Előszó: aki unja már a hiteltémát, az lapozzon, egyébként ez a poszt teljesen általános, nem amerikai vonatkozású.
Mikor elindul egy csökönyös gondolatsor az agyamban, elég messze tud menni, illetve ha úgy vesszük, inkább csak sokat megy körbe-körbe, nem biztos, hogy jut is valahová... mégse tudom megállni, hogy ne bonyolódjak bele ebbe a fejtegetésbe, mely nemcsak amatőr, de teljes mértékben laikus is, vélhetően számos félreértelmezéssel.
Nem vagyok közgazdász, nem is volt hozzá soha készségem, így nyilván aki ért hozzá, meg tud cáfolni. Az én logikám, mely pusztán a saját tapasztalataimra, illetve az általam látottakra-hallottakra alapoz, mégis ezt hozta ki belőle.

Hitel. Igen, tudom, a gazdaság működéséhez elengedhetetlen. Enélkül nem lenne fejlesztés, nem lenne lehetőség a forrás nélküli, de fejlődőképes szervezeteknek növekedni. (Abba végképp nem mennék bele, mert még hülyébb vagyok hozzá, miért fetisizáljuk a mindenáron való növekedést ennyire, nem csak a gazdaságban, hanem általában, miért csak ezzel vagyunk képesek elképzelni a fejlődést... pedig ez is érdekes téma).
Szintén fontos az amúgy szükséges, de rendelkezésre álló forrásokból nem megvalósítható beruházásokhoz.
Akár a magánéletben is, átlagember nem nagyon képes nagy volumenű vásárláshoz elég saját bevételre szert tenni, még hosszabb időn át se.
Tehát úgy tűnik, ezekben az esetekben a hitel jó dolog, segít továbblépni, mikor amúgy megakadnak a dolgok.
Igen, ez nyilván igaz. De nézzük a másik oldalát, most konkrétan magánemberként.
Mikor felveszek egy hitelt, hosszú időre kényszerpályára állítom az életem, főleg a jelzálog jellegű hiteleknél. Felvállalok egy rendkívül megterhelő kötelezettséget, mely Damoklész kardjaként lebeg a fejem fölött a továbbiakban. A jövedelmem jókora része mindenképpen a törlesztésre fog elmenni, mégpedig hosszú távú, magas kamatú kölcsön esetében jelentősen többet fizetek vissza, mint amennyit felvettem. Akár a dupláját is.
Ez kapásból azt jelenti, hogy az ember félelmetes függőségbe kerül a hitelezőjétől. Minden további lépését meghatározza ez a függőség, hiszen a jövőben mindenképpen biztosítania kell azt a bevételt, amivel tud törleszteni. És ha bármi közbejön, baleset, betegség, munka elvesztése, nem csak magával az adott bajjal kell megküzdenie, hanem ráadásként még ott nehezedik rajta a törlesztés nyomasztó súlya. Amint képtelen lesz törleszteni, sokszor önhibáján kívül (ha csak nem tekintjük hibának azt, hogy nem készült fel minden váratlan eshetőségre), jön a végrehajtás réme, amivel még azt is elveszíti, amit eddig befizetett, agyő, otthon, kocsi, a bank eladja mélyen áron alul, amiből aztán a tartozás leemelése után aligha marad valami a hitelt felvevőnél, elúszott nem csak a vagyona, hanem minden, amiért addig dolgozott, lenullázódott az élete, teljes mértékben. Ráadásul felkerül a rossz adósok listájára, azaz még lehetősége se lesz később újrakezdéshez valami plusz forrást találni. Vagy éppen az amerikai rendszer szerint gyakorlatilag élete végéig megbízhatatlannak minősül.
És most csak egyedülállóról beszéltem, de ha egy családról van szó, a helyzet még rosszabb, hiszen nem csak egy ember, hanem a szerettei is kétségbeejtő helyzetbe kerülhetnek.
EZ is a hitel velejárója, mégpedig nem is ritkán.
