Két év Bostonban (meg másfél)

A lakásban a pocsék ablakok mellett a számomra szintén logikátlanul megtervezett fűtési rendszer a másik nagy kérdőjel - mármint miért csinálják ilyenre, ami eleve nem tűnik hatékonynak és praktikusnak?

A légbefúvós rendszerű fűtéshez az kell, hogy egyrészt az álmennyezet felett kanyargó pléhcsövek hálózzák be a lakást (gondolom, ezért van a belmagasság 2,3 méter körül, egyébként szerintem az ilyen csőrendszerek nagyobbik változatában kúszva szoktak bejutni a filmbeli hősök az elzárt épületekbe megmenteni a világot), másrészt legyen egy légbeszívó és egy melegítő egység és persze a kipufogók.

Van egy Capital One nevű cég. Nem tudom, ki fia-borja, valami bank, vagy hitelintézet. Még sose álltam velük kapcsolatban, de már vagy két hónapja hetente 1-2 névre szóló levelet küldenek nekem.
Nagyon profi levelek.
Azzal kezdik, hogy megvizsgálták a hitelképességemet és örömmel jelentik, hogy ez alapján jogosult vagyok náluk hitelkártyára.
A levélben nagyon lendületesen ecsetelik, mekkora óriási szerencse, hogy ilyet kaphatok és milyen jó lesz nekem, ha igénylem. Azért ott van benne apróbetűvel, hogy a konkrét elbírálás további vizsgálatot is igényelhet.

Ülök a Starbucksban. Lassan kevergetem, kortyolgatom a Cinnamon Dolce Latte-t, a háttérben kellemes gitárzene, épp csak hallani, hogy szól.
Egy órára jár, a kávézó nincs tele, de van rendes forgalom. Jönnek-mennek az emberek, mások meg a hozzám hasonlóan a kényelmesen üldögélve notebookjukat bújják.
Van itt mindenféle, szatyrot cipelő középkorú háziasszony, sportos harmincas nő, a fitnessklubok kedvence, latin tinédzser, elegáns anyuka két elegáns, egyformán öltözött óvodáskorú kislánnyal, baseballsapkás, szakállas afro, valaha szívtipró külsejű, 80 év körüli idős nő, vagány, rövid hajjal, szürke, halszálkamintás hosszú kabátban, nyakát vörös sállal körültekerve tejszínhabos jeges kávét kavar szívószállal, közben leül velem szembe, komótosan lerakja táskáját, napszemüvegét, elővesz egy olvasószemüveget, eltipeg egy újságért... visszaül, kavarja a kávét, lassan, ráérősen, egykor bizonyára szép, sima bőre most májfoltos, keze enyhén reszket, fejét lehajtja, ahogy olvas, lefelé néz, gondosan kirúzsozott szája hangosan szürcsöli a tejszínhabos ital utolsó cseppjeit... egyetemi pólós diáklány, idős ázsiai férfi magában motyogva botorkál, reszkető kezében óvatosan szorongatva a kávéját, az imént meg egy valódi vörös hajú fiatal lány, halovány, szeplős bőrű, kinyúlt tréningnadrágban, egy szál hosszú ujjú pólóban és prémes házipapucsban, amúgy mezítláb...

Hazaértem a bevásárlásból és kivettem a 8 kiló gyümölcsöt és a hasonló súlyú másik szatyrot meg a nagy kanna Apple cidert az oldaltáskából. Beleszimatoltam a levegőbe. Ez már téli szag. Hűvös, havat hozó, dermesztő.

Később a VfW Parkway-en lassan araszoló, végnélküli kocsisorok mindkét irányban, több lámpán át tartó dugó.
Még a kereszteződéseken se tudtak átmenni, mert nem volt hová, a zöldnél álltak az autók.
Valami már esett, sűrűn, könyörtelenül, súlyosan, hidegen... esőnek hó, hónak eső. Az autók lámpái bizonytalanul vibráltak, mint egy régi, összekarcolt filmet néznél, elszürkült, szakadozott vetítővásznon.
A gépcsorda tülekedett, dohogott, morgott, füstölt, toporzékolt.
Én kaján vigyorral kerekeztem el mellettük sárga, vízhatlan dzsekiben, nadrágban.

