Ma ismét egy olyan dologgal szembesültem, ami tulajdonképpen apróság, mégis jól mutatja, mennyire másképp viszonyulnak itt ugyanahhoz a hétköznapi művelethez, mint nálunk.
A különbség jelentős, mind a lebonyolításban, mind a technikai megvalósításban és annak, aki nem ebben nőtt föl, elég bosszantó tud lenni.
Úgy kezdődött, hogy hazafelé indulva a parkolóban észrevettem, hogy az első kerekek enyhén laposak, nem vészes, de már szemmel láthatólag jobban „hurkásodnak", mint kéne, az pedig már veszélyes lehet, meg a fogyasztást is növeli.
Megkérdeztem Mike-ot, hogy megy itt a felfújás, azt mondta, minden benzinkútnál van kompresszor.
Nagyszerű, el is indultam, a Sears és társai hipermarketek mellett van is egy nagyobb, modern kút (mert a közelben amúgy inkább elavult, régi, kisebb kutak akadnak), gondoltam, ott biztos könnyen megoldom.Beálltam oldalt, ahol láttam a kompresszort, kiszálltam és bámultam, mint borjú az új kapura.
Amit láttam, az egy piros doboz volt egy gumicsővel és némi felirattal. Műszer - ahogy otthon szokott - se a dobozon, se a cső végén lévő töltőszelepen nem volt.
Ellenben a felirat azt mondta, hogy ha bedobok 4 db 25 centest, akkor 3 percig használhatom a cuccot.
Összevetve azzal, hogy mifelénk az ilyesmi teljesen ingyenes, sőt, ha a kutast szépen megkérjük, még el általában meg is csinálja (és akkor tényleg adunk neki egy százast, bár lehet, hogy már felment a tarifa kétszázra), elég fura, hogy 3 perces kompresszor működésért elkérnek egy dollárt. Talán túl olcsó a benzin és ezen próbálják behozni?
A doboz tetején másik felirat. Téli tipp: a töltőszelepet tegyem be néhány percre a kocsi belsejébe a fűtés közelébe, hogy ha eljegesedett, felengedjen. Na, még jó, hogy nem a keblemen kell melengetnem...
Hát legyen, ne mondják, hogy nem az utasítások szerint jártam el, beindítottam a motort és a padlóra irányítottam a légáramlást, beraktam a töltőszelepet.
Közben csodálkozva azon, hogy itt ezek szerint mindenki hord magánál keréknyomás-mérőt, elővettem az enyémet (mert én hordok).
Miközben felhúztam a szerelőkesztyűmet és nekiálltam lecsavarni a bal elsőn a szelepsapkát, haditervet készítettem.
Az összes szelepsapkát előre le kell csavarni és megtervezni az optimális mozgást a kocsi körül, morfondíroztam magamban. Tekintve, hogy fogalmam sincs, mennyi ideig tart felfújni ezzel és közben folyamatosan méricskélni is muszáj, igencsak iparkodnom kell, ha egy menetben be akarom fejezni. Ugyanis természetesen nem szoktam nyolcasával hordani magammal 25 centeseket, így csak egy körre volt pénzem.
Közben eszembe jutott, fogalmam sincs, mennyinek kell lenni pontosan a nyomásnak, úgy nagyjából sejtem, de azért jobb lenne tudni. Az eddigi Saabjaimon könnyen puskázhattam, a vezetőoldali ajtó élén volt egy kis ráragasztott címke alul, amin fel volt tüntetve egy táblázatba a különböző terhelésekhez és sebességekhez ajánlott nyomás.
Kinyitottam az ajtót és kerestem a címkét. Hiába.
Puff neki... de hát mire való az okostelefon, ha nem ilyen vészhelyzetre? Betapiztam, hogy „Saab 9-5 1999 tyre pressure" és hamarosan meg is lett az érték: 35 psi.
Rámértem a műszeremmel: 25 psi. Hmm, tényleg ideje felfújni.
A másik elsőben szintén ennyi. Legalább egyforma.
Visszamentem a dobozhoz, a kocsiból kihúztam a közben melegedő töltőszelepet és lecsévéltem a maradék tömlőt a helyéről, közben gondolatban végigjátszottam, milyen útvonalon fogok végig menni. Némi bemelegítés, kis helybenfutás, koncentrálás és bedobtam a négy érmét, majd viharsebesen megindultam a tömlővel, miközben a kompresszor felbúgott. Aztán egyszer csak megakadtam félúton.
A tömlő ugyanis csinos gordiuszi csomóvá tekeredett, ahogy húztam magam után. Sebaj, átemeltem a kocsi eleje fölött, úgy talán elér. Elért.
Rádugtam a szelepre, ekkor jött megint egy meglepetés: volt a töltőszelepen mérő, műszernek nem mondhatnám, mivel gyakorlatilag használhatatlan. Az eddig ilyet benzinkutas töltőn még sose láttam, úgynevezett pencil-type (amilyen az én saját kis mérőm is, azzal a jelentős különbséggel, hogy az használható), ez úgy működik, hogy mikor az ember rányomja a szelepre, a markolatnál lévő csőből egy kis rézrudacska lökődik ki úgy kb. 2 centire.

(A kép illusztráció.)

A rézrudacskán bevésett rovátkák vannak meg hangyányi számok. Ebből kéne leolvasni a guminyomást. Sötétben.

A művelet az én sok monitorozástól közeli olvasásra már egyre kevésbé alkalmas szememnek még nappali világosságban is lehetetlen feladatot jelentene, sötétben pedig kétszer annyira lehetetlen.
És ezért kérnek el egy dollárt.
Az én kis műszeremen is ilyen elvű, de jól olvasható, kontrasztos, fekete-fehér osztások és számok vannak rajta.
Miközben ez átfutott az agyamon, persze nyomtam bele a levegőt, aztán ellenőriztem, kevés. Nyomtam tovább, ellenőriztem, kevés... basszus, nagyon megy az idő. Végre, 35 psi!
Gyorsan vissza a másikhoz... nyomás, ellenőrzés, kevés. Nyomás, ellenőrzés, kevés... a kompresszor pedig elnémult, kész, lejárt a menet, tessék kiszállni... csak 33-ra sikerült felfújnom. És még csak kettőnél jártam.
Tehát itt elkérnek legalább két dollárt azért, hogy az ember a saját műszerével mérve a kőkorszaki és haszontalan itteni helyett felfújhassa a saját kerekeit.
Sajnos, én ezt nem értem. Mert lehet, hogy ezen jót kaszál a tulajdonos - egyszer. De ide még benzinért se jövök soha ezek után, az tuti. És holnap veszek egy kompresszort.