Mivel már 5 hete itt vagyok és egyre többen kérdik, „na, milyen?”, eljött az ideje, hogy nagyjainkhoz hasonlóan valami országértékelő beszédet mondjak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
A fenti kérdésre felelni egy szóval nem tudok, sem kettővel. Egyrészt az idő kevés ahhoz, hogy megalapozott véleményt mondjak, amivel tudok szolgálni, az jobbára felszínes benyomás, megterhelve a berendezkedési időszak mindenhol nehéz átmenetével.
Nem vagyok nagyon felvillanyozódva és nem vagyok nagyon elégedett, nem érzem azt, hogy „igen, ez az”, ugyanakkor nem bántam meg, hogy itt vagyok. Nagyjából ez írja le röviden a mostani viszonyulásomat Amerikához.
Munka szempontjából egyértelműen pozitívan alakult eddig a helyzet, nem unatkozom, de nem vagyok túlterhelve se, alig néhányszor fordult elő, hogy kicsit rá kellett húznom a nyolctól ötig tartó munkaidőre, akkor se volt több másfél óránál. A feladataim megoldásában gyakorlatilag szabad kezet kaptam és úgy tűnik, az eddig elvégzett munkámat pozitívan értékelik. Konfliktus persze itt is akad, ahogy mindenütt, ha éppen háromféle verziót kellett csinálni egy tervből és Keithnek épp az tetszett, ami szerintem a leginkább szájbarágós és közhelyes, akkor azon kellett tovább dolgozni, még ha szerintem a másik sokkal kreatívabb is volt.
Azért akadnak itt is apró bosszúságok, de úgy látom, ez leginkább afféle nagyvállalati struktúrában gyökerező probléma inkább.
Már az első munkanapomon kértem, hogy egy Adobe csomagot, legalább Photoshopot telepítsünk a munkaállomásra, mert az mindenképpen kell a munkához. Azóta se történt meg, állítólag beadta Jeff az igényt, de a PO (purchase order) még jóváhagyásra vár. Itt ugyanis nem szokás crackelt-hackelt kalózmásolatokkal dolgozni. :). Egy jobb monitorra is várok, azt még csak nem is én kértem, hanem Jeff ajánlotta, hogy kellene venni, de szintén elhúzódik, viszont alighanem Eizo vagy Apple Cinema Display lesz.. A Photoshop hiánya nagyobb baj, de szerencsére a saját Macbookomon van CS5, így az ilyen jellegű munkákat azon végzek el, ami egy kicsit ciki szerintem a cég részéről, valljuk be. A legutóbbi projektben jóval nagyobb arányban kellett használnom, mint a speciális szoftverünket.
A jövedelmet tekintve megint csak felemás a helyzet, abszolút értékben elég magas a fizetésem magyar összehasonlításban, korrektnek mondható az itteni viszonyok szerint, egy kicsit kevesebb a nettó, mint amire számítottam, mivel nem ismertem az összes bért terhelő levonás mértékét. Ráadásul még erre rá fog jönni valamennyi plusz fix költség a privát egészségbiztosításra, ami nagyon fontos itt, de ez csak áprilistól fog élni.
Ha azt vesszük, mennyire magas a lakásköltség, akkor már kevésbé egyértelmű a helyzet, fajlagosan nézve itt a jövedelmem nagyjából egynegyedét költöm pusztán lakásbérletre, pedig semmi luxus nincs benne. Otthon a nettó havi keresetemnek ez csak az egyhatodát tette ki. Viszont a havi bérem még így is többszöröse az otthoninak, így ennek ellenére is jóval több marad.
A megélhetés többi költségének megítélése is korai, hiszen még csak 3 hete költöztem be, nem álltak be normális kerékvágásba a dolgok, rengeteg megtakarításom elment arra, hogy az üres lakást úgy-ahogy berendezzem, miközben két kisebb lakásra elegendő bútort és holmit hagytam otthon meg egy nagyon szívemhez nőtt autót bizományosi értékesítésre.