Senki nem hitte el, de én tudtam, hogy ez lesz belőle.
Mivel a recepciósunk besokallt azon, hogy kétnaponta jött három-négy küldeményem, megpróbáltam, mi lesz, ha a saját lakáscímemre küldetem. Előre tartottam ettől és mindenben totálisan beigazolódtak az aggodalmaim.

Ma egy cetlit ragasztottak az ajtóra, miszerint hoztak csomagot és nem voltam otthon.
Igen, hogy a 'csába lettem volna fél 11 és 2 között, hisz dolgozom, mint a legtöbb ember, nem? Minden munkanapon.
Ráírták, hogy megkísérlik a kézbesítést holnap is, ugyanebben az intervallumban. Természtesen akkor is hiába fogják.
A harmadik kísérlet után vissza a feladónak. Gratulálok.
Vegyek ki egy nap szabit minden csomagért?

Másik lehetőség, hogy elmegyek a 8 mérföldre lévő USP Hub-hoz és felveszem. Érted, oda-vissza 25 km-et menjek egy csomagért.
Bringával nem vállalható, főleg ha a csomag nagy.
De még kocsival is elég durva ezért autózgatni.

Rá van írva a papírra, hogy aláírhatom, hogy hagyják ott a csomagot.
Nem értem, hol? A nyílt utcán, ahol bárki ellophatja és ha rossz az idő, tönkremegy? Ezt komolyan gondolják?

Van egy ilyen mondat is, hogy regisztráljak az UPS MyChoice szolgáltatásra, hogy én határozhassam meg, mikor és hová szállítják.
Hű, de jó, regisztrálok.
Beírtam az adatokat, elfogadtam a feltételeket, next.

>>> Based on the information provided, UPS cannot process your request. To continue, review the information provided for accuracy. (1013)

Örvendek. Kipróbáltam minden javítást, amit csak lehetett, négyszer próbáltam újra, eredmény ugyanaz.
Oké. Jöhet a support.
Live chat, ez a legjobb, telefont nem szeretem, élőszóban sokkal nehézkesebb konkrét információt adni és félreérthetőbb is.
Negyed óra várakozás után kaptam egy - vélhetően - india nevű agentet.

Elmondom, mi a gond.

- Rendben, akkor hagyja ki a Middle Initialt. -
- Nem is használtam. -
- Apartmanban (magyarul: lakásban) lakik? -
- Igen. -
- Írja be az apartman számát a második címsorba, mint pl. Apt 102. -
- Eleve így adtam meg. -
- Pontosan adja meg az életkorát. -
- Pontosan adtam meg. -
- És most így sikerült? -
- Nem, ugyanaz, mint eddig. -
- Akkor sajnos nem tudok segíteni. Próbálja meg 2 hét múlva. Segíthetek még valamiben? -
- Igen. Értesítőt kaptam kézbesítésről és mivel napközben dolgozom, nem tudom átvenni. -
- Megkaphatom az értesítő számát? -
- Igen. .......... -
- Köszönöm, kis türelmet. -
- Rendben, várok. -
- A kézbesítő holnap újra kiszállítja Önnek. -
- Igen, ezt látom, de mint mondtam, dolgozom és nem leszek otthon. -
- Nos, akkor visszatarthatjuk és elmehet érte személyesen. -
- Nagyszerű, és hová kell mennem? -
- Pillanat, keresem. -
- Köszönöm, várok. -
- Norwood, University Ave. -
- Igen, ismerem. Ez nem megoldás, 8 mérföldre van és nincs kocsim. -
- Sajnálom. Esetleg egy szomszéd át tudja venni? -
- Nem ismerem jól a szomszédaimat és tudtommal szintén dolgoznak napközben, mint általában az emberek többsége. -
- Sajnálom. Hagyhat az értesítőn utasítást a kézbesítőnek, hogy aláírja, hogy otthagyhatja a csomagot. -
- A nyílt utcán? Ahol ellophatják és elázhat? -
- Sajnálom, tudok még segíteni valamiben? -
- Igen, szeretném megkapni a csomagom. Az értesítőn láttam, hogy van olyan lehetőség, hogy délután 5 után szállítanak, addigra haza tudok érni, ha tudom a napját. -
- Ez a lehetőség az Ön számára nem elérhető. -
- Akkor hogyan jutok a csomagomhoz. -
- Tudok ajánlani még megoldást, de annak külön díja van. -
- Nem azért fizettem elő az éves Prime díjat ingyenes szállításra az Amazonnál, hogy a csomagomhoz jutásért külön fizessek. -
- Sajnálom, megértem, hogy ez frusztráló lehet. Tudok még segíteni valamiben? -
- Igen, szeretném megtudni az okát, miért nem regisztrálhatok a MyChoice szolgáltatásra. -
- Végigmentünk a lépéseken, ami szükséges és nem engedte. -
- Igen, észrevettem, de az okát szeretném tudni, hátha ki tudnám küszöbölni. -
- Próbálja meg két hét múlva ismét. -
- Beszélhetnék valakivel, aki tudja az okát, miért küldte azt a hibaüzenetet a rendszer? -
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. -
- Hát még én. Mindenesetre köszönöm. -

