New York, JFK.
Bostonból ezen keresztül vezet az utam.
Ha kicsit okosabban szervezem, eljöhettem volna ide előbb és még lett volna időm megnézi Rudy Pensa hangszerboltját, ahol a legendás Mark Knopfler -féle Pensa-Suhr gitárok először napvilágot láttak.
Majd legközelebb.
Kis géppel jöttünk, valamiért „upgradeltek”, business classra kerültem, ami annyiban különbözött a többi résztől, hogy nem csak vizet adtak, hanem üdítőt és némi nasit is.
Valami nem stimmel a gyomrommal, egyfolytában mocorog.
A gép persze kívült állt meg, de itt nem volt buszoztatás, egy ideiglenes építkezéso folyosón lehetett begyalogolni egy mellékajtón át a reptérre. Szerintem elég nagy biztonsági rés, főleg, hogy nem volt több biztonsági ellenőrzés már.
Nagyjából fél óra gyaloglás után - hátamon a 10 kilós hátizsákkal meg egy másik csomaggal a vállamon - teljesen átizzadtam, öregszem, tényleg, nem való már ez nekem. Kell vennem valami kényelmes, huzivoni csomagot.
Még volt időm bőven, a kényelem jegyében vettem egy felfújható nyakpárnát (a sajátomat nem találtam pakolás közben) meg egy útizoknit, elég csajszis színe van, de kit érdekel, fő a célszerűség, nem divatozni megyek a repülőre.
Nézegettem, mit ehetnék, ami tetszett, ott vagy sokan voltak, vagy olyan drágának ítéltem, amilyet nem vagyok hajlandó megfizetni, végül kikötöttem egy pizzásnál, kértem egy pepperonis szeletet, vettem hozzá egy mangólevet.
A pénztárnál a csaj megkérdezte: „Cheese”?
„Pepperoni” mondtam.
„Do you have pepperoni too?” kérdezte.
„I have a pepperoni” mutattam az egy szelet pizzára.

Kiszámlázta mind a kettőt, szóltam neki, hogy nekem csak egy van. Ingerülten mondta, hogy kérdezte, hogy a Pepperonim is van, meg a sajtos?
Mondtam, hogy láthatta, hogy csak egy szelet pizzám van és az pepperoni.
De az sajtos, ragaszkodott hozzá.
Elég baj, mondtam, mert én pepperonit kértem.
Akkor hívja a menedzsert.
Jó.
Vártunk. A sor is.
Aztán legalább őket elkezdte kiszolgálni.
Előkerült a menedzser, elmondtam, én mit akartam és ehelyett mi történt, visszaadta a pénzt és adott egy pepperonit.
Miért volt ez olyan nehéz?

A Delta budapesti járatának várótermében elég balkáni a hangulat. Persze magyarok is vannak bőven. Kezd megtelni a váró.
Hogy én mennyire utálok repülni, erősödik meg bennem az érzés ismét. De most legalább haza megyek egy időre, a családhoz, nem dolgozni valahová.