Tegnap megint hét óra után indultam haza, igaz, ez részben azért volt, mert délelőtt kicsit ellazultam az időt. Érdekes, mindig jobban tudok dolgozni, ha nincsenek körülöttem, ezt már otthon is megfigyeltem, az előző munkahelyemen.
Ha késő este, vagy hétvégén voltam benn, vagy a külföldi útjaimon a szállodában, mindig nagyobb intenzitással és hatékonyabban tudtam dolgozni.
Ki kéne találnom valami „self-employment” dolgot.
Igaz, amiben profi vagyok, azt sajnos nem lehet magánzóként csinálni, részben eszközök, részben pedig a szükséges kapcsolatok hiányában. Lenne egy dolog, amit nagyon szeretnék csinálni, de ahhoz meg nem értek. Tanulni meg csak gyakorlatilag munka közben lehet leginkább ezt, úgyhogy nem sok esélyem van rá, hacsak sok minden mást fel nem adok érte. Csak így középkorúan az ember már inkább sóhajt és vállat von, nem ugrálhat olyan bevállalósan, mint fiatalabb korában tehette volna, amikor meg elmulasztotta.

Na, mindegy. Lényeg, hogy szép idő volt – kicsit túlzottan is, kezd egyre melegebb és párásabb lenni, ezért a dzsekimet levetettem és az egyik oldaltáskába gyömöszöltem, egy szál pólóban bringáztam - és nagy kedvet éreztem megint az erdőn át menni, hát elkanyarodtam arra.
Nem sokkal azután, hogy begurultam a szabadidőpark útjára és lassan ereszkedtem a patak mentén, fülig érő vigyoros révülettel hallgatva a tomboló madarakat, egyszer csak mozgásra lettem figyelmes a patak mentén, majd az egyik parti kis fán, néztem, néztem, egy borzas, szőrös, csíkos jószág komótosan felkapaszkodott a fatörzsre, közben picit túlgurultam rajta már, mire megálltam.
Visszafelé fordulva néztem és nem akartam hinni a szememnek... egy mosómedve!
Ott volt tőlem kb. 2 méterre, nyugodtan kapaszkodott a fán, enyhe megrökönyödéssel az ábrázatán, hogy „Mi van, vazze, mit bámulsz, nem láttál még mosómedvét fán?”
Nem, még nem. „Deréktól” lefelé csatakos volt, nyilván most mászott ki a vízből.
Teljesen nyugodtan jó fél percig szemeztünk, közben beszéltem hozzá, hogy „helló... nem kell félni, én nem akarlak bántani...” meg ilyesmiket és megpróbáltam óvatosan kiguberálni az oldaltáskába zárt dzsekimből a mobilomat, hogy lefotózzam. Kivárta, míg előveszem a dzsekit, majd mielőtt előkereshettem volna a mobilt és bekapcsolhattam volna a kameráját, ráérősen lemászott, és elsurrant a part mentén lefelé... szerintem még kuncogott is magában, hogy hehe, most jól megszívattam. :)
Próbáltam még lefelé cserkészve megtalálni, mert egy ideig még láttam motozni a víz mellett, de teljesen eltűnt.
Mindegy, ettől felvillanyozódva viszont rájöttem, hogy ilyen szép alkonyatban érdemes ezt a harsogó vizierdőt megörökíteni, és elkezdtem itt-ott videózgatni.

Sajnos hamarosan megtámadott a környék alighanem legveszedelmesebb ragadozója, a szúnyog, rengeteg volt belőlük, és csíptek durván a piszkok, még a bringás kesztyűmön keresztül is, én meg hősiesen tűrtem, hogy ne mozduljon be nagyon a kamera.
Tényleg, ahogy sejtettem, itt szúnyoginvázió várható, még jó, hogy rajtam volt a bringás szemüveg is, mert rengeteg apró bogarat kaptam volna a szemebe menet közben.
Kicsit tartottam tőle, hogy a múlt heti folyamatos esőzés miatt nagyon fel lesz ázva az ösvény és elsüllyedek, de sehol se volt vészes, kellő lendülettel átjutottam minden sáros szakaszon.
Nagyon jó kis természetes élőhely ez, tetszik és most minden virít, zöldell, virágzik, a madarak extázisban énekelnek... hazafelé menet találkoztam megint lúdcsaláddal, nem tudom, ugyanaz volt-e, rengeteg errefelé a lúd.
Ma reggel egyébként ismét összefutottam egy ilyen családdal a temető mellett. :)
Megjött a meleg, lassan gondolkodnom kell, milyen nyári bringáscuccot kéne beszerezni. Szombat este van egy másik vacsorameghívásom, a múlt heti találkozós „kolléga” néhány másik szakmabeli kollégája találkozna velem, egy indiai étterembe megyünk ezúttal.
Otthon még gyorsan bekenegettem az égő, duzzadt szúnyogcsípéseket Fenistillel (hoztam!), meggrilleztem a vasárnap este vett lazacot, hogy legyen mára ebéd, letöltöttem egy új könyvet a Kindle-re, vacsoráztam snidlinges joghurtot kecskesajttal és pepperonival, beállítottam az ébresztést este fél tizenegyre, hogy időben le tudjak feküdni. Majdnem sikerült is. :)