Kicsit abszurd, kezdett átmenni Monty Python-ba a végére.

És még vagy 5 csomag jönne az elkövetkező napokban az Amazontól. Most mi a bánatos ménkűhöz kezdek? Ha legalább hétvégén hoznák ki, akkor otthon vagyok...
Nesze neked, nagyszerű online vásárlás és csomagküldés.
 

Újabb fejlemény a bérelt lakásom eladása ügyében: ma kaptam a levelet Ryantől, aki ügynökként árulja a lakást, értesített, hogy vasárnap „Open House”-t fognak tartani. Ezt jelenti, hogy az épület elé kiraknak egy ilyen feliratot, ráaggatnak pár lufit, és az utcáról 12 és 1:30 között bárki bejöhet Ryannel együtt a lakásba.

Mondanom se kell, nem túlzottan örülök a fejleménynek.
A levélben az volt, hogy „would you mind”, de nem hinném, hogy lenne különösebb lehetőségem azt mondani, hogy „yes, I do mind”.
Remélem, az ebédemből nem kell megkínálnom őket.
Hogy kihozzam a helyzetből a pozitívumot, azon gondolkodom, hogy esetleg gitáros műsort adhatnék és csak belépővel lehessen bejönni. :) 

Az eBayes gitáreladásom azt hiszem jobban megszívtam, mint hittem, igaz, ebben az esetben az én figyelmetlenségem az oka.
Valamiért nem tudatosult bennem, milyen pimaszul magas jutalékot rabol le az eBay: a 600 dollárért eladott gitárért 51 dollárral sarcolnak. Plusz még a listázási és egyéb díjak, ami összesen kitesz majdnem 55 dollárt. Ez több mint 9%-a az eladási árnak.
Nem is értem, hogyan éri meg annyi eladónak az ebay-es kereskedés? Ha mindenből levesz ennyit, meg még a PayPal is levonja a magáét, kapásból 10%-ot veszít rajta, hogy tudnak olyan alacsony áron árulni mégis sokan és még keresni is rajta?
 

Mikor először voltunk Boston belvárosában, meglepődve és jóleső érzéssel fedeztük fel, hogy a Liberty Square-en egy kellemes kis parkosított téren van egy 1956-os magyar forradalom emlékére állított emlékmű, Hollósy György alkotása.

Azt hiszem, én nem fogom megérni, hogy egy ilyen ünneplés arról szóljon, amiről kellene: a megemlékezésről.
Mert amióta lehet ünnepelni, egyfolytában csak az megy, ki takarodjon, ki ellen kell éppen „harcolni”, kivel kell elszámolni, kit lehet vádolni.

