Hajnali fél négykor kelni kegyetlen dolog. Főleg, ha kettőkor feküdt le az ember.
De ha ki akarok érni időben a hétkor induló repülőhöz, muszáj.
Szerencsére én gyorsan harckész leszek ilyenkor, még kávé se kell. Érdekes ez a kávé dolog... ha nincs, nem hiányzik, ha van, rendszeresen iszom.
Mindenesetre a bőröndöket már bepakoltam előző este.
Az új Liszt Ferenc reptéren még nem is voltam, mióta átadták. Kicsit béna dolog, hogy az A terminálon kellett becsekkolni a Lufthansához és a B-re átmenni a biztonsági ellenőrzéshez.
A kora hajnal ellenére jókora tömeg volt, szerencsére én már otthon kinyomtattam a beszállókártyát, ezért sorbanállás nélkül külön pultnál csak a csomagokat adtam fel.
Aztán át a túloldalra.
A terminál új része csak egy nagy duty free shop és kész. Elég nagy a kontraszt a már kissé szegényesebb régebbi részekkel ahol a várók vannak.
A gép időben indult, szunyókáltam kicsit rajta, időben érkezett, elég rendes szél volt Frankfurtban, dobálta a 737-est.
Leszállás után át kellett jutni a Z terminálra, ehhez le kellett menni 2 emeletet, aztán átgyalogolni egy jó darabon, majd felmenni egy lifttel egy emeletet, aztán egy másik lifttel egy másikat.
Kilépve a liftből mozdulni se lehetett, mert egy szűk kis előtérben vagy ötven ember zsúfolódott össze az útlevélellenőrzés előtt, ahol két stáció volt, mindkettőnél mindössze két ember dolgozott az újonnan érkezők néha ki se tudtak lépni a liftből. Németektől szokatlanul vacak szervezés...
Az első állomás a Secab biztonsági emberei voltak. A második a német határőrség. Mindketten az útlevelet nézegették... a Secabosok pár embert véletlenszerűen kiemeltek, kipakoltatták, megmotozták. De a szokásos átvilágítós ellenőrzés nem volt.
A Z terminálról indul az összes USA járat. Ehhez képest a legótvarabb a frankfurti reptéren, túlzsúfolt, kevés az ülőhely, étkezési lehetőség minimális, nincs ingyenkávé, mint Münchenben. De legalább a vécéknél végre egyenjogúság van, ugyanis a férfiak is egyszerre csak hárman mehetnek be, annyira szűk az egész, így mindkét nemből jó kis sorok várakoztak az összes vécé előtt. Ilyet még egy reptéren se láttam, pedig megfordultam több tucaton már, nemhogy Európa egyik legjelentősebb légikikötőjében...
A gép negyven perc késéssel indult.
Ismét tudtam néha kicsit aludni, egyszer arra riadtam, hogy az ülésemet taszigálják (a kijárat előtti sorban ültem, aminek a hátulján az utaskísérők székei vannak).
Egyik utas, egy fiatal ázsia nő rosszul lett, nagy futkosás támadt és oda hozták lefektetni, jöttek az utaskísérők az oxigénpalackkal és bemondták, hogy ha van orvos a gépen, jelentkezzen.
Szerencsére akadt is, jött, mértek vérnyomást, belevilágított a szemébe, a kezét mozgatta a szeme előtt, szerencsére a nő hamarosan jobban lett. Rossz érzés tehetlennek lenni ilyenkor.
A további út már eseménytelenül telt, érkezés fél óra késéssel, az idő ragyogó, csak -4 fok volt.
Az útlevélellenőrzésen ezúttal gyorsan átjutottam, majd kétszer annyi ideig vártam a csomagomra.
Egy otthonról hozott almát elfelejtettem bevallani a vámnyilatkozatban, ezt átjavították, majd gumikesztyűs kézzel óvatosan elkobozták az almát és valami zacskóba zárva elsüllyesztették, aztán minden csomagomat átvilágították. Több étel szerencsére nem volt nálam, Amerika ismét megmenekült.
Majd elfelejtettem: a reptéri biztonsági ellenőrzések alacsony hatásfokát mutatja, hogy véletlenül a hátizsákomban felejtettem egy kis többcélú szerszámot, amit se az amerikai, se a magyar ellenőrzés nem mutatott ki, pedig egy elég éles kis penge van rajta.