Ma leadtam a kocsit az Enterprise-nak, visszamentem még az irodába és végül gyalog mentem már haza. Jó későre járt, sokat nyűglődtem néhány határidős munkával, háromnegyed nyolc volt, mire elindultam.
A kölcsönzőben a Alexandra, a fiatal ügyintéző hitetlenkedve kétszer is rákérdezett, hogy nem kell visszavinnie a munkahelyre, tényleg gyalogolni akarok?
Hihetetlen, mennyire nem tudják elképzelni a közlekedésnek ezt a módját. Pedig sokan futnak, gyalogolnak, kocognak – de ez sport, kedvtelés, ha valahová menni kell, akkor arra csak az autó ugrik be.
Sötét volt már, a cég mellett a kis folyó vizén az utcai fények folyamatos, lágy vibrálása jól illett a környéken hallható madárzsivajhoz – lám csak, ezt sose hallottam az autóból.
Meglepően sokféle és erős hang volt, némelyik kifejezetten a dzsungelek hangatmoszférájára emlékeztető, éles, gyors crescendóval elhaló rikoltás.

Az idő is meglepően meleg volt, az Android szerint 15 fok, én inkább 12-re saccoltam, de kétségtelenül kezdtem kimelegedni, egy póló, vékony pulóver és bélelt dzseki volt rajtam. Igaz, valamelyest fázós vagyok, de meglepődök mindig, itt milyen „forróvérű” népség él, még februárban, mikor nem sokkal emelkedett fagypont felé a hőmérséklet, láttam több nőt is papucsban, csupasz lábbal közlekedni a plaza előtt. Hétvégén 16 fok körül járt és szép napos idő, de a teljesen kurta miniszoknyát csupasz lábbal és a spagettipántos felsőt kicsit vakmerő kísérletnek éreztem – mi lesz itt nyáron, ha tényleg jön a meleg?
Ma Caitlin, a recepciós is mezítláb, saruban jött, csak én lennék ilyen túlöltözős?

Tegnap még történt egy negatív dolog: mivel hét közben kiderült, hogy a gitárhoz vett felvevő interface kicsit se működik (egyszerűen nem jut tovább a bemenetéről a jel), visszavittem a Guitar Centerbe, gondolván az eddig pozitív cseretapasztalataim alapján, hogy gond nélkül visszaveszik és választhatok valami mást helyette.
Hát nem. Először is, a srác hülyének nézett, biztos jól használtam-e, nyilván nem frissítettem a drivert... Ember! Három éve foglalkozom otthoni digitális stúdióval és 30 éve gitározom, ráadásul ilyen számítógépes problémamegoldás terén is van elég jelentős tapasztalatom, ha egyszer azt mondom, hogy nem jó, akkor tényleg nem jó.
Erre azt mondja, oké, de csak ugyanilyenre tudják kicserélni.
Miért?
Mert szoftver is tartozik hozzá és kibontottam a dobozt.
Mutattam, hogy igen, de a szoftver nem bontottam fel, a lemezek csomagolás sértetlen!
Mire ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy de a doboz fel van bontva (Hát persze, bazmeg, különbön hogy lehetne kipróbálni, hogy jó-e egyáltalán? Nem a doboz felbontásával veszem használatba a mellékelt szoftvert!)
Mondtam, nekem még egy ilyen vacak (merthogy amúgy is elég gagyi műanyag volt) nem kell, vennék helyette mást.
Ötölt-hatolt, hogy hát azt így nem lehet... mondom oké, de nekem meg nem elfogadható, hogy még egy olyat kapjak, amivel egyszer már befürödtem, ezek után nem bízom benne.
Hát akkor azt meg kell kérdezni a managertől.
Oké, kérdezd, megvárom... végül arra jutottunk, némi telefonálgatás után, hogy nem. Max annyit hajlandóak, hogy az ár 60%-át beszámítják a másikba. Mivel már nem akartam ezzel több időt vesztegetni, elegem volt, elfogadtam és végül – megint nem alapos megfontolás, csak emlékezetembe idézett tesztek és a dobozon láthatók alapján – egy Line6 POD Studio UX2 lett belőle. Remélem, ez jobb lesz.
Kicsit elvette azért a kedvemet ez a dolog, hogy muszáj elvesztenem a 40%-ot, mert kipróbáltam...