Reggel kiderült, hogy egy alapvető félreértés miatt a projekt, amin 2 hete dolgoztam és azt hittem, tegnap sikerült befejeznem, sajnos rosszul alakult és újra kell generálni a kimeneti fájlokat, mind a 35-öt.
Igaz, a helytelen méretezést én követtem el, de azért, mert nem volt specifikáció (ez az egész projektet jellemezte, egy régi munkát kellett újratervezni, és mindenre azt mondták, használjam a régit, csakhogy abból egyrészt több verzió volt, másrészt egyik csak már termékként volt meg nekem, a másikból Mike-nak volt valami digitális változata, de nem teljes, ha jól láttam.
Mindenesetre az első tesztfájlt már szeptember végén elküldtem, a másodikat október harmadikán. Mindegyikben ugyanaz volt a méret, senki nem ellenőrizte le, senki nem vette észre.
A hét azzal telt el amúgy is, hogy a korábban nem meghatározott dolgokat hiányolták és így végre megadták, miket kellene még beletenni, bár szerintem jobb lett volna ezzel kezdeni, nem csak azt mondogatni, hogy „refer to the old one" - már csak azért se, mert azt nem én csináltam.

Az online vásárlás kényelmének (lásd: Amazon, eBay) van egy nagy veszélye is: jelesül a függőség kialakulásának lehetősége.
Mert ugye egy technomán férfiember a nőkkel ellentétben nem plazákban és butikokban tud eltölteni órákat, hogy ruhát, kozmetikai szereket, csecsebecséket, lakásdekorációt és hasonlókat nézegessen, próbálgasson és vásároljon, hanem az internetes áruházakat böngészi hobbija kellékeit keresve és ha talál, olyan könnyű megvenni, csak pár kattintás, a kártya számát kell csak megadni, vagy a PayPalon jóváhagyni, tulajdonképpen észre se veszi az ember, hogy már megint kicsúszott egy százas (dollárban!), és azon kapja magát, hogy ha aznap nem jön csomagja, már bosszankodik...

Ribizlifőzelék blogján mindig olyan jó kis ínycsiklandó receptek vannak, gondoltam én is közreadok egyet:

A kép ugyan nem ma készült, de a mai vacsora is ez volt.

Sültkrumpli:

- 2 szem nagy krumpli
- vaj

1. A krumpli héját leszedjük (én levakargattam késsel)
2. Eőmelegített sütőbe tesszük
3. kb. 1 óra múlva, mikor ropogós barnára sült, kivesszük.
4. A krumplit kettévágjuk, kis vajjal megkenjük.

Legjobb enyhén sózott lilahagymával, kis szalonnával vagy kolbásszal, de én ma salátával ettem.
:)

Volt egy szép hétvége, teljesen nyárias, 28 fokos idővel, verőfényes napsütéssel. Talán az utolsó ebben az évben.
Hét közben már néha 5 fok alá esett az éjszakai hőmérséklet, reggel induláskor nem volt ritka a 10 fok alatti sem, előkerült a sapka, a kesztyű és a szélhatlan, polár béléses Zorró-kendő az arcomat takarni, no meg a kapucnis felső és az átmeneti kabát.
A duda levegőpalackjából meg kifogyott a szusz, fel kell pumpálnom, csak nem tudom, mennyire. Írták, de nincs nyomásmérőm (még, de holnap megjön az Amazonról). Párat fújtam bele, azzal megint megy.
Kedden Nash vs. Keynes blogtárssal bementünk Bostonba, ezúttal ő időben érkezett, én meg épp még akkor tollászkodtam, de amíg elköltött egy gyors reggelit, addig én is elkészültem.

Nemrég Jen, az egy emelettel feljebb lakó ingatlanos, aki tartotta a kapcsolatot a lakástulajdonossal a következő levelet küldte:

„A tulajdonos úgy döntött, hogy meghirdeti a lakást eladásra és ingatlanügynökének a vőlegényemet bízta meg (a srác szintén ingatlanos). Ő fogja elkísérni a bemutatókra a leendő vevőket és igyekszik mindig időben értesíteni az időpontról.
A bérleti szerződésem jövő év Feb.28-ig érvényes, ha addig nem sikerül eladni, tárgyalhatok a bérlet meghosszabbításáról”

Mondanom se kell, rosszul érintett a hír.
A lakásban több ezer dollár értékű hangszer és különleges szerszám van gitárjavításhoz és nem örülök, hogy idegenek mászkálnak majd be, főleg, mikor otthon se vagyok. Merthogy megkérdeztem, ez azt jelenti, hogy a távollétemben is jönnek-mennek a lakásban?
Igen, azt. Csak szólnak majd előtte.