Azt már látom, hogy bizonyos dolgokban tévesen becsültem meg a költségeket. Az étel drágább, mint gondoltam, persze fajlagosan a keresetemhez viszonyítva olcsóbb. Ráadásul egyelőre nehéz megítélni, mit és hol érdemes venni. Egy dolog biztos, a „natural/organic/economic” most a legfelkapottabb marketing szlogen, de alaposabban mögéjük nézve gyakran kilóg a lóláb. Az „All natural!” címkével hirdetett gyümölcslé nem 100% gyümölcstartalmú és van benne egy csomó adalék és hasonlók... A rezsiköltségek valamivel szintén magasabbnak tűnnek abszolút értékben, fajlagosan az is kedvezőbb.
Ami minden szempontból olcsóbb, az az üzemanyag, még abszolút értékben is csak a fele a hazainak – ennek persze van folyománya, majd erről később. Az elektronika és informatika, no meg a barkácsszerszámok is lényegesen kedvezőbb áron kaphatók itt, de például a háztartási gépek terén már kevésbé egyértelmű a helyzet, a kisebb konyhai dolgok nagyjából hasonlóak, míg bizonyos gépek, mint például a porszívó vagy mosógép, drágábbnak tűnnek. Porszívók csak negyede nagyjából olyasmi, ami otthon elterjedt (kerekes, tartályszerű főrész, külön flexibilis és merev cső meg a szívófej), itt sokkal inkább azt kedvelik, ami „egybeporszívó”, hosszú és vaskos „nyele” van, vagyis a szívófej és a készülék többi része egybe van építve, a szívófej meglehetősen nagy és nem értem, hogy kisebb helyekre, sarkokba, bútor alá hogy férnek be vele? Alighanem sehogy. Akkor mire jó? Egy ilyen porszívóval persze könnyebb nagy, üres tereket takarítani, de kisebb, tagoltabb terekhez szerintem használhatatlan. Persze ez részletkérdés és végül is van megoldás.
Nézzük az emberi oldalát, munka- és személyes kapcsolatok, mindennapi érintkezés: a munkában korrektnek, alaposnak tűnnek, hasonló apró emberi gyengeségek itt is megvannak, feledékenység, félreértés. Arra már rájöttem, hogy jobb, ha egyenesen megkérdezem, ha valamit nem tudok/nem értek, mint hogy valami berögzült szégyenérzet miatt esetleg rossz irányba indulok. Itt ilyenkor nem szokás letorkolni az embert, mint az előző munkahelyemen, hogy „hát ezt tudnod kéne”, vagy „találd ki magad”, meg „jaj, már elmondtam, nem igaz, hogy nem tudod megjegyezni”, „majd én megcsinálom, te ehhez úgyse értesz”. Kérdezek, válaszolnak, mindenféle pikírt megjegyzés nélkül, tényeket. Ha nem tudják, azt is megmondják, ha nem rájuk tartozik, egyszerűen jelzik, kihez forduljak, tömören, személyes kommentár nélkül.
Némi szocializálódásra van lehetőség ebédidőben a „break room”- ban, olyankor figyelem a beszélgetéseket, becsatlakozom néha, időnként kérdezgetnek, persze főleg a benyomásaimról.
Ami egyébként egyértelműen pozitív itt, hogy az emberek sokkal nyugodtabbak, lazábbak, általában nem idegbajosak, nem stresszelnek úgy, mint otthon sokan, a boltban nyugodtan kivárják a sorukat, a forgalomban is sokkal kiszámíthatóbbak és szinte agressziómentesek. Eddig egyvalaki próbált levillogni és letolni, de az is BMW volt, szóval nem lepődtem meg, kicsit otthon éreztem magam. :)
A boltokban az eladók segítőkészek, a Home Depot vagy Lowe alkalmazottak, (ezek az Obi/Baumax/Praktiker itteni megfelelői) nem fordulnak el, ha meglátnak egy vásárlót, nem próbálnak elosonni sürgősen, mintha valami halaszthatatlan dolguk lenne, nem merülnek egymással beszélgetésbe, miközben ott állok tőlük fél méterre, láthatóan arra várva, hogy érdeklődhessek, nem, itt ha csak meglátnak a polcoknál őgyelegni, köszönnek(!) és odajönnek megkérdezni, segíthetnek-e valamiben. És ha kérdezek, általában tudnak is segíteni. Ez azért jól érezhetően előnye az itteni fogyasztói kultúrának. De a dolog hasonlóan működik a Media Markthoz hasonló BestBuy üzletben is, otthon néha az is kihívás, hogy ezekben a boltokban elcsípjen egy eladót az ember. Az már más kérdés, hogy mennyire hozzáértőek, a mobilnet vásárláskor határozottan úgy érzem, kissé megvezettek, ez ugyanolyan, mint otthon, sajnos.
