Tegnap kicsit lazább volt a nap, nem akadt nagyon leterhelő teendő.
Estére is akadt program, egy olyan „kollégával” beszéltem meg találkozót, aki az előző munkahelyem által kifejlesztett rendszert használja szintén és volt kollégám és barátom tanította.
Este hétre Brightonba kellett hát mennem, az étterem úgy 10 km-re van.
Ez volt az első alkalom, hogy kizárólag GPS navigációval, a Google hangja alapján (elég szigorú és hűvös tónusú női hang) mentem, nem volt semmi gond. Legalábbis az útvonallal.
Viszont mivel kicsit cseperészett az eső, felvettem a poncsót, hátha nekiered később jobban.
Nem tette, ellenben ahogy egyre inkább dombnak fel kellett tekernem, mind kényelmetlenebb lett, ugyanis ellenszél volt és belekapaszkodott a poncsó tágas, hátul lebegő részébe, mint egy vitorlába, és nagyon megnehezítette a haladást. Arról nem is szólva, hogy teljesen gátolja a szellőzést és erősen kiizzadtam alatta. Végül levetettem, utána már sokkal kényelmesebben mehettem.

Átvágtam a Chestnut Hillen, van néhány lenyűgöző, réginek tűnő, szép épület, néha németalföldi, máskor angliai érzetem támadt láttukon.
Ez is egyetemi környék, amit az úttesten leválasztott biciklisáv is jelzett. Pár percet késtem, épp mikor lecihelődtem és a gépet kötőfékre vettem, hívott a „kolléga”, hogy kicsit késni fog, mondtam, nem gond, én is épp most értem ide.
Egyébként új megoldásokat is kipróbáltam, ezúttal nem a gumiponcsó kapucniját, hanem egy vízhatlan baseballsapkát vettem a sisak alá, és mivel a poncsó hátulja eléggé betakarja a bringa hátulját, félő, hogy a lámpa se látszik a szokásos helyen, levettem róla és ráapplikáltam a baseballsapka hátsó pántjára.
Persze ez se sokkal jobb, hiszen a baj az, hogy bármit veszek alá, a sisak rászorítja a fejemre és ezáltal nincs szellőzés. Na, majd utánanézek valami sisakburkolatnak, hátha az jobb.
A hely kellemes, apró, családias hangulatú étterem, nekem valami mediterránnak tűnt, az étlapot látva pedig nagyra értékeltem vacsorapartnerem figyelmességét, ugyanis a következő „magyar” menü is megtalálható volt, amint látható a Wienerschnitzel és a Stroganoff-bélszín is magyarnak számít errefelé. :)

Előételnek magyaros sült padlizsán volt (öööö... lenne ilyen? Szerintem ez sokkal inkább valami kelet-balkáni), aztán ő marhagulyást, én meg magyaros kardhalat (ami már önmagában is vicces, ráadásul ez volt a konyhafőnök napi speciális ajánlata) rendeltem, mert furdalt a kíváncsiság, mi a ménkű lesz ez.
A gulyás leginkább pörkölt-krumpli kombinációra emlékeztetett, megkóstoltam, kicsit mintha édeskés lett volna, de nem rossz, persze a gulyáshoz semmi köze.
A magyaros kardhal egy jókora grillezett halfilét takart, némi lecsós jellegű szósszal, rizzsel, meg valami izével, amit képtelen voltam beazonosítani, de semmi magyaros nem volt benne. Mindenesetre finom és nagy adag is volt, a harmadát becsomagoltattam másnapi ebédnek, mert nem bírtam mind megenni.
Úgy tűnt, nézegetve a többi ételt, hogy a lecsós jellegű szósz jelenti a magyaros ízt, amiben persze van is valami, végül is próbálkozásnak értékelhető, igazából nem várható el, hogy házias magyar kosztot csináljanak.
Majdnem két órát beszélgettünk, végül elbúcsúztunk, én felszerelkeztem, mert folyamatosan permetező eső volt, mint valami nagyon nedves ködszitálás, bedugtam a fülest és elindítottam a navigációt. Közben annyi újítást még bevezettem, hogy a villogós mellényemet elől úgy csatoltam össze, hogy a poncsó „szárnyait” az oldalamhoz fogja, így nem tud szabadon lebegni mögöttem, nem kapaszkodik bele a szél annyira. Így is eléggé megszenvedtem a dimbes-dombos részeken a felfelé hajtásban. Úgy negyedútnál járhattam, amikor egyszer csak éreztem, hogy valami gyorsan lefelé húz, abbahagyta a tekerést és fékeztem, nyilvánvaló volt, hogy beakadt valami valahová, gyorsan megálltam egy parkolónál. Kiderült, hogy eddig nem is vettem észre, de a poncsónak van egy belső rögzítőzsinórja, illetve kettő, és ebből az egyiket bekapta a lánc és húzta magával. Ezt nagy nehezen kiszabadítottam és hozzákötöztem a vázhoz. Így legalább a poncsó se gyűrődik mindig fel könnyen, a szél miatt, mint előtte.
Végül este 10 körül értem haza. Sok bringást láttam az egyetem és a campus környékén, a legtöbbjüknek se sisakja, se semmiféle világítása nem volt... csak én vagyok ilyen kis stréber? Na mindegy, én már csak jobban érzem magam, ha mindent megteszek, hogy lássanak az úton. Egyébként még így se érzem tökéletesnek a dolgot, az első fehér fényű lámpám villogóra van állítva a jobb figyelemfelkeltő hatás miatt, de a rosszul megvilágított utakon néha még folyamatos fényre állítva is alig lehet észrevenni a néhol igen durva kátyúkat (pedig 5 elég erős LED van benne), kéne valami kiegészítő reflektor, amit csak ilyenkor kapcsolok be, amolyan „keresőfény”. Csak nem tudom, hová tenném és milyen legyen, de majd utánanézek. A végén már nehezebb lesz a felszerelésem, mint a bringa... :(
Valami baj van az időbeosztásommal, mert sose tudok éjfél előtt lefeküdni, aztán persze nappal meg kummogok álmosan és nem tudok koncentrálni... ezen mindenképpen változtatni kéne.