Hosszas huzavona után végre a Zipcar elfogadta a magyarországi adataimat és aktiválta a kártyámat, miután a hivatal július 6-án először küldött egy végzést nekem, hogy fizessek 3500 Ft-ot azért, hogy kiadják az adatokat, majd 1 hét alatt elintéztem a díj befizetését, nekik kb. másfél hónap alatt sikerült elküldeniük, persze tértivevényesen, amiért be kellett mennem a helyi postára, ahol kb. fél órát kellett várni, mivel annyian adtak fel csomagokat és többféle küldeményt.
Továbbítottam a Zipcarnak, mire ők egy hivatalos fordítást kértek, szerencsére nem ragaszkodtak az USA hitelesítéshez, így egy otthoni barátom, akinek fordítóirodája van, megcsinálta nekem szívességből és hitelesítette.
Ezt már elfogadták, hála istennek, így végre ha nagyon muszáj, aránylag remélhetőleg egyszerűen és a bérlésnél olcsóbban tudnék használni rövid időre autót.

Nemrég venni akartam egy új pickup szettet az egyik javításra váró gitárba.
Némi keresgélés után egy jó nevű, de nem túl ismert kis gyártó terméke mellett döntöttem.
Az illető idősebb úr, régebben a Gibsonnál dolgozott fejlesztőként, hosszú évek óta feleségével családi vállalkozásban készíti kézzel a hangszedőket, az ár kedvezőbb volt, mint a neves gyártóké. A netes fórumokon a cuccokról igen pozitív vélemények voltak, míg a készítőről vegyes volt a benyomás. Szakmai hozzáértése kétségtelen, de páran elégedetlenek voltak a hozzáállásával emberileg.
De hát végül is a termék érdekelt, nem a készítőjével akartam cseverészni (bár érdekelnének a sztorijai).

A blogolás egyelőre felfüggesztve. Nem szeretem, ha rosszindulattal figyelik és próbálják felhasználni ellenem vagy más ellen, amit írok.
Jobban nem akarom részletezni, magánjellegű, otthoni ügy.

 

Az utóbbi egy évben azon kaptam magam, hogy a kisebb szövegeket - főleg apróbb termékekre nyomtatott ismertetőket, de akár a HTC tenyérnyi képernyőjén a weboldalakat is - egyre nehezebben olvasom.
Egyszerűen nem tudok közelre fókuszálni. Ha meg távolabb tartom, már túl kicsi lesz, hogy felismerjem.
Szerintem a szemem közelpontja (a minimális távolság, ahol még éles a kép), kb. a kétszeresére romlott.
Egyelőre a munkában még alig zavart, de barkácsolásnál néhány finomabb dologra már nem igazán tudtam ráélesíteni közelről. 

Természetesen nem szeretem se az időmet, se a pénzemet pazarolni kétes kimenetelű orvosi vizsgálatokra, így ma a hurrikánra készülődés vásárlása alatt csak úgy mellesleg vettem egy 1-es erősségű olvasószemüveget.

2.99$ volt tokkal. Kínai (naná). Egész jól néz ki és a szára rugós, egyébként ez „gunmetal” színű, ugyanolyan tokkal, de volt még vagy 4 félében. Óriási javulást jelentett, sokkal jobb vele olvasni. Persze ha amúgy is fennhagyom, kellemetlen, szédülős érzést okoz.
De majd csak olvasáshoz fogom használni.