Szintén emberi dolog és pozitív, hogy ezen a környéken a közbiztonság elég jónak tűnik, nincsenek magas, hegyes tüskékben végződő kerítések, jobbára egyáltalán nincsenek kerítések, ha van, az jelképes. Az ajtókon nem láttam hevederzárakat, sem biztonsági rácsokat ajtón-ablakon. Az áruházakban, szupermarketekben többnyire nincsenek biztonsági droidok, egyáltalán, nem úgy kezelnek, mint egy potenciális tolvajt. Eddigi tapasztalatom általában pozitív az emberi kommunikációban, többnyire kedves, udvarias reagálással találkoztam, mosoly nem hiányzott. „Szocializálódni” még nem igazán tudtam, egyszer hívott el Brian és a felesége, Christie, meg Brad, a barátjuk (szintén kolléga) egy angol pubba pizzázni és sörözni (Miii... pizzázni? Egy angol pubba??), aztán később megint egy másik étterembe, de akkor tört ki rajtam éppen a derékfájás és egyébként meg nem találtam a helyet, pedig felhívtam Briant, hogy hol is van, de a zaj miatt nem értettük egymást, így akkor nem mentem velük oda. Azóta nem volt más. A szerelőkkel, akik javítani voltam a lakásban, jól elbeszélgettünk. Ezen a szinten egyelőre határozottan pozitív a benyomás az itt élőkről.
A szolgáltatásokban már árnyaltabb a kép. Az én közép-európai megszokásomhoz és logikámhoz képest a pénzügyi rendszer néha túlbonyolítottnak, célszerűtlennek és nem túl ügyfélbarátnak tűnik (lásd: csekk, mint preferált fizetési eszköz), ahogy a mobil kommunikáció is (lásd: nagyon instabil és drága mobilinternet). A vásárlásoknál nagyon gyakori a „self checkout”, nyilván olcsóbb egy gépet fenntartani, mint alkalmazottat fizetni, de ez néha problémával jár (a gép nem ismeri fel a vonalkódot, fizetésnél valamiért nem fogadja el a kártyát), ilyenkor meg kell várni mégis egy pénztáros segítségét. A benzinkútnál kifejezetten zavaró, van kút, ahol csak kártyás fizetéssel lehet tankolni, illetve ha készpénz, akkor be kell menni a boltba, előbb fizetni, majd aztán tankolni a megadott összegért. Ezt még nem igazán sikerült belőnöm, mennyit lehet, ugye itt gallonban mérnek, és a kocsi fogyasztásával se vagyok tisztában.
A benzinkutaknál az alkalmazott a világért se dugja ki az orrát a kalickájából, akkor se, ha látja, hogy nem boldogulok valamivel. Legfeljebb integet, hogy jöjjek be. Gondolom, ez valami biztonsági szabály.
Élhetőség szempontjából inkább pozitív irányba billen a mérleg, a táj itt szép, kicsit a Mecsek vagy a budai hegyek környékére emlékeztet, a házak többnyire egyszerűek, kicsit egyformák, kedvesek és kispolgáriak, de ezt a kifejezést nem érzem kimondottan pejoratívnak itt. :)
Összefoglalva: egyelőre várakozó állásponton vagyok, próbálok beilleszkedni és felfedezni, megismerni, megtanulni, hogy lehet itt jól élni, dolgokat intézni, kihasználni a pozitívumokat és túllépni a negatívumokon.
