A hazaút eseménytelenül telt, a Lufthansa Airbus-a elég jól el volt látva, mármint a szórakoztatási lehetőségeket illetően, igaz, csak egy Harry Pottert néztem meg, az étel-ital is jó volt, rendszeresen hordoztak körbe az utaskísérők üdítős tálcákat is, egyedül a lábtér érződött szűknek és az ülések hátulján a zseb, amibe lehet pakolni, csak egy nagyobb boríték méretű volt, vicc kategória - gondolom, épp a szűk lábtér miatt.
A müncheni reptéren volt még 4 órám az átszállásig, egy ideig ténferegtem, aztán átmentem a 45-ös kapuhoz, ahonnan indulnia kéne a budapesti gépnek és lefeküdtem szunyókálni. Előtte még örömmel próbáltam ki a Lufthansa utasbarát szolgáltatását, minden nagyobb várótermi blokk mellett kávégépek álltak, ahol önkiszolgáló módon teát, kávét, kapucsínót, bécsi melanzsot és forró csokit lehetett készíteni - ingyen.
Az egyik étteremben pedig puncsot és forralt bort is árultak - sajnos, még a másik terminálon, és ott nem vettem, azt hittem, ezen is lesz. De itt már nem találtam.
A jelzett beszállási idő előtt negyed órával felkeltem és a táblára nézve kicsit meglepődtem, ugyanis ennél a kapunál szó se volt budapesti járatról, ellenben azt írták, hogy a párizsi járat másik kaputól indul. Gyanús lett a dolog, így elvonultam egy menetrend kijelzőhöz, ahol kiderült, hogy a 45-ösről áthelyezték a 30-asra a budapestit - mondjuk nem ártott volna ezt a 45-ös tábláján is feltüntetni...
Áttrappoltam a 30-ashoz, ahol ki volt írva, hogy a budapesti járat indulása megváltozott, már a 29-esről indul (ez olyan, mint hogy „már nem vagyunk a lovagok, akik azt mondják ni, hanem akik azt mondják eki-eki, eki-eki, vapang").
Átballagtam a 29-eshez, ahol már ott tömörültek az emberek a pult előtt, jó magyar szokás szerint elállva a teljes szélességet a szemben lévő falig, hogy a többi bejárathoz tartó utasoknak szűk helyen kelljen átnyomakodni köztük. Vagy negyed órát ácsorogtam, behúzódva egy hirdetőtábla és egy poroltó takarásába, aminek rácsos védőkeretére jól fel lehetett könyökölni és forró csokinak is tartóul szolgált, úgy figyeltem, ahogy kedves honfitársaim nyilvánvalóan észlelik, mennyire nem hagytak helyet a tovasiető utasoknak (mivel rendszeresen megtaszajtották egyiket-másikat véletlenül a csomagjaik), de egy tapodtat se hajlandók odébb mozdulni, pedig hely lenne még annyi, hogy ha egy lépést előbbre lépnek, még nem mennek egymás nyakára, de sokat segítene a többieknek az áthaladásban.
Gondolom, ez is az új magyar politika része, hogy így vívjuk unortodox szabadságharcunkat a nekünk diktálni akaró EU-val szemben és megmutatjuk a magyar virtust, hogy minket nem lehet csak úgy semmibe venni.
Szerencsére a beszállítás hamarosan megkezdődött, aztán simán hazaértünk, otthon borús, havas idő fogadott, a csomagok felvétele meglepően hamar megtörtént, se vám, se útlevélvizsgálat nem volt. Hát, ha ezt tudtam volna... kicsit aggódtam, hogy a nagy bőröndnyi ajándék, a saját notebookom és kamerám meg objektívjeim mellett a barátomnak hozott fényképezőgép együtt nem lesz-e sok, ha ellenőrizne a vámos, de ezzel az erővel a másik barátom által kért három bontatlan dobozos Kindle Fire-t is behozhattam volna, amit már nem mertem bevállalni.
Na, mindegy már, tartok tőle, ha megpróbálom, bonyodalmaim támadtak volna.
Egyszer egy indonéz utam alkalmával, még úgy 13 éve, mikor nem voltam még gyakorlott utazó, kollégám kérésére hoztam egy fényképezőgépet, melyaz én saját dolgaimmal együtt túllépte a vámmentes keretet, amiről akkor nem tudtam - volt is elég kellemetlen két órám belőle a reptéren, utána meg a kolléga még rám volt mérges, hogy miért voltam ilyen béna, hogy nem tudtam átcsempészni.
De most nem volt semmi ilyen, viszont a reptéren már vártak, volt nagy öröm, boldogság!
Ezúttal sikerült nem lefejelnem a parkolóba vezető rámpánál a táblát, igaz, már tudtam, hogy van egy jókora luk ott és kikerültem.
Hazaérve a nagy bőröndöt kinyitva láttam, hogy felfeszítették a zárat és egy könyvjelzőszerű cetlin jelezte az amerikai biztonsági szolgálat, hogy „kizárólag az én érdekemben” felnyitották a bőröndöt átvizsgálásra, ezért lehetséges, hogy bizonyos dolgok megváltoztak benne.
Nem tudom, mi volt nekik gyanús, a Wild Harvest organikus juharszirup, a gyerekeknek hozott fénykard, a pirított mandula vagy szintén ajándék építőjáték, mindenesetre tele volt az egész bőrönd fahéjas mandulával, valószínűleg rosszul rakták vissza az egyik dobozának tetejét és kiszóródott. De azért nagyobb kár nem történt. Valahol számítottam is rá, csak azt hittem, ezeknek a záraknak kinyitására finomabb módszerrel is képesek.