Vissza a mába: úgyis a Home Depot mellett mentem el, eszembe ötlött, hogy már 4 napja kiégett a konyhában az összes izzó a lámpában, kéne venni, hoztam is egy négyes csomagot, legalább van egy tartalékba, persze eneriatakaréakos kompaktfénycsövet, majd a többit is le kéne cserélnem ilyenre. Amit én vettem, az eleve ilyen, az asztali lámpám meg ledes.
Ballagtam tovább felfelé, az iskola mellett a tavat nézegettem, távolból még mindig jól hallatszott a madarak hangoskodása, itt meg kacsák-ludak éles, rekedtes kiáltásai szaggatták meg, bár látni egyet se láttam, csak a finoman fodrozódó víztükör mozgalmas csillogását, de nappal már többet megpillantottam, vadkacsák, kanadai ludak úszkáltak benne.
Mikor a temetőkapuhoz értem, hirtelen úgy gondoltam, be kéne menni és arra hazaindulni. Bevallom, eleinte egy picit kényelmetlenül éreztem magam... egyedül, késő este, egy sötét temetőben... mindjárt beugrott valami zombifilm, nem mintha sok horrort nézte volna. 
Aztán ahogy beljebb bandukoltam, egyre inkább elmúlt, csak nézelődtem, füleltem.
Érdekes, hogy sok síremlékhez napelemes-ledes, földbe szúrható kerti lámpát tettek mécses gyanánt, kellemes volt látni az itt-ott világító kis fényeket.
Az egyik sarkon a fák ágain feng-shui csengettyűvel harangjátékozott a szél, és annál a sírnál egy valódi mécses is égett – nem is olyan régen gyújthatták meg, gondolom, mert még úgy a fele megvolt. És igen, ezek szerint a kerti lámpásokat se lopják el. Nálunk sajnos meg lennének számlálva a napjaik, nem hinném, hogy egy hétnél többet kibírnának eltűnés nélkül.
Kiértem végül a Baker streetnél és a Brook farm Road eddig még nem látott végéről felfelé indultam, ez az utca pont a házhoz visz ki.
Fura volt, hogy itt a keskeny, egy nyomsávnyi széles kis utca egyik oldalán a temető terméskő fala húzódik, a másik oldalon otthonos kis lakóházak, sok ablakon be lehetett látni... az élet és halál milyen jól megvannak egymás mellett.
Meglepett, hogy itt azért akadt egy elhanyagolt porta, sőt, komolyabb kerítések is voltak, már úgy értem, zárta és magas, stílusában azonban egyszerű léckerítés, akár egy magyar falusi háznál is lehetett volna. Az egyik leginkább ilyen az épp a múltkor lefotózott Milka-lila házat vette körül...
Végül egy óra volt az út majdnem, de ebben benne volt az égővásárlás és a temetői csavargás is. És tényleg kimelegedtem.
Megettem két mandarint, ittam egy kis almalevet és próbáltam átgondolni, mi legyen. Mosni akartam, meg kenyeret sütni. A kenyérnek több idő kell, azzal kezdem, határoztam el.
Hétvégén vettem egy zacskó rozslisztet, most ki kell próbálnom ezzel. Kicsit nehézkesen álltam neki és arról el is feledkeztem, hogy ez egy három órás sütőprogram, most éjfél elmúlt negyven perccel, de még sül, nagyon ínycsiklandó illata van és látványra is jónak tűnik, pedig megint kicsit korrigálnom kellett utólag a liszt mennyiségét. De úgy néz ki, azért még jó lesz, csak mindjárt itt fogok ájulásszerűen elaludni a fotelben. Pedig ki kell várnom legalább azt, hogy kivegyen a gépből, elrakni melegen nem tudom, még gondolkodom, mi legyen. Mert kivárni nem tudom.
Ráadásul reggel már bringával kell mennem és ez kicsit több előkészülettel jár.
Hurrá, épp kész van! :) Hmm, hmm, kicsit visszaesett a teteje és repedezik felül. Hát, nem tökéletes, alighanem nehéz lesz szépen vágni és morzsálódni fog erősen. De ízre még jó lehet. :)