkalommal tapasztalt viselkedési mintázat, ami feltűnt.

Van egy vásárlófajta, aki valamiért hallatlanul fel tud idegesíteni. Minden esetben fekete, középkorú nő, az autója 6-8 éves, nagyméretű szedán vagy SUV. A nő odajön, nem köszön, fapofával válogat, a kiválasztott dolgokat odamutatja, ha nincs rajta ár, megkérdi mennyi. Ha van rajta, akkor szintén fapofával, rám se nézve, foghegyről odavet egy számot, ami általában az általam elkért ár ötöde, vagy még kevesebb. És már rakja is el, meg se várva a választ.
Ha felelek neki és próbálok egy közös nevezőt, az ő ára és az én előző áram közt félúton, továbbra is fapofával, rám se nézve megismétli, miközben még több dolgot vesz magához. Majd mikor összeszedte magát, pimaszul alacsony árat mond az egészért, gyakran a tizedét annak, amit én kiírtam és már pakolja is, miközben én próbálok még küzdeni, de hajthatatlan, továbbra is fapofával benyögi, hogy neki jár ez a „discount”, hiszen milyen sok mindent vesz. Végül többnyire bosszúsan és csalódottan, mert egyrészt utálom ezt a kupeckedést, másrészt tényleg muszáj mielőbb megszabadulni ezektől a dolgoktól, ráhagyom. És szarul érzem magam. Nem is annyira csak az anyagi veszteség miatt, mert az összegében legfeljebb tíz dollár körül lehet - de egyrészt ez már ahhoz az amúgy is alacsony árhoz képest, amin már sokat buktam, másrészt ez a stílus, amin érezni, hogy tudja, kiszolgáltatott helyzetben vagyok és kihasználja ezt. Miért nem lehet mosolyogni, kicsit emberibben hozzáállni, esetleg viccelődni?
Mind a négy yard sale-en megjelent legalább 2-3 ilyen vevő, ugyanezzel a karakterrel.


Volt ugyanakkkor egy pár, akik nagyon kedvesek voltak, a fiatal feleség láthatólag örült minden holminak, épp most költöznek be egy új lakásba és jól jöttek ezek a felszerelések, nekik szívesen odaadtam ajándékba is pár dolgot, mert egyszerűen jó volt velük beszélgetni, közvetlenek, mosolygósak voltak.
Dél elmúlt és már nem nagyon jöttek, de még volt pár cucc. A végén a legtöbbet már ingyen kitettem.
A kedvenc Ikeás fotelem lábtartóval 10 dollárért volt kinn. Előtte még kimostam a huzatot is. Már egy óra körül járt, mikor valaki még jött és érdekelte. Próbált a kocsijából összeguberálni pénzt (vagy csak ezt játszotta el), de csak 5 dollárt tudott összekaparni. Odaadtam, hadd vigye, segítettem neki bepakolni a kocsiba, eléggé át kellett rendezni.
Az Ikeás fiókos szekrénynek, aminek még régebben szétesett az egyik fiókja, másfél óráig tartott a „gyógyítása”. Azt hittem, egy ötösért el tudom passzolni. Nem ment. Végül kiraktam ezt is ingyen - valaki később el is vitte.
Legalább már nincs vele gond, de egyszerűen rosszul esett, hogy dolgoztam vele és csak elvesztegettem az időm meg a pénzt alkatrészre.
Tudom, lehet mondani, miért nem csináltam előbb, miért nem hirdettem Craigslist-en (egy csomó dologgal megtettem, változó sikerrel).
Meg lehet mondani, hogy inkább örülnöm kéne, hogy ennyi minden elment végül és még volt bevételem is. Igen, igaz, így is lehet nézni.
Sajnos, nekem most nem megy ez a pozitív hozzáállás. Bocsátassék ez meg.
Amit én mostanában átélek, az különbözik, minden eddigitől. Még soha nem kellett ilyen radikálisan és visszavonhatatlanul megváltoztatni az életem. Még nem fordult elő, hogy teljesen le kellett zárjam az életem egy szakaszát és megszabadulni szinte mindentől, amit ez jelentett.
Az se igazán könnyebbség, hogy ez végül is előre tudható volt már kezdettől fogva. Más tudatosan tisztában lenni egy bizonytalan jövőbeli eseménnyel és más konkrétan átélni azt.
Általában minden búcsúzás szomorú és ha sokáig elhúzódik, akkor talán még rosszabb. Főleg, ha a búcsú nagy valószínűséggel már örökre szól.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boston.blog.hu/api/trackback/id/tr977403684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2015.05.28. 06:14:45

Bátor ember vagy, de a családért megéri a kockázat.

Kiváncsi vagyok, mi lesz Veled. Ha van kedved, időd, írj blogot. Esetleg emilt :)

Sok sikert,
ribizlifozelek

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2015.06.01. 22:35:12

Köszönöm, immár itthonról.
Lassan lesznek majd még posztok. :)
Próbálok visszarázódni, állás egyelőre még nincs.

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2015.06.28. 21:50:22

Hogy megy a rázódás?
Állás?
Minden rendben?

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2015.07.07. 19:13:35

Hát, rázós a rázódás. :)
Állás nincs.
Poszt lassan készülget. :)

Köszönöm az érdeklődést!

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2015.10.12. 22:45:56

@Boston2: Van állás. :)
Már írtam róla, csak még nem posztoltam :)
süti beállítások módosítása