Hogy ne mondhassák, nem veszem komolyan a nőket, erősen készülni kezdtem Irén érkezésére.
Legyen ám csak vaklárma, de ugye worst case tervezést tanultunk a suliban is. :)
Tehát a következőket szereztem be, nem kis nehézségek árán, ugyanis a víz, az elemlámpa és ilyesmi már több helyen kifogyott. Úgy látszik, mások is komolyan veszik. Az ásványvizes polcok üresen ásítoztak, a Home Depotba elfogyott az elemlámpa. Még jó, hogy Brian autójában meghallottuk az Ocean State Job Lot talányos nevű - egyébként általam kedvelt - diszkontáruház hirdetését, hogy minden, ami a viharhoz kell, náluk kapható. :) De azért már ott is a végét járta a készlet.
Ez lett belőle:

- 9 LEDes fejlámpa
- 3 LEDes kézi-dinamós elemlámpa, egy perc tekeréssel fél óráig világít
- több mint 20 elem mindkét szükséges fajtából
- gyertyák (nehezen találtam, rémesen műszagot árasztó, illatosított darabok voltak már csak jobbára)
- öngyújtók
- hosszú benzines gázgyújtó
- kb. 8 napra elég víz és konzerv meg 4 doboz elég energiadús müzliszelet és egy csomagolt kenyér és egy nagy kanna tea-limonádé
- melegítő „tapaszok”
- építkezési törmelékekhez való ipari erősségű szemeteszsák
- papírtányér és műanyag evőeszköz (ha nem lenne víz mosogatni)

Családi kérésre be fogom belülről fedni a hálószoba ablakát is, hogy miként, arról holnap írok, mert még ki kell mekgájvereznem a dolgot. A hálószobát ideiglenesen menedéknek neveztem ki, az legvédettebb és csak egy ablaka van. Ide fogom hozni a gitárokat is.
A beszerzésben amúgy Brian segített, nagyon türelmesen kivárva, míg összeszedem innen-onnan a dolgokat.

A képen látható, hogy a mai előrejelzés szerint a hurrikán szeme elég közel halad el hozzánk, és mivel én Bostontól nyugatra lakom, éppen többet is kapok belőle, mint a nagyváros.

Hát, nagyon úgy néz ki, hogy nem ússzuk meg és eléggé elkap minket a hurrikán.
Az a baj, hogy fogalmam sincs, ilyenkor mi a teendő és mennyire kell ezt komolyan venni. Alapvetően inkább túlbiztosításra hajlamos típus vagyok, de olyan pánikreakciónak tűnik bedeszkázni az ablakot meg konzervet, vizet és elemlámpát felhalmozni... viszont azért az mutat valamit, hogy North Caroline és Connecticut után Maryland, Delaware és New Hampshire is szükségállapotot hirdetett ki, evakuálnak New Yorkban és hasonlók, szóval azért nem csak egy nyári zápor lesz.
Sok mindent nem tehetek.
Elvileg be lehetne deszkázni az ablakot - de csak belülről, mert kívülről nem férek hozzá, és ez arra lenne jó, hogy ha betörik, a szilánkok ne röpködjenek szerteszét. Mondjuk a landlord aligha örülne, ha telefúrkálom a falat vagy az ablakfélfát - oké, vannak már lukak itt-ott.
Én inkább arra gondolok, hogy az amúgy is vastag, dupla rétegű függönyt lesúlyozni és kifeszíteni vagy mondjuk alulról hozzá erősíteni az ablakélfához, az nem látszana meg.
A helyiek, akiket eddig kérdeztem, nem nagyon készülnek ilyesmivel, mint bedeszkázás.
Maximum betáraznak palackozott vízből, konzervkajából, gyertyákból és elemekből. Szerintem ilyet nekem se ártana, mert elképzelhető hogy napokig nem lesz áram és víz a károk miatt. Az értékesek dolgokat összecsomagolom egy bőröndbe, a személyes holmikat egy hátizsákba némi úticsomaggal, ha ne adj' isten evakuálás lenne, a gitárokat a tokjukba rakom és általában elpakolok a lakásban (aminek amúgy is ideje lenne), feltöltöm a Kindle-t és... ja, valami elemes rádió is kéne állítólag.
Ami jó, hogy nem tengerparton vagyok közvetlenül, mert ott nagyobb a veszély és nem is alacsony fekvésű helyen, hanem domboldalon, igaz, annak a közepén, tehát az úton a víz mindenképpen lefelé fog zúdulni mellettem, de mivel magasföldszinten lakom, nagy gondot nem jelenthet, azt már nem tudom, hogy a szuterén lakásban lakók hogy ússzák majd meg...
És persze szegény mókusok...
 

