No, azért jönnek a pozitív dolgok is.
Tegnap a közvetlen főnököm és a HR igazgató elhívtak ebédelni, a közeli Al-Wadi libanoni étterembe mentünk.
Csak közbevetőleg, itt minden étteremben, ahol eddig csak voltam, tévék vannak a falon, és vagy sportműsorok, vagy híradók mennek egyfolytában. Ebben éppen valami arab adót mutattak, nagyjából úgy nézett ki, mintha valamelyik muszlim fanatikus terrorszervezet propagandavideói lettek volna, hosszú lebernyeges, szakállas, turbános faszik kalasnyikovokkal lődöznek a levegőbe, vagy futnak valahová, nagyjából ebben merült ki a műsor. Érdekes.
A találkozó arról szólt, hogy megköszönték az elmúlt heti éjszakai munkákat és mondták, igyekeznek mindent megtenni, hogy a jövőben ez lehetőleg ne fordulhasson elő, de mivel az adott szakterülethez jelenleg egyedül én értek a cégnél, nem tudnak helyettest vagy segítséget biztosítani, így nem kizárt, hogy még lesz ilyen.

Mindenesetre nem csak egy szabadnapot adtak érte kompenzációként, hanem ma este egy céges bulin egy még nagylelkűbb ajánlattal is megleptek, ami nem csak nagyvonalúságra, hanem figyelmességre is vall.
A főnököm azt is mondta, hogy ha azt kérdi: „Iván, meg tudnád ezt csinálni keddre?”, akkor ne érezzem kötelességemnek mindenáron bevállalni, nyugodtan mondjam meg, ha túlzottan is megterhelő lenne és nem lehetne a normál munkaidő keretein belül elvégezni.
A közelmúltban akadt néhány kisebb-nagyobb félreértés a kiadott munkákkal kapcsolatban, ezért jött az ukáz a vezetésből, hogy minden munkát és minden változtatási igényt ezentúl szigorúan csak munkaszámmal, verziószámmal és pontos specifikációval ellátott munkalapon lehet igényelni tőlünk. Eddig ugyanis a sales többnyire rövid e-mailekkel és konferenciahívásokkal tette ezt, ami persze magában hordozta a zavar lehetőségét.
Ez persze a Sales-nek nem fog tetszeni, de a főnököm azt mondta, nem baj, ha nem tartják be, nem csináljuk meg. Na, erre kíváncsi leszek...
Amúgy jogos, az előző munkahelyen is ez volt az egyik legnagyobb hiányosság, hogy ne volt igazán hatékonyan megszervezve a nyilvántartás és adminisztráció, és itt sincs most még, igaz, egyelőre most kezd beindulni a dolog. Igen, úgy tűnik már több eddig megcsinált mintamunkára kezdenek bejönni a megrendelések, aminek nagyon örülök mert ebből tényleg érzem, hogy hasznos és megfelelő a munkám.
Közben elmeséltem, persze diplomatikusan és a kritikai kommentárt mellőzve a credit score-os nyűgjeimet, meglepetésemre a HR igazgató teljesen megértette és átlátta, miért olyan frusztráló, elismerte, hogy ez tényleg számomra meglehetősen hátrányos. Mondta, hogy beszéljek a személyzet asszisztensével, majd javasol rá valamit.

Ez most nagyon nem tartozik ide, de már régóta el akartam mondani, csak mindig kimaradt. Két fülkével odébb van egy kb. ötvenes nő. Szegény borzasztóan elhízott. Persze lehet, hogy valami betegség az oka, de azt mindenesetre látom, hogy minden nap két dobozos kóla elfogy nála, meg két nagy pohár gyorséttermi kávé.
Hát, így nem csodálom.
Én amennyire tudom, igyekszem tartani magamat ahhoz, hogy ilyesmit nem fogyasztok. Persze a múlt héten, az éjszakázások idején becsúszott, mert valamit muszáj volt, és nem volt más az automatában.

Ma este az egyik kolléga búcsúbulija volt a T.G.I. Friday's nevű étteremben. (Tudtátok, honnan ered a neve? Én azt hittem, a tulajdonos nevének kezdőbetűi, bár a Friday-t nem értettem. De erről szó sincs, Brian elmondta a titkot: ez a Thanks to God It's Friday mondás rövidítése, ami nagyjából annyit tesz, hogy na, gyerünk, végre lazulhatunk.)
A hely kb. 4 mérföldre volt a cégtől. Én kicsit elkéstem, mert vártam, amíg az összes mai anyagot feltöltöm a nashville-i központ FTP szerverére.
Aztán meg be kellett öltözni esőruhába, nem olyan egyszerű. Először is felvenni a lábtyűt, beletűrni a nadrág szárát, becipzárazni hátul, a tetején rányomni a tépőzárat. Aztán belebújni a poncsóba és eligazítani. Feltenni a szemüveget, fejemre húzni a csuklyát, majd arra felvenni a sisakot. Felvenni a villogós láthatósági mellényt és bekapcsolni mindkét villogót. Felgumírozni a hátizsákot a csomagtartóra, bekapcsolni a lámpákat, mind a hármat, bekapcsolni az útiszámítógépet. Kitolni a bringát két ajtón, felülni, eligazgatni a poncsót. És csak ekkor indulhatok.
De gond nélkül odaértem, a lábtyű nagyon bevált, csak az egyiken a nem teljesen rányomott tépőzár kioldódott és kinyílt a cipzár, de meg tudtam menet közben oldani.
Nem áztam meg, de azért vannak még fejlesztésre szoruló dolgok, ki kell találni, hogy oldjam meg. Egyik gond, hogy a kapucni a sisak alatt van, azaz teljesen rásimul a fejemre. És ez egy gyakorlatilag valami gumiszerű anyag, azaz semmi szellőzés, teljesen beleizzadtam.
A másik pedig az, hogy a poncsó alja úgy térdmagasságig csupa sár lesz és mivel ez bebújós-kibújós ruházat, elég nehéz úgy le-felvenni, hogy össze ne kenjem magam.
A buli semmi különös nem volt, én már eléggé lekéstem az első adag kajáról, pár tál bundázott csirkedarabot, zöldséget, salátát és valami baconös töltött krumplit tettek ki, amit jórészt felzabált a társaság, mire odaértem, csak egy kis krumpli maradt, de az finom volt.
Kisebb-nagyobb csoportokban folyt a beszélgetés, persze itt is körös-körül tévék, rajtuk sportműsorok mentek.
A cég igazgatója rendelt nekem egy sört (amúgy nem vagyok nagy sörkedvelő) és előadta, hogy gondolkodtak, mivel lehetne kompenzálni a túlóráimat és kigondoltak valamit, elmesélte vázlatosan, én meg nagyon meghatódtam, mert nem csak nagylelkű, hanem empatikus ajánlat is volt, és ha tényleg sikerül elrendezni, nagyon fogok örülni. Egyelőre nem mennék részletekbe, de tényleg nagyra értékelem.
Egyébként meg mindenki odáig volt, hogy képes voltam bringával jönni.
Mondjuk a legvégén már én is kicsit úgy gondoltam, nem annyira jó ötlet, látván, hogy az egyik idősebb irodista nő úgy becsiccsentett, hogy kissé dülöngélt már álló helyében is. És ez így fog vezetni? - gondoltam magamban.
Hát, nem örülök, ha mondjuk ilyenek jönnek mögöttem. Én biztos nem engedném vezetni.
Mindenesetre szerencsése hazaértem, nem is esett már olyan nagyon, néhol a fényben láttam a saját árnyékomat, ahogy lobogott a poncsó mögöttem, ez ihlette az előző írást. :)