A bejegyzés néha napokkal korábbra vonatkoznak, csak igen korlátozott az internet hozzáférésem itthon. A képek minőségéért elnézést, csak egy közel 4 éves Nokia E51 van most nálam használatban.

A béka tenyérnyi, zöldesbarna rücskös-foltos volt és pihenéséből felverve méltatlankodva pislogott fel a garázsban tárolt virágföldcsomagok alól.
A béka újabb bizonyítéka volt, hogy a békák-ember meccsben még mindig a békák vezetnek, pár rövid életű diadalnak tűnő takarítás, kiseprűzés és vödörbe-gyűjtve deportálás után makacsul visszatértek.

Mivel magam is osztom a nézetet, hogy a békák nem garázs-konform állatok, tekintve, hogy a szoba-, illetve garázstisztaság legelemibb szabályainak betartására sem képesek - ennek nyomait látványosan szerteszét hagyják -, úgy döntöttem, teljes erőbedobással részt veszek a garázs békátlanításában.
Egyelőre mint pártatlan megfigyelő szemléltem, ahogy a már beváltnak tűnő módszerrel (seprűnyéllel kopogás és noszogatás) a békát a garázskijárat felé próbálják terelni, ám béka már edzett lehetett, és a hatosával zsugorfóliázott ásványvizes palackok mögé a falhoz lapult és egy tapodtat se volt hajlandó onnan elmozdulni. Ekkor én is elérkezettnek éreztem az időt a beavatkozásra és átvettem az irányítás a seprűnyéllel együtt. Azonban hiába emeltem fel a csomagot, hiába próbáltam a seprűnyéllel finoman besegítve továbbnoszogatni, a béka dacosan tapadt a fal és a padló találkozásához és láthatólag esze ágában se volt kimenni.
- Seprűzd ki, ne csak a nyelével! - jött a már állítólag bevált módszerre utaló javaslat.
Visszaemlékezve Gerrald Durrel könyveire, ezt inkább elvetettem.
- Nem jó - ráztam a fejem - megsértheti a bőrét a seprű és az nehezen gyógyul. -
Folytatva a további szelíd macerálást, a béka meggondolta magát, és taktikai visszavonulásba kezdett az ajtó irányába, mintha feladta volna, néhány ugrással kinn termett.
Korai volt azonban az öröm, ugyanis csakhamar ismét a küszöbnél láttuk viszont az ádáz és ravasz kétéltűt.
Itt már csak egy dolog segíthet.
- Van-e itt - folytattam, némi drámai hangsúlyt vegyítve a kérdésbe - békafogó kesztyű? -
A nemleges válasz hallatán se jöttem zavarba, hanem azonnal előálltam a B-tervvel.
- Jó... de valami zacskó csak akad? - kérdeztem, fölényes tudatában annak, hogy egy gyakorlott, amerikai kalandokban edződött egér- és szarvasbogárfogó számára ez is megteszi.
Zacskó került is hamarosan. Ezt a kezemre húztam és visszatértem a békához, akit elsőre nem is láttam, csak a garázsajtó behajtása után fedeztem fel, mivel ármányos módon a falon lapult meg.
Hogy adjak neki még egy esélyt, ultimátumot intéztem hozzá, melyben kilátásba helyeztem kényszerítő intézkedések foganatosítását, amennyiben nem hagy fel az ingatlan jogtalan használatával.
A béka egy magát a sínekhez láncolni is képes zöldaktivista elszántságával némán, mozdulatlanul tiltakozott a hatósági önkény ellen.
Mikor érte nyúltam, megmerevedett, lehunyta a szemét, halottnak tettette magát.
- Ócska trükk...- húztam el a szám megvetően és felmarkoltam.
A béka eleinte rugdalózva tiltakozott az erőszak ellen, de óvatos, ám határozott markolásomban hamar belátta, hogy nincs esélye és feladta. A tekintetével azonban ölni tudott volna.
Először a szomszéd lakópark zöldterületére akartam vinni, mert korábban is oda történt a deportálás, de úgy gondoltam, onnan túl egyenes út vezet vissza, így egy balkanyarral a közeli víztorony felé vettem az irányt, ahol szintén kis parkos rész van, majd egy fa alatt letettem a nedves talajra.

A béka némi felderítő szemlélődés után egy nagy ugrással tüntetőleg eltávolodott tőlem, majd a fa tövébe húzódva szemében egy száműzött trónörökös sértett méltóságával dacosan és megvetően bámult.
Sok szerencsét kívántam neki, nyomatékosan figyelmeztettem, hogy ne kísérelje meg a visszatérést és otthagytam.