Csak címszavakban egyelőre:

Isteni jó volt 2 hétig internet és számítógép nélkül itthon lenni a családdal. Megnyugtató, hogy semmiféle elvonási tünetem nem volt. :)

Vettem végre Dombóváron egy szatyor normális zoknit, magyart, párját 300 Ft-ért. Ugyanis mifelénk tudják, hogy a 40-es és a 46-os lábra nem jó ugyanaz a méret. Csak Amerikában hiszik ezt. :)

Orfű sokkal jobb, mint a Balaton. A családi nyaralás csodálatos dolog, még ha néha fárasztó is két gyerekkel kicsit. De megéri. :) Tábortűz, szalonnasütés, félig elsüllyedő vízibicikli, pécsi városnézés, tóátúszás, éjszakai horgászás, reggeli a teraszon, társasjáték, Huckleberry Finn kalandjainak közös olvasása, vizicsaták, Aquapark, csúszdázás, darázscsípés, malommúzeum friss kemencés kenyérrel, gitározás, éneklés és a nyár alighanem legjobb időjárása és semmi tévézés. :)

Láttam hullócsillagot, négyszer. Kívántam. :)

Eladták a Viggenemet. Soha többé nem lesz ilyen jó autóm. :(

A két hét rövid volt. :(

Kalandpark, Tarzan, pókember és kommandós kiképzés keveréke, fákon mászkálás, lihegve, izzadva lógva figyelni, ahogy egy 12 éves lány megcsinálja azt, amire én nem voltam képes...

Kissé félresikerült sárkányeregetés, sajnos a bostoni sárkány nem kompatibilis a magyar széllel... itt még jól repült...

Mesterségek ünnepe, dödöleevés, tűzijátéknézés kicsit fáktól takartan, népi hangszerek végigpróbálgatása, bodzaduda és csattogó, együttesalakítás és spontán utcazenélés, kalapozás, táska ottfelejtés, pánik, ellopott mobil...

Szokásos Malév-késés visszafelé, teljes kipakoltatás a biztonsági ellenőrzésen a nálam lévő gitáralkatrészek és facsavarok miatt, fél óra ácsorgás az ülőhely nélküli váróban, aztán még fél óra a tűző napon a negyvenfokos reptéri buszban, 50 perc az átszállásra, rohanás 10 kilóval a hátamon, teljes kipakoltatás a biztonsági ellenőrzésen a nálam lévő gitáralkatrészek és facsavarok miatt, amit nem tudom, milyen veszélyes eszköznek hittek, még időben elérve az Air France járatot, percre pontosan érkezni, kétszer végigállni a sort az útlevél-ellenőrzésnél, visszaérkezés az üres lakásba és most sokkal inkább egyedül érezni magam, mint előtte...

A bejegyzés néha napokkal korábbra vonatkoznak, csak igen korlátozott az internet hozzáférésem itthon. A képek minőségéért elnézést, csak egy közel 4 éves Nokia E51 van most nálam használatban.

A béka tenyérnyi, zöldesbarna rücskös-foltos volt és pihenéséből felverve méltatlankodva pislogott fel a garázsban tárolt virágföldcsomagok alól.
A béka újabb bizonyítéka volt, hogy a békák-ember meccsben még mindig a békák vezetnek, pár rövid életű diadalnak tűnő takarítás, kiseprűzés és vödörbe-gyűjtve deportálás után makacsul visszatértek.

A bejegyzés néha napokkal korábbra vonatkoznak, csak igen korlátozott az internet hozzáférésem itthon. A képek minőségéért elnézést, csak egy közel 4 éves Nokia E51 van most nálam használatban.

A JFK-ről eleve késéssel szálltunk fel, a gép totál tele volt, annyira, hogy a később érkezők csomagjainak már nem jutott hely se a felső csomagtartókon, se az ülések alatt, ezért jó néhányuknak ki kellett vinni a csomagot a bejárathoz, mert be kellett rakni az alsó csomagtérbe.
Végre bezárták az ajtókat, elkezdődött a kigurulás. Aztán megállt a gép és vártunk. Aztán vártunk.
Majd a pilóta közölte, hogy az esős idő kicsit megkavarta a közlekedést, ezért még vagy fél óra felszállásig.
Aztán vártunk.
És kb. egy óra késéssel elindultunk.