De nézzünk csak egy magasabb szintet, mondjuk egy kis település helyi önkormányzatát. A legtöbbnek nincs olyan saját bevételi forrása, ami lehetővé tenné, hogy például óvodát, iskolát, orvosi rendelőt, útfejlesztést, csatornázást végezzen. Vannak persze pályázatok, de ott vagy nyer, vagy nem.
Muszáj lesz hát hitelből elindítani ezeket a beruházásokat. Igen ám, de ki dönt erről és hogyan? Ismerjük, menyire korrupt a magyar (meg nem csak a magyar) közélet, nagyon gyakori a mutyizás minden ilyen esetben. Ráadásul ezek a hitelfelvételek gyakran nem is azokat terhelik igazán, akik döntenek róla, hanem már a közvetkező testületet, nekik kell szembenézni azokkal a kötelezettségekkel, amit elődjeik felvállaltak.
És itt is elég durva dolgok lehetnek, gyakorlatilag könnyen előfordulhat, hogy fizetésképtelenné válik egy-egy település, de minimum olyan mértékben eladósodik, hogy szinte már a működési kiadásokra se futja.
Vagy nézzük csak állami szinten. Az államháztartás eladósodása szintén nagyon aktuális probléma, szerte a világon. Ezek az adósságok ráadásul nemcsak az adott időszakra jelentenek terhet, hanem majd a következő generáció is meg fogja sínyleni.
Persze kérdés, lehet-e másképp? Mi van, ha inkább azt választjuk, hogy nem megyünk túl a költekezésben a lehetőségeink határán, még azon az áron is, hogy ezzel csökken vagy stagnál (ami pszichikailag hosszú távon szintén csökkenésként érződik) az életszínvonal?
Kibicnek persze könnyű. De én is vettem fel már jelzáloghitelt, igaz, nem volt problémám a törlesztéssel, viszont épp ezért tudom, mennyire nyomasztó érzés, mennyire kényszerpálya, hiszen egyszerűen muszáj tartani egy adott jövedelemszintet, még akkor is, ha igazából valami mást szeretne az ember csinálni, ami esetleg sokkal kevésbé stresszes, sokkal inkább önmaga lehet általa, de kevesebb fizetést kap érte. Nem teheti meg, mert a törlesztőrészletek könyörtelenül ott tolonganak és elborítják, nem sok teret adva a továbblépésre.
Volt nekem hitelkártyám is, még a nagyon korai időszakban, több mint 10 éve, akkoriban kevesen tudták igazán mit jelent, én is megszívtam vele, mert hiába próbáltam visszafizetni a minimumösszeget, vagy valamivel többet, nem láttam át, hogy milyen durva kamattal halmozódik a fennmaradó összeg, és mikor végül elegem lett és megszüntettem, jókora tartozást kellett letörlesztenem egyben.
Ezt lehet kizárólag a saját hibámnak is betudni, de anélkül, hogy a felelősségemet el akarnám kenni, mindenképpen szólni kell arról, hogy akkoriban a hozzám hasonlóan nem hülye, de a gazdasági dolgokhoz alig konyító embereknek, akik sose tanultak ilyen pénzügyi dolgokról, egyáltalán nem volt világos, hogy is működik ez a dolog és milyen hátulütői vannak. A bankok meg csak a mézesmadzagot húzták el, a teljes képről nem tájékoztatták korrekt módon az ügyfelet, persze a 12 oldalas, apróbetűs, részletes szövegben szándékosan érthetetlen jogi bikkfanyelven le volt írva, de ki érti ezt mind, azon kívül, aki leírta?
Ha valaki egyszer belekerült a hitelezők hálójába, nagyon nehéz onnan kikeveredni, pedig addig nincs biztonságban.

Azért ennek is vannak árnyalatai. Az ilyen dolgokat leginkább – ahogy minden mást is – a kisemberek szívják meg, akiknek aránylag kevés abszolút értékben a tartozása, de mondjuk a saját lehetőségeikhez képest túl sok.
Minél több kölcsönt kap valaki, annál nagyobb lehet a játéktere, mert a hitelezőnek se célja, hogy elveszítse a pénzt, amit kölcsönadott. Tehát ha már kölcsönkér az ember, akkor érdemes nagyban gondolkodni. :)

Itt egy aktualitás a témában.