Az első siker után számítani kellett újabb egér feltűnésére, így ismét élesítettem a csapdámat.
Az éjszaka ott is járt, egyértelmű, egyrészt a potyadéka ismét a konyhapult fal felőli oldalán volt látható, másrészt a cserép is a földön.
Óvatosan alánéztem - semmi. Hmm.
Fölemeltem - semmi, de annyira, hogy még a föltámasztó kis stift is eltűnt. Kerestem, körbenéztem, de nem leltem.
Úgy látszik, az éjszakai járat elvitte magával, elég furfangos lehet, nyilván Jerryért állt bosszút.
Estére már az új, Amazonról vett csapdával is felszerelkeztem, az utasítás szerint egy kis mogyoróvajat raktam bele csaléteknek.

Közben a saját csapda ismét élesre állt, az eltűnt stift helyett a fiókban talált tortagyertyát használtam fel, amivel annak idején a húsvéti tojásra rajzoltam viasszal (rajzoltam volna, de nem igazi viasz ez már...) Csalétek maradt a füstölt saj, ragasztószalaggal rögzítve.
Reggelre mindkét csapda sikeres működésűnek mutatkozott. A jenki dobozban egy jóval kisebb egérke lapult enyhe depresszióba esve, a sarokban duzzogva - de a mogyoróvaj jócskán fogyott.
Alálestem a cserépnek - mozgás! Jól van, nagyszerű! :)
Most már csak azt kellett kitalálnom, hogy vegyem ki alóla, végül alátoltam egy kartont, amit a másik csapda csomagolásáról téptem le, ez sajnos teljesen összekenődött az egérszarral, viszont a fogoly farkincája napvilágra került. A már ismert módszerrel farkánál fogva betessékeltem az üvegbe. Alighanem ő volt a tettes a stift elvitelében, ugyanis mokány, izmos kis jószág, nem jött zavarba különösebben a bezártságtól, a Jerry által otthagyott sajtdarabot azonnal befalta (akkor nem is vettem észre, csak a videóról láttam), és élénken érdeklődik a külvilág iránt, erőteljes szabadságvággyal, míg Jerry párja a dobozban teljes letargiába zuhanva kuporgott a sarokba.
Míg gondolkodtam, hogy is szállítsam Jerry után őket, emígyen dúdolgattam magamban:

Kéne egy szatyor, jókora,
benne jó Jerry rokona,
a leckét szépen megértve,
elköltözhet vidékre.

Végül megtaláltam a Home Depot nagy, narancssárga szatyrát, ebbe rugózó alátétnek az eredeti csapdadobozt tettem, majd a nagy kartondobozba raktam a csapdát és a befőttesüveget, nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindultam.
A célterületre érve meglepődve láttam, hogy több kocsi is jár az úton, nyilván a temetőbe látogatók mentek, eddig még nem nagyon volt ilyen forgalom.
Belegondoltam, mit szólhatnak, ha meglátják, hogy megállok ott egy nagy csomaggal és valami kirakok belőle? De ennél még súlyosabb lehetett volna, ha éjjel lát meg valaki, mert joggal gondolhatja furának, hogy mi a fenét keresek ott éjnek évadján, és miért megyek oda, majd jövök vissza 5 perc múlva? Még rám hívják a 911-et, aztán magyarázkodhatok. Szerencsére felvettem videóra.
No, mindegy, egérkék megint gyanakodtak és az istennek se akartak kijönni a helyükről, nyilván ott érezték magukat biztonságban, még ha szabadságukban korlátozva is vannak. Úgy kellett megint kitessékelnem őket, két lépésben történt, mikor kipottyantak az útra, először kb. fél métert iramodtak, hogy tőlem biztos távolságba kerüljenek, majd felmérték a terepet pár másodpercig, majd meglepően villámgyorsan elszeleltek. 
A felszerelést rendszeresítettem.