New York, JFK.
Bostonból ezen keresztül vezet az utam.
Ha kicsit okosabban szervezem, eljöhettem volna ide előbb és még lett volna időm megnézi Rudy Pensa hangszerboltját, ahol a legendás Mark Knopfler -féle Pensa-Suhr gitárok először napvilágot láttak.
Majd legközelebb.
Kis géppel jöttünk, valamiért „upgradeltek”, business classra kerültem, ami annyiban különbözött a többi résztől, hogy nem csak vizet adtak, hanem üdítőt és némi nasit is.
Valami nem stimmel a gyomrommal, egyfolytában mocorog.
A gép persze kívült állt meg, de itt nem volt buszoztatás, egy ideiglenes építkezéso folyosón lehetett begyalogolni egy mellékajtón át a reptérre. Szerintem elég nagy biztonsági rés, főleg, hogy nem volt több biztonsági ellenőrzés már.
Nagyjából fél óra gyaloglás után - hátamon a 10 kilós hátizsákkal meg egy másik csomaggal a vállamon - teljesen átizzadtam, öregszem, tényleg, nem való már ez nekem. Kell vennem valami kényelmes, huzivoni csomagot.
Még volt időm bőven, a kényelem jegyében vettem egy felfújható nyakpárnát (a sajátomat nem találtam pakolás közben) meg egy útizoknit, elég csajszis színe van, de kit érdekel, fő a célszerűség, nem divatozni megyek a repülőre.
Nézegettem, mit ehetnék, ami tetszett, ott vagy sokan voltak, vagy olyan drágának ítéltem, amilyet nem vagyok hajlandó megfizetni, végül kikötöttem egy pizzásnál, kértem egy pepperonis szeletet, vettem hozzá egy mangólevet.
A pénztárnál a csaj megkérdezte: „Cheese”?
„Pepperoni” mondtam.
„Do you have pepperoni too?” kérdezte.
„I have a pepperoni” mutattam az egy szelet pizzára.

Kiszámlázta mind a kettőt, szóltam neki, hogy nekem csak egy van. Ingerülten mondta, hogy kérdezte, hogy a Pepperonim is van, meg a sajtos?
Mondtam, hogy láthatta, hogy csak egy szelet pizzám van és az pepperoni.
De az sajtos, ragaszkodott hozzá.
Elég baj, mondtam, mert én pepperonit kértem.
Akkor hívja a menedzsert.
Jó.
Vártunk. A sor is.
Aztán legalább őket elkezdte kiszolgálni.
Előkerült a menedzser, elmondtam, én mit akartam és ehelyett mi történt, visszaadta a pénzt és adott egy pepperonit.
Miért volt ez olyan nehéz?

A Delta budapesti járatának várótermében elég balkáni a hangulat. Persze magyarok is vannak bőven. Kezd megtelni a váró.
Hogy én mennyire utálok repülni, erősödik meg bennem az érzés ismét. De most legalább haza megyek egy időre, a családhoz, nem dolgozni valahová.
 

Mindig is szerettem a problémamegoldás azon módjait, amikor valami egészen nem oda való, nem arra célra készült eszközzel, alkatrésszel váltunk ki egy hiányzót.
Egyrészt egy kis agytornát jelent, másrészt némi kézügyesség is kell hozzá, és nem utolsósorban vicces dolog, a végeredmény meg sikerélményt ad.
Az előző cégemnél egyszer egy afrikai szerződésre szállítottunk néhány hi-tech precíziós készüléket.
Sajnos valami hely probléma miatt az üzem átadása kicsit csúszott, két évet. Addig berakták a cuccokat egy hodályba, ahol átlagban 45-50 fok volt. Nem igazán tett jót a szállítmánynak.
Az egyik berendezésben volt egy kb. másfél méteres, gumival borított vékony henger, mely az anyag továbbítására szolgált.
A tárolás során a hőtől a gumi ragacsossá vált, ezért továbbítás helyett magára tekerte a továbbítandót.