Szép vasárnap volt. :)
Éjféltől lejárt a prepaid netem és úgy döntöttem, ez annyira pocsék, hogy nem fogok többet költeni rá. Így is elég baj, hogy a százdolláros USB modem veszendőbe megy, mert semmire nem fogom tudni használni.
Bringára pattantam hát reggel kilenc után, hogy elmegyek a Panerába, ez egy pékség-kávézó, ott van wifi és tudok beszélni Kicsimmel meg a gyerekekkel. Olyan csalóka idő volt, mert felhős, de néha napsütéses, és szeles, de aránylag meleg, tavaszias. Kicsit túlöltöztem, útközben egy parkolóban megálltam, levetettem a felsőt, csak a póló és dzseki maradt rajtam, sapka se kellett, meg kesztyű sem.
Mindenképpen vennem kellett hát valamit, ami jobb megoldás ennél, megpróbálkoztam újból az iPhone-nal és az Apple store-ral.
A szakállas haverom (tulajdonképpen nem is hippi, inkább rocker vagy ilyesmi) emlékezett rám. Mondtam, hogy a Verizon levelezett velem és aszonta, nincs semmi gond, ha kifizetem a 400 dollárt. Mellékesen megemlítettem (ahogy valaki tanácsolta) :), hogy egy ismerősöm azt javasolta, az elutasítást jelentenem kéne az állam igazságügyi hatóságának, mert diszkriminatív, kaphatnék arról, hogy nem fogadták el az útlevelet, egy hivatalos feljegyzést?
Ezúttal a menedzser egy mosolygós, szőke nő volt, azt mondta, ha kicsit ráérek, nézelődjek és ő addig megpróbál utánanézni, mi is a helyzet ezzel. A szakállas haverrel közben elbeszélgettünk mindenféléről. Próbált még ajánlani megoldást, például vehettem volna egy 3G iPadet, mert ott valami feltöltős-szerű rendszer van, így nem kérnek olyan azonosítókat, mint az előfizetéshez.
El is gondolkodtam rajta, de ott mondjuk korlátos a net, és az iPadet azért nem akarnám mindenhová magammal vinni. Kicsit túlméretes telefonnak.
Végül a menedzser biztatóan mosolygott és azt mondta, beszélt a kaliforniai központtal meg a Verizonnal is, és úgy tűnik, megoldható a vásárlás.
A szakállas neki is kezdett az adatok kitöltésének, ezt egy olyan cuccal csinálják, ami tulajdonképpen egy iPod Touch (azaz telefon nélküli iPhone) és egy olyan tokba építették bele, ami tartalmaz kártya- és vonalkód olvasót is.
Ezzel előbb beolvasta a vonalkódot, majd sok adat kitöltése után elérkezett az ideje a 400 dollárs kaució kifizetésének, amit sajnos valamiért nem hajtott végre és megállt az egész eljárás.
Megpróbáltuk még egyszer, de ugyanaz lett az eredmény.
Ekkor telefonos segítséget kért, felhívta Verizon helpdesket és lépésről lépésre végigcsinálta a túloldal utasítása szerint, de ugyanúgy kudarccal végződött. Mondta, hogy sajnos nincs mit tenni, az ő szoftverük valamiért ezt a kaució dolgot nem kezeli, így kénytelen leszek a Verizonnál megvenni. A mosolygós szőke menedzser közben reménykedően integetett, hogy na, megvan? Mondtam, hogy sajnos nem, de nagyon köszönöm a próbálkozást. Lám csak, mennyivel más ez így, mint múltkor a hüllőszemű nyikhaj stílusa, itt most tényleg éreztem, hogy segíteni akarnak, és nem csak egy problémát lerázni magukról, amit tudtak, megtettek, tényleg nem tehetnek róla.
Át is írtam az egycsillagos értékelést a Yelp-en négycsillagosra. :)
Aztán elmentem a közeli Verizon boltba. Egy udvarias fekete (pardon: afrikai-amerikai) óriás állt amolyan ügyfélirányítóként, megkérdezte a nevem és hogy milyen ügyet akarok intézni, mondtam, hogy vennék egy iPhonet, beírta a nevem a számítógépbe, és udvarias gesztussal körülmutatott, hogy nézelődjek kicsit, mindjárt szólítanak.
Tényleg, egy perc sem telt bele, és egy Kim nevű fiatal afro hölgy szólítptt a nevemen, kérdezte, miben tud ma a segítségemre lenni, mondtam, mit szeretnék, milyen előfizetéssel. „No problem” szólt és nekiállt.
Csak néztem, 15-20 perc alatt kész voltunk, ebben benne volt a teljes adminisztráció, a fizetés, a készülék üzembe helyezése, ajánlott hozzá egy csomagot, tartalmazott tokot (én választhattam vagy 20 különbözőből, egy fekete, kívül kemény akril, belül lágy szilikon tokot vettem), 3 képernyővédő fóliát és egy autós töltőt. A fóliát mindjárt fel is rakta, majd a tokot is rátette. Vettem még egy AppleCare-t, ami az Apple kiterjesztett támogatás/garancia szolgáltatása. Közben megkérdeztem, hogy lehet az Androidos HTC Desire telefonomról a címlistát átmásolni. Megkérdezt, itt van-e a készülék, mondtam, itt. Adjam oda és mindjárt megcsinálja, folytatta készségesen, én odaadtam, ő a pult végében egy kis kártyaleolvasó-szerű készülékhez ment, valamit pötyögött a billentyűzetén, az egyik oldalon lévő kábelre rádugta a HTC-t, a másik oldalra az iPhonet és mondta, hogy most kicsit várni kell... 5 perc múlva lehúzta és tényleg, átjött az egész címlista, igaz, kicsit furán, de használható. Nahát... nem is tudtam, hogy erre külön készülék van már...
Aztán még segített egy online felhasználói fiókot létrehozni a Verizonnál, és kész is volt minden.
Teljesen profin és gördülékenyen ment, semmi kifogásom nem lehet, mindenki készséges és segítőkész volt, abszolút pozitív élményt jelentett.
Aztán ha már ott voltam a környéken, bementem a Shaws-ba, gyümölcsöt, zöldséget, halat meg teát vettem. Közben letöltöttem az iPhone-ra a Skype-ot és hurrá, sikerült hazatelefonálnom vele, igaz, itt is függ erősen a térerőtől a dolog, de ahol a betonépület nem árnyékolta nagyon le, teljesen jól működött. Aztán továbbindultam, és mielőtt a VfW Parkwayt elértem volna, hirtelen gondoltam egyet és az esőzések miatt elég magasra feljött folyó mentén induló utcára kanyarodtam, már rég meg akartam nézni, olyan kellemes helynek tűnt.
És tényleg az. A hídtól kis park indul, a parton padok, a rügyező-virágzó fák közt dús gyep, rajta tavasztól megmámorosodott mókusok rohangáltak, időnként meg-megmerevedve, akár 10-20 másodpercre is, csak bozontos farkukat remegtették ilyenkor is, egyik csak másfél méterrel előttem pattogott át az úton, a másik egy nyitott verandakapun át az egyik ház bejáratához óvakodott, a fűben vörhenyes mellényű madarak szökdécseltek, gyerekek és kutyák rohangáltak, játszottak, az utca túloldalán takaros házak, a lakók nekiálltak a tavaszi munkáknak, metszettek, sövényt nyestek, (majd csak lestek, ha jönnek a nyestek, gondoltam ki egy borzasztó kínrímet), egyszerre volt álmosítóan békés és zsongítóan, tavasziasan izgalmas a környék. Sok udvaron csónak és kis hajó van, tényleg, nemrég a cégtől kifelé jövet a folyón láttam már kenuban evezőket, lassan ideje utánanéznem, hogy hol bérelhetnék kajakot.
Ahogy továbbhaladtam, a partoldal meredekebb lett, a házaknak szinte üdülő-hatása volt, akadt régies, viktoriánus, vöröstéglás, fazsindely-borítású, fehérre festett faház a tipikus kis fedett, hosszú, keskeny terasszal, ahol öreg, fehér hintaszékek hívogattak, modern, de nem kirívó épületek (ebből kevés)... majd az út elkanyarodott a folyótól és egyik oldalon erdő váltotta fel a házakat, meredek, szinte szakadékszerű völggyel, az erdőben sétány... tényleg fogok majd valahogy videót csinálni, annyira helyes, kellemes környék, nagyon tetszett!
De azt még mindig nehéz megszokni, milyen nyitott a tér, nincs az a látványos elkülönülés, a zárkózó tagoltság, ami nálunk, a kerítések hiánya vagy csak jelképes jelenléte valahogy szabadabb, bizalmasabb atmoszférát teremt.
Végül délután ötre értem haza, beindítottam a tetheringet (a mobil internet megosztását a telefon wifi-jén keresztül) és rácsatlakoztam a Macbookkal és lássatok csodát, ez is működött, és jóval stabilabb, gyorsabb kapcsolatnak tűnik, mit az eddigi.
Igaz, a megosztás nem korlátlan, csak 2Gb-ig megy, szóval ezentúl vigyáznom kell jobban, átgondoltabban kell használnom a netet. A telefonon szerencsére korlátlan.
Azért szoknom kell ezt az iPhone-t. Megint egy dolog, amit egy amúgy jó másikhoz fogok folyton hasonlítgatni, az Android sokkal szabadabban konfigurálhatónak tűnik az iPhone-nál. Hiányoznak a jó kis widgetjeim, az egy tapizással ki-be kapcsolható wifi, bluetooth, szinkronizálás, GPS... itt sokkal kevesebb dologhoz tudok hozzáférni.
És később eljött az első komolyabb csalódás is: a Skype-ot nem tudom Bluetooth headsettel használni. Ez csak részben a Skype hibája...
Bár egyszer, csak egyszer létezne olyan készülék, mely minden funkciót, ami hasznos és jó és fontos, egyszerre tud! Sajnos, ilyen nincs... valami mindig kimarad.
De nem akarok örök elégedetlennek látszani, ez most nagy előrelépés volt, mind technikailag, mind az általános közérzet szempontjából jót tett, és az a folyóparti kis kerekezés pedig folyamatos rácsodálkozás és öröm volt, és ma sokat tudtam beszélgetni a családdal is. :)
Végre megint egy határozottan jó nap! :)
